Egyszer... 22.rész

 

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosulnak

22.rész

Akaru

Miután elvégezték a vizsgálatokat és Hanae megkért szépen, hogy 2 napon belül menjek vissza, tettem egy kört a városba és vettem magamnak egy fagyit, illetve egy új táskát. Nem minden nap veszek magamnak dolgot, pláné, hogy olyan ritkán kapok olyan táskát, ami tetszik is. Bár kicsit a tervezettnél drágább volt, úgy éreztem megérte. Egy fehér, közepes méretű kézi táska, ami elegánsabb darabnak is elmegy, de akár egy alkalmi napra is. Amugyis olyan rég keresek egy világos színű táskát, nincs egyem sem és sosem lehet tudni, hogy mikor kell egy adott szetthez. 

Ezek után az utam haza vezetett, a bátyám nem volt itthon, talán a barátaival ment ki találkozni, de hagyott egy üzenetet, hogy rendelt kaját a hütőbe találom. Először felléptem a szobámba lepakoltam és megmostam az arcom hideg vizzel, majd az ágyamon terültem szét. Olyan hosszúnak érzem a mai napot. És mint ahogy megszoktam, minden boldog perc keserű változik percek alatt, nem várod és megtörténik. Ahogy az útobbi időbe megszokhattam.  Hangosan fel sóhajtottam és felemeltem a karom,hogy a felvillogjon a telefonom és megpillantsam az órát. Nagyon eltelt az idő, Kazuya már rég végezhetett a klubb tevékenységgel, gondolom  nemsokára hívni is fog. Vajon bekell majd feküdjek a kórházba? És az azelőtt lesz, mielőtt Kazuya visszamenne? Meddig akarom titkolni előtte a dolgokat? Tényleg van esélye, hogy a kapcsolatunk minden túl éljen? A cége tényleg elfog fogadni engem? Tényleg állhatnék én Kazuya Kamenashi mellett? Lehetek én a párja? A szerelme? Az akivel nap mint nap az emberek lássák? Én vagyok az a személy, aki méltóan megállhat mellette? A sajtó már így is múltkor nagy dobra verte és bár nem akarta bevallani tuti, hogy a főnőke nem díjazta. De már igazából késő visszalépni és nem is akarok. Csak ez a betegség ha nem lenne... Nem akarok neki fájdalmat okozni, nem akarom, hogy túlságosan kötödjön hozzám és ha valami rosszul sikerül és... és... De mégsem tudok nemet mondani, mégis belementem ebbe az egészbe? Mégis mi  a francba reménykedtem?! Miért mentem bele?! Miért kell pont ez törtéjen mikor alig most jöttünk össze?! Miért? Már így kötödöm hozzá, már szükségem van rá, minden percben mint a levegőre, akkor mégis miért reménykedem, hogy soha nem tudja meg? Ha megtudja biztos, hogy elhagy... biztos, hogy elhagy, hiszen egy idol nem tud egy beteg mellett maradni. Elfog hagyni, elfog hagyni... a mi világunk nem fér össze, nem tudunk együtt lenni, a két világ...a  két világ... Könnycsepp gördült le az arcomon, összeszoritottam kezeimet, előttem Kazuya mosolygos arca jelent meg. Hogy lehet én ilyen szerencsés? Tényleg ezt akarom Kazuyanak? Én... alig egy nap telt el én...

DON'T YOU EVER STOP
Wakatteru, DON'T STOP
Unmei wa DON'T STOP

A önkínzásomat, a telefonom csörgése zavarta meg. Mintha egy nehéz súlyt emelnék fel, úgy emeltem fel a karom, kezembe a telefonnal. A kijelzőn "Mr.Sztár" villogott, azonnal felegyenesedtem és letöröltem a könnyeimet, megköszrülve a torkomat és csak utána vettem fel:

    - Nocsak, már ennyire hiányzom? - reméltem, hogy nem érzi meg a remegő hangom. 

    - Igen, hiányzol. - borzongás futott végig a testemen mikor bársonyos hangja megszólalt és elért hozzám. Még a hangjától is beleremeg az ember... 

    - Te...te is nekem... - vallottam be. - Végeztél a klub tevékenységgel? 

    -Igen, már haza is értem. - mint gondoltam. - Te mész találkozni a csajokkal?

    - Én? Otthon vagyok , nem rég léptem be a szobámba.

    - Nem mész találkozni a lányokkal? Már találkoztál velük? - furcsálni kezdtem a hanglejtését így hirtelen nem is tudtam mit válaszolni neki. Rájött volna valamire? - Tamiyáék benéztek hozzánk, csak ketten voltak. Te merre voltál? 

 Mi a francot kerestek Tamiyáék ott? Off, beszélnem kellett volna velük , hogy tudják mit mondtam Kazuyanak. 

    - Ott...ott voltak? Ott voltak a klubba? Nekem, nekem nem is említették, hogy mennek oda... - nevettem fel harsányan. - Elválltunk mert, Tamiya azt mondta, hogy van egy kis elintézni valója ezért később találkozunk. Uh igaz is kellene figyeljem az órát. - vajon hallotta a hangomból, hogy hazudok?

    - Igen, Tamiya is ezt mondta, hogy később találkoztak. - oh, de jó, hogy egy rugóra jár az agyunk. - Tehát akkor te hazamentél suli után? 

    -Igen... - magamra sem merek nézni...

    - Értem. Örültem volna, hogy ha te is meglepsz. De ha a csajok nem szóltak akkor megértem. Bár gondolom fáradt is voltál. Jobban vagy?

    - Már, miért ne lennék? - vágtam rögtön közbe a szavakba. 

    - Hát tudod, hogy megszédültél néhány órával ezelőtt... aggódtam. - oh, hogy tudok egy ilyen őszinte, kedves embernek hazudni. Titkolozni előtte...

     -Igen jól vagyok, csak pihentem egy kicsit. - válaszoltam halkan, de gondolom így is meghallotta. 

    - Egész biztos? - felkaptam a fejem és szemeim megremgetek. - A hangod olyan furcsa, olyan bánatos. -Rájött, rájött a hangomból már is , hogy valami gond van? Hogy? Hogy ismer már ennyire jól? - Akaru... ugye tudod jól, hogy bennem megbizhatsz? Szeretlek és szeretném ha megosztanád velem a terheidet. Segíteni akarok, melletted lenni. - kérlek, kérlek ne beszélj ilyen kedves, lágy hangon, mert belefájdul a szívem, hogy hazudozom neked. De sajnálom nem mondhatom el a dolgot.

    - Tudom, én is melletted akarok lenni! Csak fáradt vagyok ennyi az egész. 

    - Talán akkor jobb ha nem mész találkozni a csajokkal... Már ha semmi sem sürgős, nem szeretném ha rosszul lennél az uton arra vagy...

    - Köszönöm szépen, hogy aggódsz értem. Nagyon jól esik, olyan rég hallottam ilyen  kedves szavakat. Tudod, hogy a szüleim nincsenek olyan sokat itthon, mindig mikor megfáztam vagy megsérültem egyedül voltam a fájdalmammal. Nyilván a szüleim aggódtak és kérdeztek felőlem, de az, hogy így hallom a hangodból, hogy bármelyik pillanatban ide replünél, hogy ott voltál mellettem a suliba is... Köszönöm!

   - Ugyan, baka! Mit köszönsz? A barátod vagyok nem? Szeretlek és nyilván vigyázni akarok rád!

Ismét könnycseppek gördültek le az arcomon, közben egy szipogás is kibökött belőlem, gyorsan számhoz kaptam.

    - Te...te most sirsz? - hallottam a vonal túlsó végén Kazuya meglepett és aggodó hangját.

    -Én csak meghatodtam... sosem hittem, hogy valaha lehet ilyen érzése az embernek. Azt hittem ami Otanival volt az a szerelem... de nem, ez olyan békés, olyan szép, olyan varázslatos. Szeretlek! - miért mondom ezeket? Ezzel cska magamhoz láncolom jobban... de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak , csak úgy jöttek a szavak.

    - Na, én is mindjárt megkönnyezem. Akaru tud ilyent is, ha valaki hallana téged...

    - Aj, ne is mondd, micsoda imidzs vesztés... - nevettük el egymást.

    - Olyan jó hallani ahogy nevetsz...

Elmosolyodtam zavarbaejtően, még jó, hogy nem lát másképp tuti, hogy szóba hozná. Csend telepedett ránk néhány percig, majd hirtelen kiböktem egy kérdést gondolkodás nélkül:

    - Találkoztál Yoshikoval? - másodpercek teltek el míg válaszolt, ám én is tudtam.

    - Igen, de fura volt, Máskor tudtunk beszélni, most meg hamar lerázott és elment. - Vajon miért? Yoshiko, olyan átlátszó vagy. 

    - Oh, micsoda probléma valaki lerázta Kamenashi Kazuyat... - mondtam szarkasztikusan. 

   - Na, ne légy  féltékeny. Megbeszéltük hogy nincs egyáltalán amiért az legyél. 

    - Tudom. - de nem látsz át Yoshiko ártatlan arcán... Nyilván való dolog, hogy bejössz neki. De nem fogom újra kivallatani, amíg legalábbis nem tesz semmit. De gondolom nem merné... - Miért voltak ott Tamiyáék? - váltottam témát, de amúgy igazából érdekelt a dolog is.

    - Oh, nem mondták neked. Elhívtak a tengerpartra hétvégén, hogy menjünk el!

   -Oh? Valamit említettek! Ez akkor jó szórkozásnak indul! Te, a csajok! - örvendeztem, igazából jól jön egy kis kikapcsolodás jót fog tenni. 

    - Igen, nos nem csak mi leszünk... A srácok is ott voltak úgye és meghívatták magukat. Gond?

    -Srácok alatt Akiráékat mondod? 

    - Igen. Bár van egy olyan érzésem, hogy vagy Hitaru vagy Tamiya tetszik neki. - hangzott fel ismét csillingelő nevetése. Ezen én is elmosolyodtam, vajon igaz lenne? Sosem tűnt fel nekem... 

    - Semmi gond. Nyugodtan jöhetnek. - most mi mást mondhatnék. - Ha nem félnek tőlem, de ne aggódj nem fogok semmit sem tenni. 

    - Tudom... Akkor hétvégén megyünk a partra! Huh, ez nagyon jó lesz, rég voltam! 

    - Egy kis szórakozás sosem árt! Öhm, most le kell tennem, beszélek Tamiyáékkal, hogy nem megyek találkozni velük. - és ennyi volt a hazugság mentse percek. - Holnap találkozunk!

    - Igen! Pihenj jót! Szeretlek!

    - Én is téged! Te is pihenj egyet!

Ezzel letettem és csak figyeltem, ahogy a kijelző a telefonomon lassan kialszik. Vajon Yoshiko is jön? Bár ha én is megyek nem biztos, pláné a bátyja sem hiszem, hogy elengedi. Akarok Kazuyaval tölteni időt.

Kazuya:

Miután a telefon kijelzője elaludt, fellélegeztem. Aggódtam Akaruért és ez az aggodalom nem lankadt, egész addig amig nem hallottam, hogy felnevet. Úgy éreztem valami nincs rendben, nagyon szomorúnak tűnt a hangja és amikor Tamiyáékról is kérdeztem hallgatott, nem válaszolt rögtön és meglepödöttséget is vélltem a hanjában felismerni, mikor felhoztam, hogy Tamiyék ott voltak. De nem az, hogy ott voltak a klubba, inkább kicsit mintha nem számított volna erre. De nem erőltettem semmit, gondolom egyszer csak elmondja. Nagyon örültem a szavainak amik elhangzottak tőle, olyan aranyos és nagyon örülök, hogy én lehetek a támasza és sokkal másabb érzést érez mint amit Otanival érzett. Akaru valóban nem olyan, mint amilyennek az emberek lássák. És nagyon reménykedtem, hogy a tengerpart alkalmával Akiráék is megismerik és belássák, hogy valójában milyen kedves lány. Összebarátkoznak és majd így a többiek is  lassan, lassan elfogják fogadni. 

A hét további része kellemesen telt, az iskola kezdte megszokni, hogy Akaruval együtt vagyunk és egyelőre a sajtó sem kapta fel a hírt. Csend volt, ami ebből a szempontból kicsit gyanus volt. A srácok örültek nekem, szerintük a szerelem megváltoztatott. Johnny-san még nem tudta, legalábbis a tudtom szerint, aztán kitudja, neki még hátul is van szeme, sosem lehet tudni, mikor toppan be egy embere, vagy mikor hív fel vagy akármi. De az is lehet, hogy elfogadta a kapcsolatomat. Akaruval a napok hamar teltek, nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, órák hosszat beszélgettünk, nevettünk és még közösen is táncoltunk, egy néhány lépést megtanitottam neki és ezt ő is viszonozta. Aztán péntek délután suliból kiérkezve a barátaink magunkra hagytak. Csak bámultunk szótlanul egymásra, szorosan fogva egymás kezét. Végül ötletem támadt, menjünk el randizni! Ma kivételesen nem volt kocsival jőve, így magam utána huzva elindultam a főtér felé. Az uton megbeszéltük, hogy belépünk egy étterembe ebédleni, majd a moziba megnézünk egy közös filmet és végül mozi után belépünk Akaru kedvenc cukrászdájába. Egy átlagos randi, rég volt ilyenben részem. Akaruval mindig úgy éreztem, hogy egy átlagos ember vagyok, hogy nekem is olyanban van részem, mint mindenki másnak. Randizok, nevetek és magamhoz ölelem az életem értelmét. Akaru úgy tűnt jobban van, legalábbis nem láttam semmi jelet, hogy rosszul lenne és a hangulata is az elmúlt napokba jó volt. És ha ő boldog volt, akkor én is az voltam. Az utcán sétálva az emberek megnéztek tulajdonképpen Akarut, de ő rá sem figyelt. Minden rendben lesz, mindenki meglássa majd, hogy Akaru mennyire más, mint amilyennek képzelték, hogy Akarut valami lehuzta és megváltoztatta, de szeretettel vissza lehetett hozni önmagához. Az ebéd ugyanolyan jó hangulatban telt, mint eddig. Nem volt semmi gond, minden olyan felhőtlennek tűnt. Akaruval gyerekkori storykat hoztunk elő vagy ami éppen a nyelvünkön volt. Minden féléről beszélgettünk ami csak eszünkbe jutott. Átkarolva indultunk a közeli moziba, ahol kisebb gondolkodás után egy fantasy, akció 3D-s filmre esett a választásunk. Megvettük a jegyeket és egy adag popcornot majd 5 perc után már a helyünkön ültünk , szemüveggel a szemünkön és vártuk, hogy a film megkezdődjön. A film nagyon tetszett mindkettőnknek, arról szólt, hogy egy fiatal srác, miképp fejlődik a világ egyik legnagyobb mágusává , minek után az emberek világából bekerül egy tündérekkel, ogrékkel és kalózokkal lévő világban, ahol mindent a mágia ural. Érdekes film volt. Nagyjából másfél órát tartott. És a moziból a cukrászda következett Akaruval ugyanazt rendeltük a kedvencét a "három csokis" süteményt. Majd hazakísértem és boldogan tértem vissza kis házamban. Minden olyan nagyszerű volt és békés. 

    - Üdv Romeó! Merre járnak éppen a gondolataid? - köszöntött Koki és Maru szombat reggel. Pont akkor hívtak mikor pakoltam össze a dolgaimat a tengerparta.

Junno a barátnőjéhez indult s Tatsuya talán még aludt. 

     - Sziasztok! Viccesek vagytok! Most készülök a partra....

     - Oh, tényleg mentek le a partra a többiekkel. Érezzétk jól magatokat! 

    - Köszi Maru! Remélem, hogy minden rendben lesz.

    - Biztos, pont erre van szükség egy kis idő töltésre Akaruval és az emberek megláthassák, hogy valójában milyen is. Amilyennek te látod. - egyetértően bólintottam Koki mondandójára. - És te is tölthetsz egy kis időt vele, no meg persze először látod majd fürdöruhába. - vigyorodott kajánul el Koki.

Csak a szememet forgattam és nem válaszoltam útobbi mondandójára.

    - Igen, ezzel egyet kell értsek. Most megismerhetik,hogy milyen is Akaru a hétköznapokba. 

    - Szörfözni fogsz? Múltkor lementünk mi is Kokival a partra és olyan jó, nagy hullámokat kaptunk el! - áradozott Maru, - Elképesztő volt meglovagolni őket!

    - Tervezek. Én is remélem, hogy elkapok valami nagyokat! - mosolyogtam rájuk.

    - Amúgy arról már beszéltetek, hogy mi lesz a nyár végén? 

A pakolást most abbahagytam és a srácok felé fordítottam a szemem. 

    - Nem... a pillanatnak akartam élni. Gondoltam majd valahogy megoldodik. Nem? 

    - De persze... persze... - válaszoltak a srácok kicsit kétkedve.

    - Ugyan már srácok, biztos vagyok benne, hogy megtudjuk oldani. Talán majd ő is eljön a fővárosba minekután meghirdessük a háttértáncosok keresését. Emlékszel Maru te hoztad fel azt hiszem...

    - Oh! Tényleg el is felejtettem! - ugrott be neki. - Valóban! És ahogy mesélsz magatokról már nem lehetne titeket elválasztani.

    - Persze, ha Akaru is ezt akarja. - helyesbitett Koki.

Természetesen nem akartam semmit sem erőltetni rá, ő kell erről döntsön, biztos vagyok benne, hogy ő is gondolkozik ezen és nyilván megakarja oldani, hogy a későbbiekben is találkozhassunk beszélgessünk. És ahogy tudom az álma, hogy táncos legyen amiben teljes mértékben támogatom és ha már a mi dalainkra próbálgatnak nagy részt, miért ne lehetnének a háttértáncosaink? Biztos vagyok benne, hogy benne lesz. Benne lesznek!

    - Na jól van, most már azt hiszem, hogy megyek, a sulinál találkozunk a többiekkel! Sziasztok! Majd beszélünk!

   - Hello! - köszöntek el , felvettem a táskámat  és a napszemüvegemet, egy kék polót vettem magamra és egy fehér kékes rövid nadrágot, ami egyben a strand nadrágom is volt, majd kiléptem a házból és elindultam a suli felé.

Legszivesebben elmentem volna Akaruáért, de mondta, hogy majd a sulinál találkozunk ő valoszínű a csajokkal fog érkezni. Kíváncsi vagyok, hogy valójában mi járt a fejében mikor felhoztam, hogy Akiráék is jönnek. Az, hogy Akirának tetszik Tamiya vagy Hitaru az érdekes és lehet igaz, majd kikell kérdezzem. Gondoltam a többiek is jönnek, Nagaruki és Yoshiko volt a kérdéses. Bár gondolom nem fognak ha Akaru is ott lesz. De majd biztos vagyok benne, hogy ők is belássák, hogy tévedtek Akaruval kapcsolatban. Az úton a suli felé irtam egy smst Akarunak, hogy elindultak-e. 

   -  Kazuya! - kiáltott és hevesen integetett felém Akira.

Egyelőre csak ők voltak ott és meglepettségemben Nagaruki és Yoshiko is ott álltak sorba a többiek mellett. Yoshiko idegesen összehuzta magát és szorosan fogta táskája pántjait.

    -Sziasztok! - szaladtam át a maradék távolságot és mindenkivel kezet fogtam, még Nagarukival is, talán tényleg a mai nap tényleg meghozza a változást. - Jó, hogy jötettek! - mosolyogtam rájuk, mire mindketten csak bólintottak.

    - Na hol a barátnőd? - kérdezte Akira, a telefonomra néztem, de válasz nem jött az smsre.  

    - Biztos nemsokára itt vannak. - válaszoltam egyszerűen csak. - Amúgy mi ez a nagy öröm? Egyáltalán mi jött rád, hogy hirtelen belementél, hogy eljöjj Akaruáékkal a parttal?

    - Mi az Kazuya csak nem egyedül akarnál menni Akaruval? - húzta fel a szemöldökét Akira és kaján vigyor jelent meg arcán. Komolyan összekellene kössem Kokival.

Ellöktem magamtól:

   - Nem arról van szó! Egyszerűen meglepődtem, hiszen elvoltál, hogy Akaruék akiktől féltél... 

    - Igen, de az már a múlt. Igazad volt, kell adnunk egy esélyt nekik , hiszen egy jó barátunk barátnője a jég... Akaru. Megkell ismernünk és elfogadnunk ezt. Igazam van? - nézett körben, akik egyetértően bólintottak, kivétel Nagaruki aki karba tett kézzel állt és Yoshiko aki még mindig ugyanúgy állt mint eddig is. 

Na jó ez nagoyn fura... lehet mégis igaza volt Akarunak és Akira azért jött, mert tetszik valamelyik csaj neki... Közelebb léptem Akirához és átkaroltam a vállát:

    -Mondd csak, mennyi esélye van rá, hogy neked tetszik...

    - Hello mindenki! - zavart meg Tamiya éles hangja és azonnal szétrebbentünk.

Hátra fordultunk ahol a három lány állt. Tamiya jobb kezét csipőre tette és a másik kezébe egy baseball ütő volt, Hitaru jobb karja levolt engedve és baljába egy volleylabdát tartott magához. Közben Akaru Tamiya másik oldalán állva, mindkét kezét lelogatta jobb kezében egy zacskot tartott valami kerek lehetett benne, gondolom méretéből itélve egy görögdinnye. Egy fehér kék csikos kicsivel fenebb mint a térde ruhát viselt és egy fehér, kék mintás strand táska logott a vállán, fehér szandával. 

    - Hello! - mosolyodott el Akire. - Minek a baseball ütő? - kicsit megremegett a hangja.

A csajok elkuncogták magukat, majd Akaru átszellte a köztünk lévő tulajdonságot:

    - Tudod ha valaki rossz - vigyorodott el, majd felém nézve kacsintott egyet. - megkell büntetni.

Most rajtam volt az idő, hogy elkuncogjam magam , a légkör egy pillantra megfagyott, a srácok komolyan is vették:

    - Na ne legyetek már ennyire feszültek! - lépett hozánk Tamiya is.

    - A görögdinnyéhez kell, egy kis játék sosem játszottátok? - húzta fel érdeklődve Akaru a szemét, a srácok fejüket rázták. - Jó mulatság meglássátok!

    - Na de elég legyen a dumából! Induljunk! - csapta össze tenyereit Tamiya majd elindult őt követték a fiúk.

Én Akaruhoz léptem és csókot váltottam vele:

   - Jó reggelt! Jól vagy? 

   -  Jó reggelt! - szinte csak úgy ragyogott, teljesen elvarázsolt. - Igen. Te? 

   - Én is! 

    - Galambocskáink én értem, hogy kedvetek lenne valamit éppen csinálni, de arra még várnotok kell, egyelőre csobbanjunk egyet majd este azt csinálhattok amit csak akartok! - kiáltott hátra Tamiya, mire Akaru zavarbajött, de rögtön kifejezést váltott és egy szuros tekintete küldött barátnője felé. Meg kell mondjam még én is zavarbajöttem, arról a dolgoról nem beszéltünk és... nyilván akarnám és... Akaruval lenni együtt, eggyé vállni, a karjaimba tartani és... Kazuya mikre nem gondolsz?! 

   - Ne vedd fel amit Tamiya mond! Csak hülye! - fogta arocmat kezei közé.

   - Hallottam! 

   - Jaj nem nem... - nevettem fel , mire a hangom is megcsúklott. Akaru elmosolyodott és puszit nyomott az arcomra.

    -Na gyere. -fogta meg a kezem és elkezdett huzni a többiek után.

Végre összeszedtem magam és kivettem a kezében lévő görögdinnyét, majd kicsit felgyorsítva lépteinket utolértük a többeieket és irány a part!