Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
20.rész
Akaru:
- Jó reggelt kis szerelmes! Nos gondolom már alig várod, hogy együtt legyél a hercegeddel! De azért légyszi előttem ne nyállazzátok már egymást!
-Na! - ütöttem meg bátyámat, aki az este látta, hogy kivel érkezem és hogy éppen fogjuk egymás kezeit.
Már az este kivallatott és örült az egésznek, közben folyton egy egy vicc is elhagyta ajkait, nem bírta ki, hogy ne mondjon valamit. Alig vártam, hogy felérjek a szobámba, ott hátradöltem az ágyamon és Kazuyatól kapott mackót néztem órákig, azt érezve, hogy innen kezdve valami megfog változni, megjelent egy kis fény az életembe, most talán világosabb lesz minden...
- Mi van?!
- Aj légyszi, ha majd újra találkozol Kazuyaval ne tégy ilyen hülye vicceket.
- Most miért?! Szerintem ő is nagyon élvezni fogja mint te... - nevetett fel, én csak a szemeimet forgattam. - Húgi, én nagyon örülök neked és légy boldog. De kérlek légy óvatos is, tudod jól, hogy Kazuya egy idol, ha úgy érzed, hogy csak játszik veled, ha nincs elég ideje rád akkor inkább vess véget a kapcsolatotoknak. -mintha ez olyan könnyű lenne minek után összejöttél valakivel akit szeretsz. - Nehéz, de nem akarom, hogy szenvedj ha nem megy, ereszd el, találsz jobbat a ti világotok...
- Tudom, tudom nem egyforma, nagyon különbözik. Nem kell mondd, sokáig küzdöttem ez ellen, folyton mondtam a fejemben, hogy nem lehet ezért, hogy nem lenne olyan egyszerű a dolog... de végül az este nem tudom mi jött rám, már nem birtam visszafogni magam, mintha egy dallam ütötte volna meg a fülemet és érte volna el a szívemet amit folyton és folyton újra akarok hallani, rá akarok mozogni, vele együtt akarok táncolni.
- Huh, ez nagyon szép volt. Az én húgocskám...- húzott magához, siríó hanggal és összeborzolta a hajam.
- Hé! Jól van, jól van! Elég legyen! - löktem el magamtól.
- De Akaru... tudja, hogy te...?
- Nem, nem nem... és egyelőre kérlek ez maradjon is így. Majd, majd elmondom neki csak... csak, ahogy te is mondtad hagyjunk egy kis időt, lássuk mi lesz belőle. Ne, ne monjduk felesleges dolgokat, aggódást és zűrzavart...
Akeno nem mondott semmit csak bánatosan nézett, majd miután határozottan szugreláva néztem, bólintott, hogy hallgatni fog. Így folytattuk a reggelinket. Miután végeztünk, felsiettem, hogy mossam meg a fogamat és elvegyem a táskámat, majd visszajöttem segíteni a bátyámnak eltenni az asztalon lévő dolgokat.
- Oh, úgy tűnik, hogy hamarabb elmesélhetke egy két viccet... - ragyogott fel a bátyám szeme a mosogatónál.
- Miről beszélsz? - kelltem fel értetlenül az asztaltól.
- Úgy tűnik elé állt a hintója! Haha! - nevetett fel és már is sietett kifele.
Kinéztem az ablakon ahol épp egy fekete autó parkolt le a ház elé...ez az autó, Kazuyáé volt. Gyorsan letettem a kezemben lévő törlöt és Akeno után siettem, aki már átlépte a küszöböt és azt várta, hogy Kauya kiszálljon.
- Jó reggelt Kazuya! Köszönöm szépen, hogy gondoskodsz a húgomról. - hajolt meg a bátyám, mire kiértem és Kazuya is már szembe állt vele.
- Jó reggelt! Én... én köszönöm. Mindent megteszek, hogy boldog legyen! - olyan cuki, amikor zavarbajön.
- Legyen úgy, másképp velem gyülik meg a bajod! - vigyorodott el a bátyám.
- Aj, komolyan úgy csináltok, mintha valami leánykérés lenne, pedig csak most kezdtünk játszani. - forgattam a szemem. De nem úgy hangzott?
- Nehéz eset, tudom Akaru, de majd mondok egy két trükköt, hogy tartsd kordába. - karolta át Akeno Kazuyat és folytatta a csevelyt, tovább forgattam a szemem, visszaléptem a házba, hogy felhúzhassam a cipőmet és elvehessem a fogason logó táskámat.
- Jól van elkésünk a suliból! - ragadtam meg Kazuya kezét és elhúztam a bátyám mellől.
- Most bezzeg hogy igyekszel az iskolába! - kiáltotta utánam.
- Legyen szép napod Akeno! - kiáltottam vissza és szabad kezemet felemelte integetve, majd be is ültünk az autóba és megkértem Kazuyat, hogy menjen vagy ha nem, Akeno addig nem mozdul az ajtó elől és továbbra nézni fog azzal az önelégült arccal. Így csak egy saroknyit mentünk a kocsival, miután leparkolt és felém fordult.
- Jó reggelt! - fordult felém mosolygos arrcal és ragyogó szemekkel.
Oh... mindjárt elolvadok, hogy nézhet valaki ennyira cukin és jól.
- Jó reggelt! - válaszoltam én is és egyszerre kezdtünk egymás felé hajolni, hogy csókot válthassunk.
Komolyan, befogok telni valaha ezzel? Olyan jól csókol... bár gondolom ez már a szinészi technika műve... Nem? Kicsatolta biztonsági ővét, hogy még jobban hozzám férjen, majd átnyúlt és az enyémet is kicsatolta, teljesen felé fordultam és karjaimat nyakaköré helyeztem, majd játszani kezdtem a hajával, annyira szerettem ezt is, ahogy a dús hajába turhatok, közben ő hátamat kezdte feltérképezni kezeivel, beleborzongtam, olyan jól simogatott. Ez is csak úgy benne van az idolsága miatt? Komolyan, hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy pont én érezzem ezt... Nem akarom, hogy vége legyen. Nem fog vége lenni úgye? Nem akarom , hogy vége legyen... de ő, ő vissza kell menjen a fővárosba, munkája várja és biztos, hogy nem lesz sok ideje szabad. Hogy fogjuk látni egymást? Hogy fogunk időt tölteni egymással? Nekem sem lesz olyan könnyű, hogy ide oda furikázzak... És mi lesz azokkal akik ellenem vannak? Akik bosszút akarnak rajtam kitölteni... Nem szabad rájönniük, hogy Kazuyahoz mennyire gyöngéd érzesek fűznek, biztos, hogy kihasználnák és őt vennék célpontba. Plusz ez talán nem is a legrosszabb, ott van az amit még nem tud. Meddig tudom titkolni előle? Meddig tudom tetteni az erősséget és elrejteni a gyengeséget? Mi van ha visszaesek? Ha rosszabb lesz? Hátat fog nekem fordítani? Nem akarom, hogy szenvedjen!
- Minden rendben? - el is felejtettem, hogy mennyire a gondolataimba merültem, már a csóknak is vége szakadt és csak az ürességbe bámultam
- Persze! - ráztam meg a fejem és gyorsan mosolyt csaltam arcomra. Kicsit kétkedve nézett és szomorúan, megsimogattam az arcát, majd előre fordultam az ülésen. - Nos készen állsz, hogy minden szem rád szegeződjön?! - emelte fel a szemöldökömet , közben az őv után nyultam, hogy visszacsatoljam.
- Tessék? Ehhez mindig hozzá voltam szokva! - fordult ő is a biztonsági őv után.
- Aj, hát persze mindig elfelejtem, hogy kivel állok szembe! Elnézést! - mondtam ironikusan. - De ez más lesz, itt döbbenet lesz az arcukon és mindenki lefog támadni, hogy nem kellene velem legyél...
Kezét az enyémre tette, ami a térdemen pihent, majd előre dölt, hogy szemébe nézhessek:
- És én megmondom, hogy nekem csak te kellesz. Én akarok veled lenni és nem tudnak elválasztani tőled. - mosolygott rám, aj a szívem majd kiugrik a helyéről. Olyan édes, hogy tudja ennyire megdobogtatni a szívemet, Otani erre nem volt képes. Ismét végig simitottam arcán kezemet.
- Hát akkor induljunk! - mondtam boldogan , majd egy röpke csókot adva ajkaimra, Kazuya beinditotta a kocsit és elindutlunk a suli felé. Nos igen, lássuk is azokat a reakciókat!
Kazuya:
Azt hiszem senki és semmivel nem tudta volna letörölni a mosolyomat. Nagyon boldog voltam, még soha nem éreztem ezt a boldogságot, tudtam, hogy egy új érzés, új fejezet kezdődik az életemben és nem akartam elengedni ezt az érzést. Ahogy hazaértem ledöltem az ágyba és a visszakapott hajumimat néztem ami nagyon jó hirrel került vissza hozzám. Tudtam jól, hogyha Jhonny-san fülébe jut, nem fog nagyon repdesni az örömtől, de a saját életemet én alakítom. Ez egy fontos döntés, ami csak tőlem függ és senki mástól. De persze kerülni fogom a feltűnést és szerintem ezzel Akaru is tisztában van. Elszerettem volna mondani a srácoknak, de mivel elég későn értem haza már nem zargattam őket. De majd ma suli után beszélek, biztos azt fogják mondani , hogy ők megmondták, hogy minden simán fog menni. Nos már lényegtelen hogy ki mit mond és mondott,a lényeg, hogy együtt vagyunk. Lassan a félelmet kell elűzzem Akaruból, biztos elvan a gondolatokkal, hogy mi van ha kitudodik, mit fognak gondolni az emberek, elég jó e nekem. Illetve arra is felkészítenem, hogyha majd később riporterek keresik fel. De ha odakerülünk, hogy hivatalosan is bejelentsük, majd megkérek mindenkit, hogy hagyja a magánéletünket. Huha el nem hiszem, hogy már ilyensmikről beszélek.
Bár nem beszéltük meg este, reggel úgy döntöttem, hogy érte megyek és együtt lépjük át az iskola kapuját ezzel tudtára adva mindenkinek, hogy éppen milyen kapcsolatba is kerültünk. Tuti, hogy Akiráék is ki lesznek és azt fogják kérdezgetni, hogy ez egész biztos jó ötlet volt? De ahogy Akarunak is mondtam, nem sz'ámít mondanak, én őt szeretem és vele akarok lenni. Amint befordultunk a suli parkolója felé, már néhány pillantás ránk szegeződött és ez csak még fokozodott amint kiszálltunk a kocsiból. Az emberek sugdolozni kezdtek és hülledtzég hagyta el a szájukat, megálltak az éppeni tevékenységből és minket figyeltek. Tényleg megvoltam szokva a figyelem központosággal, de bekell valljam ez más volt, bár ez sem vett ki a komfort zónából. Inkább Akarura tekintettem, hogyan viseli ezt az egészet, arcáról semmi sem volt olvasható. Mellé sétáltam, a sulit nézte, gondolom magában is az ment, hogy most hogyan is kellene viselkedjén, mit kellene felvegyen. Percek teltek el így, közben a tömegben kivettem Akirát és a többeieket is, feléjük intettem. Ők is teljesen levoltak döbbenve, közben nem messze mellettük Nagaruki állt, szinte belém égtek azok a megvető szemek és még egy olyan érzés volt olvasható, hogy "jah, szóval ezt választod". Nem számítottam őszintén másra. Aztán majd jönnek és letámadnak a kérdéseikkel.
Annyira elvoltam merülve a gondolataimba, hogy csak arra lettem figyelmes ahogy Akaru megérinti a karomat:
- Megyek a próbaterembe valamit átkell beszéljünk a csajokkal. Találkozunk később? - nézett fel rám szelid tekintettel.
Őszíntén megmondom, hirtelen azt sem tudtam, hogyan reagáljak rá. Kamenashi Kazuya akire szerintem az emberek 99%-a azt hiszi, hogy biztos tudja, hogy kell egy kapcoslatban élni, viselkedni, gondoskodni, egy egyszerű első naptól, egy egyszerű konverszációtól leblokkoltam. Akaru felcsimpászkodott és nyomott egy puszit az arcomra. Bizsergés járta végig az arcomat és hirtelen egy löketet éreztem, Akaru keze után kaptam aki ellépett tőlem és magam felé fordítottam majd hévvel csókoltam meg itt magam előtt. Körülöttünk álló emberek döbbenete hallható lett, zajongani kezdett mindenki. Még maga Akaru is meglepődött tettemen, de viszonozta csókomat. Karjait nyakam köré fonta, míg én vékonyka, karcsu dereka köré.
- Hé! Hé! Menjetek szobára fiatalok! - szólalt fel egy női hang nevetve.
Akaru elhúzodott tőlem és láttam arcán, ahogy elpirul. Annyira aranyos.
- Mi a gond?! Mi ez a nagy közönség?! Nem láttatok még szerelmes párt! Menjetek utatokra!
Elléptünk egymástól és megláttuk Tamiyat és Hitarut akik közben hozzánk értek.
- Ajaj, dúl fúl a szerelem. Mikor? Hogyan? Akaru, minden szaftos részletre kíváncsi vagyok. - mutatott a barátnőmre Tamiya és egy kaján vigyor jelent meg arcán.
Uh, azt hittem hogy ilyen vigyort csak Kokitól tudok látni...
- Örülünk nektek! - mosolygott Hitaru felém.
- Köszönjük! - viszonoztam a mosolyát.
- Nos Kazuya értelemszerűen az a szöveg lenne, hogy ha bántod Akarut akkor kibelezünk de... - folytatta Tamiya. - Azt hiszem itt mi kell mondjuk neked, hogy vigyázz magadra ez a lány...
- Aj, Tamiya ne kezd te is! - szólalt meg Akaru, de közben nevetés bujkált hangjában. - Kösz, hogy elkergeted a nézőközönséget.
- Ugyan, nincs semmi próbléma. Tudod jól, hogy ránk bármikor számíthatsz! - karolta át Akarut, Tamiya.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Akaru és karon ragadta Hitarut is.
- Nem akarsz időt tölteni a pasiddal?
- Nyugodtan menjetek, majd később találkozunk! - szólaltam meg és utánuk integettem.
Egész addig álltam ott, amig be nem mentek az épületben, majd a közelben továbbra is álldogáló Akiráékhoz mentem. Még csak ők maradtak a közelben, bár gondolom a téma továbbra is fent maradt és mindenhol erről beszélgettek.
- Ezt nem hiszem el haver, meglágyítottad a Jégkirálynő szívét! - ragyogott fel Akira szeme. - na jó talán túloztam mikor arra gondoltam, hogy ellesznek, hogy biztos vagyok ebben.
- Vajon ezentúl már nem fog terrorizálni? - örvendezett Nishiki.
- Gondoljátok, hogy olyan nagy hatással van rá Kazuya? Csak most jöttek össze ne legyen olyan nagy elvárásotok. A Jégkitálynő, kegyetlen marad....
- Srácok, kérhetlek titeket, hogy ne beszéljetek így a barátnőmről?
- Oh, a nagy Kamenashi Kazuya a barátnő szót mondja! - hülledezett poénkodva Akira.
Na igen, egy ilyen reakcióra is számítottam, biztos, hogy nagy dologként hangzik az én számból ez. Talán néhány hónappal ezelőtt sem, gondoltam volna én is erre, hogy barátnőm lesz.
- Jól jól van. Elnézést. - folytatta Akira. - De ezt jól meggondoltad? Az való igaz, hogy nem jelenti azt, hogy megfog változni és tudod jól mit, tett Yoshikoval és... - na igen ez már más, erre gondoltam pont, tudtam hogy nem maradhat el ez a kérdés.
- És...és... nincs és. Rendben leszünk, őt szeretem vele akarok lenni. Én bízom benne, hogy ezek a dolgok fényre derülnek és Akaru megfog változni.
-Oh, Rómeo, miért vagy te Rómeo?! - viccelődött tovább Akira, mire a többiek is felnevettek.
Csak a szememet forgattam és elindultam az épület felé, Akiráék utánam szóltak , továbbra is nevetgélve de követtek. Ez csak a számított reakció, gondolom nagy részt eltaláltam. Vajon Akaru mire gondol éppen?
Akaru:
- Na jól van! Most már tényleg muszáj mindent elmondanod! Mesélj mesélj! Hogy lehet, hogy végül csak beadtad a derekadat Mr.Sztárnak? - értünk be a csajokkal a próbaterembe ahol azonnal a szinpadra ültem.
- Magam sem tudom, egyszerűen csak megtörtént a dolog... Este kimentem sétálni és összefutottunk, úgy tűnik egyikünk se tudta megkapni a helyét. Megragadta karom, magához húzott és... - mosolyogva gondoltam az estéli jelentre, mitől csak úgy repdesett a szívem. - Megcsókolt, abban a pillanatban nem is tudom mi ütött belém de már nem zártam el többet őket, a csók vége után szeremet vallottam és a többi már csak magától jött. Úgy adodott,abban a pillanatban nem érdekelt már semmi, sem az, hogy mióta ismerem, sem, az, hogy ki, sem hogy én ki vagyok. Nem akartam többet ellenállni.
-Oh, milyen szép szerelmi story! Én is egy ilyent akarok! - durcáskodott Tamiya. - Hitaru te nem?
- Örülök, hogy újra lássuk a mosolyodat. Számítottunk rá, hogy Kazuya ilyen hatással lesz rád. - én meg számítottam, hogy ezt fogjátok mondani.
- Így van, légy boldog Akaru megérdemled. Ne hagyd, hogy bármi is a boldogságod útjába álljon. - ült le mellém mindkét barátnőm.
- De félek, mi van ha nem fog minden olyan egyszerűen menni?
- Nincs amitől tarts, Kazuya kitart melletted és az a másik dolog... Nem akarod elmondani neki?
- Még...még ne .Kérlek ne mondjátok el neki!
-Nincs amiért aggódj, ez nem olyan dolog amit nekünk kell elmondanunk. Ezt te kell megoszd. - veregett meg a vállamat Hitaru. - Gondolom az is aggaszt, hogy mi lesz ha véget ér a nyár?
Csak a fejemet hajtottam le, Hitaru mindig a lényegre tud tapintani.
- Most a legfontosabb, hogy kiélvezzétek a nyarat! - csusszant le Tamiya, nem hagyva, hogy válaszoljak Hitarunak feltett kérdésére, bár szerintem egyikőjüknek sem kellett. - Menjünk el a strandra hétvégén! Bulizni, járjuk be a várost! - ötletelt Tamiya, igen ez ő volt és ezért szerettem őt annyira, rögtön feltudta dobni az ember kedvét és igyekezett az agályokat
Kazuya:
A nap további részében sem lankadtak nagyon a tekintetek, legtöbb Akarura nézve. A pletykák hamar szárnyra kelltek és még hozzánk is visszajutottak "Akaru csak kihasználja Kazuyat!", "Micsoda némber, amint egy híresség jön lecsap rá", "Tuti, hogy megfenyegette Akaru, hiszen még mikor megérkezett célpont volt!", legtöbb Akaru ellen szólt, de ő úgy tűnt, hogy nem veszi fel az egészet. Vagy csak jól álcázta. Amikor csak tudtunk együtt voltunk, együtt ebédeltünk és közben helyetcserélve egymás mellé kerültünk tanórán is. Se a szemek, se a pletykák nem tudták a boldogságomat elfújni, nagyon jól éreztem magam Akaru közelében és az, hogy vele lehettem , mellett erőt adott nekem. A reggel kivételével, szinte minden olyan magától jött, minden olyan könnyebb volt tudtam mit kell, mikor tennem. Kezet fogni, megpuszilni, csókot csenni vagy egyszerűen csak közelébe lenni. Minden olyan természetes lett.
- Nahát, üdv Rómeo, a szép Júliád odabent van! - találkoztam Tamiyáékkal amint a nap végén a próbaterem felé tartottam.
Amúgy a nap során nem történt semmi különös, talán csak annyi, hogy egyáltalán nem beszéltem Yoshikoval, nem is láttam. De talán a klubtevékenység során. Csak előtte, beszerettem volna nézni Akaruhoz és megkérdezni, hogy nincs-e kedve velem jönni.
- Köszönöm! - csaptam vele össze a tenyeremet. Az utolsó óránk hamarabb befejeződött így a csajok lejöttek gyakorolni. Én Akiráékkal maradtam fent.
Az ajtóba megálltam és figyeltem, ahogy néhány lépést még elpróbál. Minden itt kezdődött, itt láttam , itt kezdődött valami érzés el bennem, bár ott volt előtte az a mosoly, innen fogott meg, ragadott meg Akaru, ahogy teljes erejével táncolt, szívét lelkét beadt,a ahogy ragyogott... Minden itt kezdődött. Most is minden mozdulata olyan kecses volt és erővel teli. Az ajtó féltámlájának támaszkodtam és onnan figyeltem. Sosem tudnám megunni ezt a látványt. Minek után 3-szor végig csinált néhány lépést elindult a hangszoró felé, de az asztal előtt megtántorodott.. Azonnal ellöktem magam a faltól és igyekvő léptekkel az asztalhoz támaszkodó Akaruhoz léptem.
- Mi történt? Mi a baj? Jól vagy? - fogtam meg a derekát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése