Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
13.rész
Tamiya:
-Te ebbe biztos vagy Tamiya?
-Igen, kell adjunk egy kis löketet nekik.
-De ha rosszul sül el és Akaru megtudja, nagyon dühös lesz.
Hitarura néztem , a suli bejáratánál álltunk, egy bizonyos személyre várva.
-Figyelj, nem vetted észre Akarut, mennyire szomorú, hogy megváltozott mióta Kazuya a sulinkba érkezett. Valóban szereti és Kazuyan is látszik,hogy viszont szereti. Ezek ketten egy kirakosba tartoznak, együtt kell legyenek... ha nem is szól örökre, megkell próbálják.
Eldöntöttem, hogy kicsit besegitek Akaru - Kazuya párosnak, hiszen mind ketten szenvednek... és akárhányszor rájuk nézek látom, látom, hogy mennyire kiegészitik egymást, mennyire szükségük van egymásra, még a kis idő ellenére is amit együtt töltöttek. Amióta találkoztak, Akarun ismét ragyogó tekintetet véltem felvenni, ismét mély érzéseket tükrözik vissza róla, amiket azóta a nap óta ritkán láttunk.
-Te nem látod? Nem látod mit vállt ki Kazuya Akaruról, oly rég láttunk ennyire , hogy is mondjam...
- Érdeklődönek, érzelmesnek, olyannak mint mielőtt gyökerestül megváltozott volna az élete?
Bólitnottam, tudtam jól, hogy Hitaru is lássa és ő is szeretné ha Akaru újból mosolyogna, ha újból ragyogó tekintettel nézne a világra. És szerintem ezzel nem csak mi vagyunk így, nem csak mi lássuk kettőjük hatását egymásra, néhány hét alatt, nap alatt, perc alatt... de ezt már csak ők tudják , olyan kötelék szövődött közöttük amit ritka, két ember között létrejöjjön.
-Nem fog megharagudni, sőt hálás lesz nekünk. - mosolyogtam Hitarura. - Ah! Kazuya!
Éppeg azzal az Akira nevű sráccal sétált kifele, megszóltiva felénk fordult. Intettem, hogy jöjjön odahozzánk. Kezet fogott Akirával és hozzánk sietett. Ami azt illeti, szünetbe meglepődtem rajta, ahogy védte Akarut, ahogy szikrákat szort a szemével, pedig tényleg nem ismeri régóta, mégis határozottan állítsa, hogy Aakaru nem olyan, mint amilyennek mutassa magát. Ennyire jó ember ismerő lenne?
-Sziasztok! Segithetek valamibe?
-Szia! Megelpő módon nem az az első kérdésed , hogy hol van Akaru... - vigyorodtam el.
-Tudjátok mi , hogy mi történt közöttünk? - bólintottunk. - Mondott nektek valamit?
-Szerinted Akaru mit érez?
- Szerintem viszont szeret, amikor rám néz, amikor megérint, amikor ... visszacsókol. Szeret ő is...
-De...?
- Fél, fél ettől az egésztől, hogy egy idollal járjon, hogy valóban megfelelő e nekem... én ezt gondolom.
-És szerinted megfelelő?
Határozottan rám nézett:
-Igen. Szerintem nála megfelelőbb személy nincs a világon. És oké idol vagyok, de attól még egy férfi, egy férfi aki szerelmes és szeretne együtt lenni vele, a szeretett nőszeméllyel. Tudom, hogy mindez amibe benne vagyok ijesztő lehet de... De... én nem azt látom benne amit más, oké nem ismerjük egymást olyan rég, de én egyáltalán nem azt hiszem amit a többiek mondanak, ő nem jégkirálynő... Először mikor találkoztunk kedvesen utba igazitott és mikor visszapillantva rá néztem, a mosolya... a mosolya csodaszép volt, szív melengető és hirtelen azon vettem észre magam, hogy csak az jár a fejembe. Aztán megismertem itt és nem akartam elfogadni amit mondtak róla, egyszerűen a szívem nem tudta a hallottakat összekapcsolni azzal a mosollyal. Aztán megláttam ahogy táncol, ahogy szivét lelkét beleadja abba amit szeret , kitartóan ... egyszerűen lenyűgözött...
-De téged is célba vett.
-Ez igaz, de még akkor sem tudtam elhinni, hogy ez a lénye. Szerintem ez egy álarc, álarc a sérülékenységétől, a gyengeségétől és ez be is bizonyosodott amikor elkezdödött az a húza vona Otanival. Hogy ő is szenved, ő is egy törékeny lány, akit megkell védeni. Akkor olyan közel éreztem magamhoz, megbizott bennem , hagyta, hogy mellette legyek és erősitsem. Megláthattam a törékeny Akarut és lassan lassan apránként más oldalát is megismerhettem, a durcás, a fáradt, a boldog, a gonosz, a határozott ... és még szeirntem nincs vége. Megakarom simerni jobban, minden oldalát, minden szinét és begyógyitani sebeit , sebeit amiért felvette ezt az álarcot. - tekintete elszántságot sugárzott.
-Helyes válasz! - mosolyogtam Kazuyara.
Hiába a kevés idő Akaru, ez a srác nyitott könyvként ismer téhed ... vagy jól bele lát a szívedbe. Értékes vagy számára , megakars védeni egy dolog a szavai, de ahogy tekint rád, ahogy rólad beszél és ragyogó szemmel, elszántan áll a szavaihoz... Kazuya Kemanashi szerelmes...
-De... - szólaltam meg. -Szerintem Akarut az idolságod nem érdekli, nem fél. Volt az az eset korábban , talán két féle embert különböztethetünk meg . Az egyik az aki kihasználja a helyzetet, dicsőíti magát... Tudom, tudom Akaru nem ilyen. - tettem hozzá, mikor láttam, hogy közbe akar szólni. - A másik csoport akik megijednek , sok nekik és hátrálnak ... Akaru ebbe a csoportba sem tartozik. De akkor hová? Akarut akkor nem érdekelte, meglepődött talán megis ijedett de kis idő után azt vettük észre Hitaruval, hogy elgondolkodik, hogy aggódik valami miatt... Ez a valami te voltál. Folyton rád gondolt, hogy mi van veled. Meglátva a sajtótájékoztatót kisietett a teremből , hogy végig nézze, nem magáért aggódott hanem miattad, tudni akarta mi van veled. És miután meghallotta a baráti kijelentésed zavarta, persze, hogy zavarta...
-Mondott nektek valamit? - lágyan tekintett ránk, választ akart...
-Barántői vagyunk, lássuk, hogy mit érez. Lássuk, hogy hogyan viszonyul hozzád, hogy mióta itt vagy megváltozott. De azt sajnos nem mondhassuk el, hogy mi miért történik, azt Akaru kell, mikor akarja.
Végig nyalt az ajkain, majd néhány percre eltekintett ...
-Szóval akkor csak jó nyomon járok?
Rá mosolyogtam és vállára tettem kezem :
-Csak hallgass a szivedre és kérlek gondoskodj Akaruról.
Kazuya rám nézett, majd Hitarura. Elléptem Kazuyatól majd Hitaru felé nézve, készültünk menni, de ahogy megfordultam még visszafordultam:
-Oh szombaton Akaruval páros randira készülünk az Osaka Castle Parkba... - csak a fejemet forditottam vissza , majd mondandom végén integettem és elindultunk haza.
Hajrá Kazuya, Akaru!
Kazuya:
Meglepődtem mikor Tamiya megnyilt előttem, már Akaru érzéseiről beszélt és megerősitette, hogy én sem vagyok Akarunak közömbös. Viszont afelől is megerősödött megérzésem, hogy van valami oka amiért Akaru így viselkedik, hogy ő valójában nem ilyen. Megakartam tudni, megakartam tudni az okát és ha ój fájó, mit néha a tekintete tükrözi akkor enyihetni rajta, támasza lenni, ez nem volt kérdés. Máskülönben, mikor Tamiya elmondta, hogy sozmbaotn páros randin vesznek részt, furcsa bizsergés futott végig a testemen, bár ez már ismerős volt, már akkor is éreztem mikro Akarut Otanival. Ez az érzése volt a féltékenység... már csak ha arra gondoltam, hogy Akaru egy másik férfival van kezem ökölbe szorult... nem hittem, hogy ilyenbe belemenne. Akaru ugyanazt érzi mint én ... akkor? Elakarna felejteni? Tamiya ugye azt modnta,hogy nem azért mert idol vagyok.... összefügg azzal ami miatt így viselkedik? Jaaajj Kazuya ez a lány teljesen elcsavarta a fejed... Összeborzoltam a hajam és igyekeztem utolérni Akirat, aki a kávézóba várt.
-Na mi történt? Akaru megbüntetett?
-Már ugyan miért büntetett volna meg ?
-Hát amiért olyan jelenetet vágtatok le Nagarukival. Mit mondott? Mi a büntetésed?
-Akira egyszer mondom el és utóljára, nem büntetett meg, nem is rólam volt szó, nem is bármiféle üzenetről amit Akaru mondott...
-Hát akkor?
-Néhány dologról felvilágositottak ... - hátradöltem, megnyalva ajkaimat és próbálva összetenni gondolataimat. - És elmondták, hogy hétvégén páros randira mennek Tamiya és Akaru.
-Hogy mi?! És ugyan miért árulták el ezt neked?
-Nem tudom... - miért mondta el ezt nekem Tamiya?
Miért kellene erről csak így ilyen nyiltan tudnom?
-Megakarod akadályozni?
Épp az előttem lévő kávés csészét figyeltem, de amikor Akira hangja megszólalt rögtön ráemletem tekintetem.
-Megakadályozni?
- Ugyan Kazuya, tudod jól mire értem. Zavar téged? - előre könyökölt az asztalra és várta válaszom, de szerintem azt ő is pontosan jól tudta.
-Persze, hogy zavar... már a puszta gondolat is megőrjit, hogy mással legyen, hogy mindazt ami lehetne köztünk csak úgy elengedi...
-Szóval akkor Akaru is bevallotta... ?
-Nem, de nem is utasitott vissza... én érzem, érzem hogy velem akarna lenni, hogy ugyan úgy néz rám mint én rá, ugyanaz a szikra, ugyanaz a tűz ég a szemébe mikor egymás tekintete összefonodik.
-Aj , Kazuya neked teljesen elcsavarta a jégkirálynő a fejed.
Szigoruan tekintettem rá, mire felemelte kezeit:
-Nem akarok vitába szállni veled , de te is megérthetnél. Akarut amióta megismertük ilyen, belénk tett egy fajta félelmet így mindenki távol maradt tőle. Nem láttuk más arcát... az tényleg meglepő és valóban lehet valami vonzodás köztetek, valami hatással voltál rá amióta megjöttél leállt... de minket is érts meg, beszélj Nagarukival , béküljetek ki.
-Jól van, rendben megbeszélem vele.
Még egy olyan másfél órát ülhettünk és beszélgettünk. Majd hazaérve olyan fáradtnak éreztem magam, mintha épp egész nap forgattam volna. Le is döltem és csak este 18 felé ébredtem meg. Amikor is neki fogtam egy kis salátának, vacsorámnak. Majd tv nézéssel zártam a napot, miközben folyton a telefonomat bámultam és azon belül is Akaru számát nézegettem folyton azon morfondirozva, hogy hallani akarom a hangját, ennyit tartott az elhatározásom , hogy távol maradok tőle. Pfff...
Másnap reggel épp befordultam a sulinál mikor szemem sarkából megpillantottam Nagarukit. Igaza van Akiranak, megkellene azért beszéljem vele a dolgokat, forrófejű voltam.
-Nagaruki! - szólitottam meg és igyekeztem utól érni.
Hátrasanditott, de nem állt meg, csak amikor közvetlen elé álltam .
-Jó reggelt! - kis mosoly huzodott számra, próbáltam barátságosnak tenni.
De ő kerülte tekintetem, nem nézett rám.
-Sajnálom a tegnapit, forrófejű voltam. Megkellett volna értsem a te érzéseidet is...
Mondatom végére felém emelte tekintetét:
-De te is értsd meg, meg sem próbáltátok megismerni, hogy tényleg valami van a háttérbe Akarunak amiért igy viselkedik, hogy picit ráfigyeljetek, tudtátok, hogy táncol, mennyire beleteszi szívét lelkét bele sem...
-Ne is kezd Kazuya! Most azért jöttél ide, hogy ugyanazt elmond amit tegnap? Hogy ugyan ott folytassuk a dolgokat?
-Nem én csak... én cska bocsánatot akartam kérni, megakartam beszélni veled a dolgokat, te is értsd meg az érzéseimet...
-Oh én értem a tiédeket. De te vajon érted?! - ismét szikrákat szort a tekintete mikor rám nézett és dühösen fujta ki a levegőt. - Miért kellene bármi kedvességet mutassak az a személy felé aki felénk nem mutatott? Aki a húgom felé nem mutatott?
-Miről beszélsz? - néztem értetlenül rá.
-A te drága látos Akarud megalázta a húgom, nem érdekelte mi van vele, az egész suli előtt nevetsége tárgyává tette...
-Már mint például engem vagy másokat...
-Nem, egyáltalán nem úgy. Átverte , tudta jól, hogy tetszik neki egy fiú a nagyobb évesek közül ez 1 éve volt és levelezgetni kezdett vele. A húgom nem mondott semmit, bevette az egészet, hogy a senpai-al beszélget , levelezget. Aztán egy nap, elhivta a torna teremhez, hogy személyesen is beszélgessenek, aznap a húgom kiöltözött, furcsáltam is de amikor rákérdeztem idegesen elszaladt. Aztán eljött az idő, de amikor odament Akaru smárolt azzal a sráccal... a húgom összetört és elszaladt , de ez neki nem volt elég, amikor kiért az udvarra és észrevétlenül elakart tünni leöntötték , csurom vizes lett, majd leengedtek egy szöveget amin az állt Yoshiko szerelmes senpaiba... És ezután megjelent barátnőivel és kinevették,hogy azt hitte van esélye, hogy ugyan mi lenne... teljesen megalázta, az egész suli rajta röhögött.... én meg... én meg... - összeszoritotta öklét és ajkába harapott. - Én meg nem tettem semmit, nem tudtam megvédeni , ott álltam tétlenül... azóta Yoshiko alig beszél fiúkkal, vagy bárki mássla, visszahuzodott és a rajzaiba menekült.
Mi?! Valóban képes lett volna ilyent tennie Akaru? Ennyire az érzésekbe gázolt volna? Nem, nem nézem ki... nem lehetett ennyire....
-Nem hiszel nekem mi?
Nagarukira néztem...
-Csinálj amit akarsz. Higyj amit akarsz , de minket hagyj ki belőle, legfőképp a húgomat, ha Akaru mellett döntesz maradj távol a húgomtól.
Ezzel elment mellettem, úgy hogy még kicsit nekem is jött... én álltam ott, hiába hallottam, hogy a csengő megszólal, lábam földbe gyökerezett és próbálta összetenni a hallottakat. Nem Akaru képtelen lenne ilyenekre, nem tett ilyent leönteni, firkálni, kinevetni ... nem szép dolgok, de azért ő sem gázolna bele az emberek érzéseibe ? Ugye? Az a mosoly, annak a mosolynak a tulajdonosa nem tenné...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése