Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
11.rész
Kazuya:
Egy hét... annyi telt el és nem találkoztam Akaruval. Szinte mintha a föld nyelte volna el... A barátnőjivel hiába próbáltam beszélni nem mondtak semmit, csak azt, hogy hagyjam őt békén . A házhoz mentem hiába csengettem, nem jött senki kinyitni, telefonja mintha folyton kilett volna kapcsolva... vagy legalábbis mikor én hivtam ezt jelezte... Hiába vártam, hogy a városba valahol megpillantom, vagy a kis kamerás klubba ... vagy hiába reménykedtem, hogy felcsendül egy zeneszám a próba teremből , nem történt meg. Szóval tényleg ennyire megviseli ez? Valahogy ezt a gondolatot nem is akartam elhinni, ő nem ilyen személy, határozott és erős lány... történt valami? Igen... biztos történt valami... Ideges voltam... aggódtam és szörnyű gondolatok vették uralmába az eszemet... Bárhogy próbáltam elhessegetni nem sikerült, folyton ott motoszkált bennem.
-Ez is elképesztő megfutamodott egy csaj Kazuya Kamenashi elől! - nevetett fel ismét Koki.
Hétvége volt és ismét közösen beszélgettünk, nem kellett sok időt várnom, hogy felkerüljön ez a téma. Amint Koki felnevett szememet kezdtem forgatni... most erre nem volt kedvem.
-Koki! - szólt rá Junno.
-Hé, nyugodj meg nem előled menekült el, hanem szerintem hirtelen fel nem tudta fogni a helyzetet, talán ez ésszerű magyarázat, felfoghatatlannak gondolta , hogy egy idol belé szeressen. - magyarázta Tatsuya.
-Pontosan, vagy egyszerűen úgy gondolja, hogy nem elég jó neked. -adta hozzá Koki.
-Ez így van... figyelj mikor én és Kyoko randizni kezdtünk nem ment olyan simán. Nem is tudom hányszor próbáltam előtt randira hívni, de ő fejében vette, hogy nem elég jó nekem. És ezt csak kb 1 hónap tudtam meg, mikor valahgoy bevallotta, hogy viszont szeret de ő csak egy egyszerű tanuló, míg én egy idol vagyok, ugyan, hogy férne ez a kettő egymás közé.
-Igen ez valahogy ésszerűnek hangzik... - az asztalon könyököltem, fejem asztalra téve ... - Végül te, hogy győzted meg, hogy megpróbáljátok? - csak fél szemmel sanditottam fel a képernyőre.
-Hmm... hogy is volt, oh igen. Egyik nap minden órában küldtem egy szál rózsát vagy 10-et küldhettem, mikor az utolsóval 11-el személyem jelent meg, 11-én találkoztunk először, ez volt a jelképe ennek a 11 számnak. Szóval megjelentem az utolsó szállal és bevallottma újra érzéseimet és, hogy ne tekintsen rám mint egy idol, hanem mint egy férfi, férfiként mit érez irántam... Nem tudja elképzelni az életünk? Nem tud rám úgy tekinteni csak az idol Taguchi Junnosukera... nem akart a szemembe nézni ,így álla alá nyultam és magam felé forditottam. Szinte nem is kellett semmit sem mondjon a szemem mindent elárult, de kimondta, kimondta, hogy szeret , de fél, hogy elveszit. Megnyugtattam, hogy próbáljuk meg, rossz nem sülhet ki belőle, ha meg nem müködne, akkor harag nélkül elválunk. És nézd már 3 éve boldogok vagyunk együtt.
- Sosem mesélted, ezt a történetet. Nem is tudtuk, hogy ilyen romantikus vagy. - lepődtek meg Nakamaruék.
-Van egy két ász a tarsolyomban . - vigyorgott Junno. - Mindenesetre szerintem Akaru is valahogy így érezhet ha tényleg szeret téged.
Szeret... szeret... másképp nem csókolt volna meg úgye?
- Pont ezért az jár a fejemben, hogy történt vele valami... -böktem ki. - Még az is megfordult, hogy az a szemét...
-Ugyan, biztosan nem bántotta az exe... ne gondolj egyből a legrosszabbra. - szidott le Tatsuya. - Figyelj holnap egy új hét kezdődik , kitudja lehet már meg is jelenik.
Igen én is ebben akartam bizakodni... de másnap mikor az udvarra értem hiába vártam csengetésig, nem jelent meg... szóval egy újabb hét kezdődik nélküle.... Az órák unalmasan teltek, és ahogy az elmúlt napokba bárhogy próbáltam figyleni valahogy a gondolataim folyton elkalandoztak és Akarunk jártak... no meg persze azt sem tagadhatom, hogy a csók is eszembe jutott.... Akaru talán durva és kemény , néha akár az embereket is bántja, de kedves, aranyos , határozott és erős lány akit tudja mit akar és ugyanakkor gyenge , szüksége van támogatásra és védelemre. És én megakarom védeni.
-OH! Jönnek a lányok! - lettek izgatottak Akiráék .
Ismét a klubba gyültünk össze.... én odasétáltam az ismét a terem másik végébe ülő Yoshikohoz.
-Mit csinálsz? - ültem le mellé, ismét a füzetébe irkált, mint mikor először találkoztam vele.
-Csak firkálgatok... - ismét kezem előre lendült kivéve a füzetét... a rajzon újból én voltam... - Wau ez elképesztő ! Talán ha megjegyezhetem jobb mint a másik... tényleg meglett? Még nem láttam teljesen...
-Oh azt... én... eldobtam.
-Mi?! Miért? - néztem értetlenül rá. - Hiszen az is olyan jól sikerült.
-Mert... elrontottam...így hát összetéptem és eldobtam. - kicsit idegesnek tűnt.
-Hé! - megérintettem a karját, ezzel kiejtette a kezéből a ceruzát és a füzetét. - Bocsánat... - engedtem el. - Én csak azt akartam, hogy igérd meg ha megleszel megmutatod nekem, jó? És ha neked nem kell, akkor megtartom... -mosolyogtam rá.
-Rrrr...redben. -bólintott, majd előre tekintett.
Ahogy a füzetéért nyúlt , megpillantottam a táskájánól egy szál rózsát.
-Hoppá, udvarolnak neked? - mutattam a vörösrózsára. - Hallottam Akirától, hogy sokan felfigyeltek rád. Bár nem csodálom, szép lány vagy.
Néhány percig siri csend honolt közöttünk , Yoshiko közbe egész végig engem figyelt, én csak mosolyogtam.
-Nem... ami azt illeti visszautasitottam... - kezdett bele Yoshiko, mintha mentegetőzne. - Én csak úgy gondoltam, hogy attól ez a virágszál nem tett semmi rosszat, így miért dobjam el, vagy törjem el.. inkább gondozom amíg tudom... - huzta ki és kezdte nézegetni.
-Ez nagyon kedves gondolat. - Yoshiko egy nagyon kedves, jószívű lány. - Mondd csak tetszik neked valaki? ... izé vagyis sajnálom, hogy ilyen hirtelen megkérdeztem, nem is tartozik rám... - csak úgy kicsuszott a számon, de nincs semmi hátsó szándékom.
Láttam ahogy egy percig elgondolkodik , majd száját nyitásra készíti :
-Az ott nem... ? De az ott Akaru?!
-Hát visszatért? Akkor vége a nyugis napoknak.
Amikor meghallottam azt a nevet, amit már egy hete vártam... azonnal felálltam és a fiúkhoz siettem... és valóban a művész terem előtt sétált el pont Akaru. Itt van... itt van az épületben.
-Mennem kell! - mondtam és szaladva indultam lefele.
Sejtettem mere fele tart... a próba terem felé... kettesével szeltem lefele a lépcsőfokokat remélve, hogy igazam van és tényleg ott van. Az iskola csendes volt, csak néhány teremből szürödött ki a klubbok vidám hangneme, vagy egy két tanár épp utolsó tesztjei javitotta, felmérte vagy azon bosszankodva, hogy a diákok nem figyeltek órákon , pedig még nyáron is az iskolában tanit, vagy örülve, hogy végre megértették az anyagot. Ahogy leértem a studioból nem szürödött ki hang , de itt kell legyen , itt kell legyen. Már közeledtem az ajtóhoz és berobbantam:
-Akaru! - szólitottam is meg, de válasz nem jött.
Ahogy a szinpad felé fordultam, nem volt rajta senki, de ekkor megpillantottam az ablak felől ahol a hangfal helyezkedett... ott volt... ott volt Akaru elájulva...
-Akaru! Akaru! - szaladtam hozzá és magam felé fordiottam. - Akaru! Akaru!
De nem reagált, ölömbe húztam és finoman paskoltam az arcát. Mi történt veled én Akarum?
-Mi van veled?... -aggódva tekintettem békés arcára, ami mintha csak aludna.
Akaru:
-Akaru! Akaru! - kié ez a csillingelő hang?
Kié ez az angyali hang, amely hallatán egész testem fellegekbe jár, amitől lábaim önéletre kellnének és hozzá szaladnának, e hang tulajdonosához... Ez a hang.. .ez a hang...
-Hm... - fejemhez kaptam arra gondolva pontosan hol vagyok.
-Akaru... - hirtelen két kar fondott körém mellkasához húva és szorosan átölelve.
-Jaj... forog velem a világ...
Pillanat ez a kellemes férfias illat.... ez és a hand... kikerekedet szemekkel tekintetem maga fölé, arra aki karjaiba tartott.
-Kazuya...- mondtam ki nevét, és 1 hét után, barna szemei az enyémekbe furodtak.
Hiányzott... hiányzott nekem....
-Minden rendben van, most már minden rendben van. - simitott végig arcomon.
Milyen biztonságos a karjaiba lenni , milyen megnyugtató , milyen meleg... én... én szerelmes vagyok Kazuyaba... ebbe az egy hétbe ezt legalább magamnak bekellett valljam. Bárhogy is próbáltam a csókot elfelejteni, vagy közösen töltött pillanatot nem tudtam... hiába , hiába döntöttem el, hogy nem szabad ezt kiengedjem, nem sikerült a távolság , amit tulajdonképpen a szüleimmel töltöttem, csak még erősebbé és még bizonyosabbá tette ezeket az érzéseket. Nem mint idol, szerettem Kazuyát, hiszen hasonlóan vélekedtem róla, mint mindegyikről, elkényesztetett kis idol, csak mint csapat kedveltem őket, a munkáságukat szerettem amit együtt összehoznak ... hanem mint férfi belészerettem ... Kazuya felém nyújtotta kezét már az első napon , míg más folyton hátat forditott és megijedt tőlem, oké volt ok, ő nem akart elhinni ezt az oldalam és határozottan ott volt a nyomomba és kinyujtotta kezét. Bár ez nagyon tetszett mégsem léphettem most be és valljam be az érzéseimet... féltem ettől az egésztől, féltem neki indulni ennek a szerelemnek ... szóval egyszerűbb volt továbbra is azt mondnai, mint múltkor ha felhozná. Az ő érdekében ez lesz a legjobb .... én... velem minden rendben lesz.
-Mit keresel itt?! - eszméltem fel és felültem az öléből hátrébb is húzodva.
-Jobban vagy? Még szédülsz? - nézett rám aggódva, olyan aranyos volt.
Jaj mégis mi ütött beléd Akaru? Néhány hete még megcéloztad, most meg aranyosnak tartod? Még nem is ismered és szerelemnek nevezed ezt az érzést? Szerelemnek igen... szerelemnek akarom nevezni ... hiszen folyton ő jár a fejemben, folyton a közös pillanatok árnyékai vesznek körbe és a gondolat, hogy velem van, hogy megérint boldoggá tesz, feletebbé boldoggá. Azt hittem szeretem Otanit, akkor azt hittem, hogy megtudom határozni a szerelmet, de ezzel rájöttem, hogy a szerelemet nem lehet meghatározni, hogy fogalmazzam meg? Ez az érzés leírhatatlan, nem lehet kifejenzi szavakkal csak érzed, érzed, hogy kell neked, hogy ott legyen a közeledben, hogy lássad és már akkor egész a világ.
-Jól vagyok... -hajtottam le a fejem. - Mit keresel itt?
-Szerinted?! Veled akarok beszélni. Egy hete nem találkoztunk, kerestelek otthon, hivtalak nem vetted fel... hol voltál? Nagyon aggódtam.
Felálltam és a telomhoz léptem amit ezelőtt összekötöttem a hangfallal.
-Oh, sajnálom, hogy a nagy Kamenashi Kazuyanak aggodalmat okoztam. Ez így jól hangzik? - forditottam feléje a fejem és felhúztam a szemöldököm. - Amúgy ha annyira érdekel az utolsó pillanatban csatlakoznom kellett a szüleimhez , Kijusuba. Valami vacsorán kellett hivatalos legyek, és aztán elhuzodott az együttlét, mivel szerettek volna időt tölteni velem és a bátyámmal. Nagy családi kiruccanás megesik az ilyen 3 hónaponként kb... ha épp valamikor nem érnek haza ...
-Értem... jó volt?
-Igen kellemes volt. Bájologni és mosolyogni az embereknek... - vigyorogtam rá. - Nos megtudtad hol voltam , még valami ohaj sóhaj?
-Akaru...- közelebb lépett hozzám és megfogta kezeimet.
Éreztem ahogy perzselni kezd a böröm és szivem heves ütembe kezd... milyen érzéseket tudsz kiváltani belőlem Kazuya... Senki sem váltott ki még soha ilyent, te hogy tudsz? Hogy tudsz ilyent kiváltani? Annak ellenére ahogy viselkedtem veled, de menten tarottad, hogy az első találkozásunk személyisége az igazi természetem... nem hagytál el és ezzel az én szívemet rabul ejtetted. Emlékszel? Emlékszel mikor először szóltál hozzám? A szívem már akkor tudhatott valamit, mert első szavadtól heves ütembe kezdett és hallani akart még ... de nem figyeltem rá... nem figyeltem csak az eszemre, arra kell most is... a te érdekedben. Nem keveredhetsz ebbe bele.
- Sajnálom, hogy ismét megcsókoltalak. de egyáltalán nem bánom a tettemet, mert valóban azt akartam. Az érzéseim feléd igazik, nem játszadozom veled...
-Oké ...okééé... -huztam ki a kezeimet.
Ne... ne monjd ilyeneket kérlek Kazuya, szívem hinni kezd és cska fájdalmasabb lesz.
-Elfogadom bocsánat kérésedet... és izé... én is sajnálom, hogy megpofoztalak ... csak olyan hirtelen ért. Legközelebb nem fog megtörténni. - várjunk csak.
-Legközelebb? - mosolyodott el csibészül.
Jaj milyen dögös...elfordultam és ajkamba haraptam.
-Nem.. nem... nnem fog megtörténni semmi , úgy értettem, nem lesz több csók.... - mondtam és igyekeztem, hogy ne érződjön a hangomba a remegés.
Hallottam ahogy két lépést tesz felém , majd éreztem ahogy a fülemhez hajol... jaj a szívem majd kiugrik a helyéről:
-Már alig várom a legközelebbet. - beleremegett az egész testem és csak abba reméltme, hogy ezt nem veszi észre.
Ekkor megfogta karom és maga felé forditott, majd megfogva bal kezem a mellkasára tette, a szívéhez... éreztem ahogy dobog, ahogy heves ütembe dobog, és éreztem izmos felső testét is egy kicsit.... Komolyan ez a férfi...
-Akaru én tényleg megakarlak védeni.
Azok a barna szemek oly öszintén ragyogtak, mentem elolvadtam tőlük...
-Én... -nem szabad Akaru! - Én... - ne tedd! Ne engedd! - én...- nem lesz jó vége ennek.
Végre sikerült eltekintenem előle , mély levegőt vettem majd újra ránéztem , próbáltam kemény lenni de ugyanakkor valahogy éreztem ahogy nehezen esik ezeket a szavakat kimondanom:
-Ne akarj megvédeni! Hagyj egyedül!
-Nem... nem hagylak! Megakarlak védeni!
Ajkamba haraptam , néhány percig csak néztünk egymásra, gyöngéden, mint a filmekben.
-Sajnálom... -ráztam a fejem.
Ezzel fogtam magam és elszaladtam... ismét... ismét elszaladok a gondok elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése