Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
21.rész
Akaru:
- Jól vagy? Akaru mi a gond?!
Még mindig a fejemet fogtam, megint olyan érzésem volt, mintha a világ forogna velem. Megmozdulni sem mertem és megszólalni sem, mert attól tartottam ha valamelyiket elvégzem azonnal elesem. Egy erős kezet éreztem magamon, ami erősen támogatott, melegséget áradozott magából és azt, hogy nyugodtan támaszkodhatok rá. Ennek a kéz tulajdonosának a mellkasának döltem, miközben az illető szorosan átölelt és megpuszilta homlokomat, olyan volt mintha testem tűz forró lenne, és most ahogy az érintése, teste hozzám simult lehűtne. Percekkel később mikor már elég erősnek éreztem magam, elléptem a tartomtól, kifujtam a levegőt és szembe néztem a támogatommal. Aggodó barna tekintet nézett vissza rám:
- Jobban vagy már? - remegő hangja szintén az aggodottságra utalt.
- Igen! Köszönöm, hogy tartottal, erőt adott! - mosolyodtam szeliden rá.
- De mi történt? Biztos, hogy jól vagy? Múltkor is elájultál, most is szédültél... Akaru mi a gond?
Hogy tudnám elmondani neked? Hogy tudnám elmondani neked az igazságot és csak látni ahogy szomorú leszel miatta? Hogy osszam meg... nem lehet, még nem. Nem tudom, hogy fog alakulni ez a kapcsolat, de nem akarom, hogy szomorúan lássalak, nem akarom.
- Csak megszédültem, de jól vagyok, tényleg! - próbáltam nyugtattni hamis mosolyt erőltetve az arcomra. - Biztos nem ettem a napokba és fáradtság ennyi az egész...
- Egész biztos? - nézett rám kétkedve.
Bólintottam, majd átöleltem jó szorosan, hogy ezzel bizonyítsam jól vagyok:
- Szeretlek! - mondtam ki, nem akartam elárulni a történések igaiz alapját, de nagyon reméltem, hogy nem fog bekövetkezni a legrosszabb, hogy együtt lehetek Kazuyaval még sokáig és nem is fogunk szakítani, vele akarok lenni! - Veled akarok lenni, mindig vele, csak veled!
- Én is veled! Szeretlek! - ölelt vissza ő is szorosan. - Csak aggódom érted...
- Tudom! - hajoltam el tőle. - Miért jöttél? Már megint leskelődsz mint egy kukkoló?! - húztam fel a szemöldököm, de közben visszakellett fogjam magam, hogy nehogy elnevessem magam.
-Kukkoló? - nézett rám meglepődve. - Attól, hogy benne vagyok abba a klubba nem kukkolom az embereket...
- Remélem is! - vágtam szavába és visszaléptem hozzá, kezeimet mellkasán pihentetve. - Remélem, hogy nem kukkolsz más lányokat, mikor nem vagyok veled! - néztem szigoruan rá, de közben arcomon továbbra is ott bujkált az ajkam sarkában
- Gyere velem és nézd meg magad! - került egy csibész mosoly arcára, oh komolyan ez a férfi hogy lehet ilyen dögös?!
- Oh, szóval oda kell ennem, hogy ellenőrizzem?! - tettem karba a kezemet.
- Olyan aranyos vagy, mikor durci vagy! - kapta el a derekam és magához húzott, ez a tekintet szint tiszta szerelemről árulkodott.
- Nos, nem én kukkoltam a másikat, első iskolai napján...
- Hé! Én nem is kukkoltalak, a végén még megtapsoltalak, a kukkolok nem fedik fel a kilétüket!
- Milyen jók tudod! -nevettem el magam...
- Te! - kapott el ismét, mindketten elnevettük egymást. Ez olyan jó érzés, olyna könnyen eltudok vele lenni, nem gondolni semmire, semmi rosszra, csak ő és én...
Lassan közeledtünk egymás felé, majd csókba forrtunk össze és hagytuk magunk mögött a külvilágot, percekig izlelgettük egymás ajkait, míg nem levegő után kellett kapkodnunk.
- Megyünk haza? - kérdeztem tőle, ahogy homlokainkat összedöltve, álltunk.
- Oh, ezt akartam mondani, a klubbtevékenységre kell mennem... Nincs kedved jönni?
- Nem hiszem, hogy mások örülnének nekem... - léptem hátra és elvettem a mobilomat, ami még az asztalon volt.
- Csak megkell ismerjenek, utána megváltozik a véleményük. - ölelt át hátulról.
- Nem, hagylak, hogy legyél a barátaiddal is! Nyugodtan menjél egyedül, majd később beszélünk! Rendben? - bár kicsit kételkedve, de bólintott. - Úgyis találkozom a csajokkal, megyünk egyet kávézni és dumálni, tudod ilyen csajos dumák! - én kis hazug...
Megvárta amíg átöltözök és elpakolom a felszerelést, majd kézen fogva kikisért az iskola kapujához, ahol csók válltás után elválltunk. Örültem, hogy nem hozta fel, hogy inkább nem megy a klubtevékenységre és töltsünk egy kis időt együtt, talán ő is úgy van vele, hogy barátokkal is töltsünk időt, ne ragadjunk le most egymásnál. Talán amúgyis egyikünk sem volt az a típus, aki most nyalják, falják egymást folyton és elválaszthatatlanok. Na igen, mi ilyenek nem lehetünk, pláné ha Kazuya visszatér a fővárosba. Vajon megtudjuk oldani a táv kapcsolatot? Na mindegy, de nem csak ez volt az én okom, hogy nem menetem a klub tevékenységére, persze benne van a pakliban, hogy ugyan ki örülne nekem ott? Yoshikoról és a bátyáról ne is beszélve, de máskülönben úgy döntöttem, hogy ideje elmennem újból kivixsgálásra az orvosomhoz. Nem mondhattam el, Kazuyanak mert akkor az a kis titkom, a gyengeségem kiderülne és még nem volt itt az ideje. A szédülések, egyre gyakoribbak, rég voltam kivizsgáláson és nem szeretném ha újra visszaesnék... Újra visszaesnék....
Miután elvégeztem a gimit kezdődött ez az egész, már korábban is komolyabban vettem a táncot, de akkoriban álltam neki nap hosszakat táncolni, szünet nélkül. Szüleim, bátyám nem voltak sokat itthon így ettől nem tudott senki sem megállítani. Ám úgy tűnik, hogy a szervezetem nem így gondolkodott és a hirtelen változás miatt kialakult egy fáradtság szindórma nálam. Szédüléssel, jár, noha hányingerrel, gyengüléssel, erőtlenséggel és maga lázzal, tablettákat szedtem akkoriban, aztán elhagytam őket, mert egy jó ideig nem éreztem semmit és bár az orvosom megkért a látogatást is kihagytam. De az útobbi időben ismét elkezdődött és nem akarom, hogy ismét ágyba vigyen. Pláné egy a bizonyos egy évi események miatt, kerültem egyszer nagyon komoly állapotba, akkor tudták meg a szüleim és a bátyám. A kórházba is bekellett feküdjek hetekre, akkor tudták meg Tamiyáék is. Bár annyi, többen nem tudják. Bár ha rajtam múlt volna a szüleim sem tudják meg. Azok az események után, folyton rajtam akarták tartani a szememet, de a munka közbe szólt és nem tudtak terveik szerint haladni, napi szinte kérdezték, hogy szedem e agyógyszert, hogy érzem magam és hasonló kérdések de nekik is azt mondta jobban vagyok. Most elkellene mondjam nekik? Mondjuk a múltkor azzal jöttek, hogy hadjam abba a táncot, mert ez súlyobbodni fog ha nem, de ugyan ki lenne képes arra, hogy a szenvedélyét ellökje? Nem akarom... erről szó sem lehet!
- Ah, Oshiato kisasszony, rég láttuk errefele! Dr. Iwasaki már nagyon aggódott önért, hogy már mióta is? Nem kereste fel, pláné miután olyan rosszul volt a tavalyi események miatt... - egy olyan fél órára rá beértem a kórházba és rögtön az orvosom rendelője felé vettem az irányt, ami a nagy épület 3-dik szintjén volt. Az út közben futottam össze Mrs. Kada Mine az egyik aszisztens nő, akkor is ügyelt amikor lázasan, kissé öntudatlanul bekerültem a kórházba, nagyon kedves, vicces aki minden betegének igykeszik segíteni amennyit csak tud. Kis, alacsony termetű nő, rövid vállig érő fekete hajjal és barna szemekkel, a tekintete tipikusan az a lágy, szelid tekintet, ami melegséget sugároz.
Dr Iwasaki Hanae meg az orvosom volt, amikor ez az egész elkezdődött és eljöttem az első kivizsgálásomra... vagyis terveztem eljönni, bizonytalanul álltam a kórház bejáratánál és folyton hol előre, hol hátra lépkedtem, nem tudtam, hogy bemenjek vagy ne. Ő talált rám és kérdezte meg, minden rendben van e. Szintén nagyon jó fej, mindig igyekezett megnevettetni és egy jó ideig titokba tartotta a szüleim elől is a betegséget. Bár oké az orvosi titok tartás is ott volt. De vele mindig olyan jól elbeszélgettünk, mindig ellátott tanácsokkal és bármikor számíthattam rá, ő nem az orvosom volt, hanem a barátom. Ezért szégyeltem is magam, hogy úgy eltűntem.
- Jó napot, Kada asszony! - hajoltam meg előtte. - Hát, jobban éreztem magam szóval...
- Szóval, fittyet hányva az orvosod szavára, úgy döntöttél szabadságot veszel ki! - hallottam meg az ismerős hangot.
- Jó napot Dr. Iwasaki! - fordultam meg és hajoltam meg az orvosom előtt.
Magas, karcsú alkat, szerintem modellnek is elmehetett volna, sokszor mondogattam. Hosszú világos fürtjei most is mint általában kontyba kötve, barna szemei előtt szemüveg cső szoknyát viselt egy barnát és egy fehér pöttyös fekete inget, felette a szokásos orvosi köppeny, kezében kávét tartott.
- Szia, Akaru! - mosolygott rám. - Aj, te leányzó mit is csináljak veled?! - sóhajtott fel, majd intett a fejével, hogy kövessem és beléptünk az irodájában.
Nagy szerencsém volt, hogy most nem volt páciense a rendelőjénél. Gondolom máshol kellett épp segítsen. Leült az iróasztala mögé és jelezte üljek le vele szembe.
- Nagyon sajnálom, hogy így eltűntem! - hajoltam meg és úgy álltam amig nem hangzott fel hangja.
- Jól van, kis önfejű Akaru! Jól van! Kellj fel! - rá tekintettem, bár szigoruság tükrözte az arcát, ott bujkált tekintetében a kedvesség is. - Visszajöttek a tünetek? Mi? - leültem a székre és lesütött fejjel bólintottam. - Gondolom a gyógyszert sem vetted már egy ideje... - túl jól ismer... ismét bólintottam. - De , hogy érzed rosszabbodott e az állapotod? - ráztam a fejem. - Az jó. De azért biztonság kedvéért elvégzünk néhány vizsgálatot. És kérlek szedd újra a gyógyszer napi szinten! - végre feltekintettem rá és úgy bölintottam, hogy megértettem és úgy fogok tenni. - Mikor lenne időd a vizsgálatokra?
- Akár most is... - vágtam egyből rá. - Már, már ha jó neked is! - már jó ideje tegeztük egymást, már ha így ketten voltunk.
Előre hajolt és a noteszét vette elő, majd nézegetni kezdte.
- 1 jó óráig nem lesz betegem, szóval szerencséd van tudok vele foglalkozni! - mosolygott rám. - De meilőtt neki kezdenénk. Mesélj, mi újság veled? Ne hidd, hogy nem látom van valami más! Valahogy másképp csillog a szemed mint régen... Van valami más. Mi? Otanival történt valami? Na mesélj már! - türelmetlenül levegőbe csapott. Néha, olyan volt mint egy rossz tini, aki minden pletykát hallani akar.
- Otanival, már egy ideje, hogy szakitottunk.
-Oh, sajnálom!
- Nincs semmi próbléma, tulajdonképpen, bár az elején szomorú voltam bekellett lássam, hogy ez mindkettőnknek jól jött, már nem volt ugyanaz a mint régen.
- Jobb is valóban, te sokkal jobbat érdemelsz... Vagy állj!!! Már találtál is jobbat mi?!
Kikerekedett szemekkel néztem rá, közben éreztem ahogy lassan elönti az arcomat a pir.
- Honnan tudtad?
- Ugyan már kislány, nem most jöttem le a falvédőről! Mivel a volt pasiddal szakitottál és csak nem az változtatott ennyit a szemed ragyogásán, nem jelenthet mást csak,hogy új fiú jött a képbe.
- Valóban? - gondoltam végig a szavait. - Nos, igen, de nem azért történt a szakítás, nincs köze hozzá...
- Oké, oké nyugi Akaru! Nyugi, gondoltam nem az a tipus lány vagy. Na, de mindent hallani akarok róla! Ki ez a srác? Hogyan jöttetek össze? Mesélj, mesélj!
- Azt mondtad csak 1 órád van és még a vizsgálatok várnak ránk! - durcás képet vágott, mondom mint egy tinilány.
- Jól van, igazad van! - de persze a munka az első nála is. - Megnézzük, hogy mi van veled és legközelebb mikor jössz az eredményekért, elhívlak egy sütire? Mit szólsz? - bólintottam. - De attól még áruld el kérlek, hogy hívják! A sulidből van?
Most ért el a tudatomig, hogy először fogom elmondani valakinek, hogy Kazuya Kamenashival járok. Vajon Kazuya méreges lesz ha elmondom valakinek? Bár azt konkrétan nem mondhatom el, hogy kinek de... Nem úgye? Lényegében nem tartsuk titokban, csak nyilvánosságra nem hozzuk úgy hivatalosan a sajtó előtt. Az egész suli lényegében már tudja és biztos vagyok benne, hogy már pletykák is kezdtek terjengeni szerte szét a sulin kívűl is.
- Sulimból van, ám csak most érkezett nyáron. Ő... hát hogy is mondjam, ő az idol Kamenashi... Kazuya... - szinte láttam ahogy az idol szótól egyre jobban kikerekedik Hanae szeme, majd mire befejezem a mondatom zavarbaejtően felsíkit. - Ssss, csak csendben! - csititgattam.
- Hogy Kamenashi Kazuya? Na ne?!!! Ez mégis, hogyan mi?? Na jó csajszi tuti, hogy mindent elkell mesélj majd! De most gyere vizsgáljunk meg! - tért egyből a tiniből szakmai emberre át.
- Jól van, de kérlek ne terjeszd össze vissza! - álltunk fel egyszerre.
- Nyugi, nem fogom. De Akaru... - hátra fordultam, ahogy megszólítottam mert közben elindultam az ágy felé. Érdeklődve néztem rá - Vigyázz, ő egy idol tudod nem az, hogy elítélem vagy valami csak, nehéz lesz!
- Tudom... - forditottam el a fejemet, tudtam mire akar kilyukadni. - De megbeszéltük a dolgokat, én megakarom próbálni, szeretem! - néztem mondatom végére határozottan vissza rá.
- Ooooo!!! Ez az érett Akaru! - szökkent mellém szorosan átölelt.
- Hééé! Csak finomabban, majd meg...fojtasz!
- Jaj elnézést. Na de mostmár tényleg, kérlek feküdj fel az ágyra és megvizsgállak!
Felültem az ágyra majd hátradöltem... Vizsgálatok sorozata ismét elindult....
Kazuya:
Nagyon megijedtem, mikor ismét azt láttam, hogy Akaru megszédül. Aggódtam érte, ez normális? Ez normális, hogy így szédül, elájul... Talán beszélnem kell Tamiyáékkal. Legalább ha nem is akarnak elmondani valamit, annyit, hogy még esett e meg Akaruval ilyen, vagy bármi.
- Nocsak Kazuya, elengedett a barátnőd, hogy más csajokat stirőlj? - jelent meg Nishi arcán nagy vigyor.
- Aj, meg ne verődj miattunk a végén! - folytatta Nagaruki, ám az ő hangjában már egy kis gúny is érződött. Tulajdonképpen meglepődtem, hogy itt találom, amióta veszekedtünk nem járt szinte soha a srácokkal.
- Hahaha, nagyon viccesek vagytok! - lépkedtem befele feléjük.
-Srácok hagyjátok már Rómeot! - szólalt meg Akira. - Gondoljatok csak bele mennyi előnyünk származhat abból, hogy a pasija a mi barátunk! Vége, a szörnyű terror napoknak! - tárta szét a karjait fellélegezve.
- Mondjuk ahhoz kikell tartsanak, képzeld el mi lenne ha szakítanának! - szólalt meg Kagimura és kirázta a hideget.
- És ahhoz egy teljesen más dimenzióba kell legyünk, hogy Akaru megváltozzon!
Mély levegőt vettem, hogy megint ne kezdjek vitatkozni Nagarukival, a sarokba ott kupordott szokása szerint Yoshiko, úgy tűnt szomorú, nem akartam hogy végig nézze, ahogy a bátyjával vitatkozunk.
- Először is, nem fogunk szakítani! Másodszor, Akaru nem olyan amilyennek gondolod...
Nagaruki egész végig nem pillantott rám amióta megékreztem, most mintha készült volna rám nézni, ám Sasuke felkiálltott, hogy érkeznek a csajok és inkább arra igyekezett figyelni. Kifújtam a levegőt és elindultam Yoshiko felé, ő sem nézett rám amióta bejöttem, akkor sem mikor leültem mellé.
- Hello! Mizu?
- Szia! - mondta halkan, szinte alig hallottam. Még mindig nem nézett rám.
- Történt valami? - kérdeztem és előre hajoltam, hogy arcába nézhessek, meglepődött, és hátra húzta fejét beütve az asztalba ami mögötte volt. - Jaj ne haragudj, jól vagy?! - próbáltam felé nyulni de csak még jobban elhúzodott tőlem.
- Jól vagyok! Kikell mennem a mosdóba! - ezzel kirohant a teremből.
Ott maradtam egyedül, addig amíg valaki le nem ereszkedett mellém. Azt hittem, hogy Nagaruki, aki most letépi a fejem, hogy a húgához beszéltem, de nem ő volt hanem Akira.
- Veszekedtetek? - ráztam a fejem. - Nagyon fura reggel óta, olyan kedvtelen és kevesebbet beszél is mint álatlában. Vajon mondott volna neki valamit Akaru?
- Akaru? Nem, kizárt, szinte egész nap vele voltam és nem beszélt vele...
- Ugyan már Kazuya, mit tudsz te a csajokról? Ők egy szemkontaktussal tudnak üzenni egymással. - értetlenül néztem rá. - Nézd! - furán, mintha hosszú haja lenne hátra dobta a fejét és összeszűkítette a szemét, miközben egy elég fura pózt vett fel, jobb kezét felemelte és jelökt felém, hogy "figyel". - Látod ez az, hogy figyellek és rossza lépésnél... chk... - húzott el a nyakánál egy vonalat. - Talán nem figyelted és adott Akaru egy ilyen jelet Yoshinak.
Csak a szememet forgattam, biztos hogy nem, Akaru, Akaruvla megbészletük ezt! Felálltam és készültem az ablakhoz sétálni amikor nagy vihogásra lettünk figyelmesek majd Tamiya és Hitaro lépett be hozzánk! A srácok azonnal megijedtek és amennyire tudták védték a televiziót. Nem emlékeztek, hogy már tudják a dolgokat? Nem Tamiya árulta el?
- Megvagy!- mutattak rám. Meglepődtem azt hittem, hogy elmentek. Akaru nem azt mondta, hogy programjuk van? Talán ő is itt van? Csillogott fel a szemem és kezdtem átnézni a két lányon. De hamradik személy nem tűnt fel.
-Kerestetek? - léptem feléjük. - Akaru?
- Akaru? - néztek rám mindketten értetlenül. - Azt hittük, hogy veled van! - megráztam a fejem.
- Azt mondta hogy programotok van!
Tamiya és Hitaru összenéztek... Nem volt programjuk? Akkor mégis hol van? És miért mondta nekem, hogy programjuk van?!
- Oh, hát csak később találkozunk! - Tamiya kezdett bele, ám nem mintha megnyugtatott volna ez, hiszen most nem tudtam, hogy hol van Akaru... telefonom után kaptam. - Állj! Ne aggódj, biztos, hogy jól van! Biztos vagyok benne, hogy közbe hazament! Mikor végeztél a klubb tevékenységgel felhívod és megkérded jó ? Nincs amiért aggódj! - bólintottam, bár attól függetlenül nem értettem, hogy miért mondta Akaru, hogy találkozik a lányokkal. - Na mindegy azért jöttünk, hogy kérdezzük meg, menjünk le a partra hétvégén! Hiszen nyár van, annak ellenére, hogy suliba járunk! Oké?
Tengerparta?! Tekintettem vissza Tamiyára gondolataimból... igaz, hogy rég voltam és jól jönne egy kis pihenés a tengerparton Akaruval...
- Szuperül hangzik! Hánykor találkozunk majd?! - karolta át a vállam Akira mellém szökkenve.
Tamiya karba tette a kezét, Hitaru megvonta a vállát, a srácok közbe mögöttünk léptek egyet felénk szintén nagyon izgatottan. Én csak néztem a kis csapatra... szóval vegyül a csapat? Talán még jó is kisülhet ebből, hiszen észrevehetik, hogy Akaru valójában mennyire kedves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése