Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
29.rész
Akaru:
Először dühös voltam Kazuyára, hogy csak úgy követett. Otani a barátaival ahová jár egy igen veszélyes környék és pláné ha fel is ismerték volna. Bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna. És még, hogy meg is ütötte Otanit. Nem emlékszik, hogy mi történt a legutobbi ilyen eseményél. Nem engedhetem, hogy bajba sodrodjon. Miatta nem keveredhet. De amikor ismét kikellt magából, teljesen jogós volt. Mindig mellettem állt és én nem így tettem, csak magammal foglalkoztam. Tudtam igaza van lépésről, lépésre haladnunk kell és megosztanom azt is amit nem akarok. Hisz bennem, hinnem kellene én is.
- Szóval? Mit mondasz? - feltekintettem barna szemeibe.
- Hogyan hallottad? - nem emlékszem, hogy bárki lett volna a közelben. Hiszen még direkt megnéztem.
- Yoshikoval beszéltem a klubteremben, amikor meghallottunk titeket.
- Te Yoshikoval voltál? És hallgatoztatok?! - kérdeztem hülledezve.
- Most komolyan ezen kell leragadnunk?! - kérdezte idegesen. - Oké, hallgatoztunk. És? Azt hiszem már csak ez az egyetlen módszer, hogy valamit is megtudjak rólad! - kellt ki magából.
Idegesen kifujta a levegőt, majd a közeli padra ült le és ismét tenyerei közé temette arcát.Oh, olyan hülye vagyok! Minden elrontok, az 1 éves események óta, folyamatosan elrontok valamit. Pláné ha arról van szó, hogy valami fényt hozzon az életemben. Miért csinálom mindig ezt? Miért ilyen nehéz? Miért esek folyton vissza és vissz a gödörbe? Szabadna nekem ez egyáltalán?! Gyökerestűl megváltozott az életem de senki mást nem hibáztathatok érte csak magamat. Mások, hogyan döntöttek volna? Másként? Tudták volna irányítani az életüket, jobban? Gyenge vagyok?!
- Sajnálom! Annyira sajnálom! - hozzá léptem és letelepedtem mellé, majd átöleltem. - Sajnálom... sajnálom.... - könnyek kezdtek záporozni. - Az én hibám, az egész az én hibám!
- Akaru... - felemelte a fejét és ő is átölelt engem, a mellkasába temettem az arcomat. - Nincs semmi baj! Ne haragduj, rám, hogy megint így rád mordultam. Sajnálom!
- Miért? Miért csinálod ezt velem?! - elhúzodtam tőle és letöröltem a könnyeimet. - Mindig ide lyukadunk ki. Én teszek valami rosszat és a végén te kérsz bocsánatot. Pedig te aztán igazán nem tettél semmi rosszat. Én, én nem illek bele a világodba. Mindent tönkre tettem, folyamatosan tönkre teszek.
- Ne, ne mondj ilyeneket. Mesélj, hadd enyhitsek a szíveden. Hadd legyek a társad jóban rosszban. Melletted akarok lenni, hát nem érted?! - nézett rám kétségbeesett szemekkel. - Tudom, hogy te nem vagy ilyen gonosz, tudom, hogy történt valami és talán az a Botan miatt történt minden és...
- Nem, nem nem erről van szó! Botan tudja, hogy miért lettem olyan amilyen, de neki nem volt benne a keze, ő nem tett semmit...
- És akkor én miért nem tudhatom?
- Félek, hogy nem én vagyok a neked megfelelő barátnő. Túl zűrzavaros az életem.
- Szeretlek! - simogatta meg az arcomat. - Szeretlek, senkit nem szerettem ennyire mint téged. Veled akarok lenni történjék bármi. Te vagy az akinek mellettem kell lennie. Senki másnak, csak neked. - ismét könnyek buggyantak ki, zokogó hang hagyta el az ajakimat, mire Kazuya ismét szorosan karjaiba zárt. Olyan kedves, nem érdemlem meg, egyszerűen nem érdemlem meg.
- Nagyjéból több mint, 1 éve kezdődött. - kezdtem bele, miután egy kissé megnyugodtam. - Mindig is mosolygos lány voltam, aki a táncba vitte bele a szenvedélyét és azzal akart a jővőben is foglalkozni. Minden olyan szuper volt, a családom támogatott és annak ellenére, hogy sokat utaztak ott voltak mellettem. Persze erről most sem panaszkodhatok. Kiegyensúlyozott volt az életem és valóban az volt a nem titkolt célom, hogy a fővárosba menjek. Erősnek éreztem magam a családomtól, a barátaimtól. Haladtam előre, ambicóval voltam teli, céljaim előttem lebegtek és nem tudott volna semmi sem eltántorítani felőlük. Már már azt hittem, hogy nincs gyengeségem. De nyilván minden embernek van nem? - tekintettem fel rá. - Nos kihasználták a gyengeségemet. Botan volt csaja, Shiho megalázott az egész iskola előtt. Ettől változtam meg.
- Mit tett...? - kérdezte kissé félve, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban fogom magam és elszaladok az egész világ elől.
- Belegondolva lenyűgöző volt, kész stratégiája volt ellenem. Minden egyes eshetőséget felvezetett magának. De ne akadj ki amikor meghallod, ennek már évek óta... - összeszükítette a szemeit. - Shiho szeretett volna a csapatunk tagja lenni, táncolni, közénk tartozni. Benne voltam miért is ne, eggyel több ember oké, rendben. Vagy kéttszer táncolhattunk együtt, amikor elkezdödött a dolog. Elkellett csalnia először is egy klubba. Nem voltam az a nagy bulizos típus soha, Tamiya talán az, de ő sem kényszerített soha. Néhányszor voltunk de semmi különös. Abban az időben nyitott ki egy új, ennek a lánynak a nagybátyja volt a tulajdonos. Meghívott mindenkit a megnyítóra. Abba az esehtőségbe ha nemet mondtam volna, akkor Tamiyat tört volna meg, aki majd engem. Na de végülis belementem, miért ne, péntek este volt kicsit kiakartam kapcsolodni. Hetek óta tanultam egy tánc lépést nem nagy sikerrel, gondoltam kieresztem a gőzt. Tamiya és Hitaru is velem tartott természetesen. A suli nagy része ott volt abba a klubba. Jól éreztük magunkat igazából. Shiho meglepően kedves volt felém, nem voltunk rosszban de nem voltunk azok a nagy barátnők, ezért kicsit furcsáltam is a hirtelen jött változást.Na de nem érdekelt, barátkoztunk, együtt buliztunk ő meg hozta az italokat. - Kazuya hirtelen összeszoritotta kezeit. Szerintem valahogy számította, mi is fog jönni. Nagyot nyeltem és utána folytattam. - Nem gondoltam semmire önfeledten táncoltam és szórakoztam. Nem estem át soha a ló túl oldalára, ahogy most sem. Egy fiú, nem ismertem felém közeledett, furán éreztem magam... - akaratlanul is a felidézéstől könycsepp gördült le az arcomon, gyorsan letöröltem mielőtt észrevehette, volna de késő volt.
- Akaru nem kell folytasd...
- Nem! Szeretném végig mondani! Felkért táncolni, közösen táncoltunk, beszélgettünk. Aztán este amikor ideje volt eljönni, a fiú megbeszélte Tamiyaékkal, hogy hazavisz, hiszen nagyobb biztonságba van mellette. A lányok fáradtak voltak, ők is részegek valami szinten és Shiho is garantálta, hogy minden rendben lesz. Így azzal a sráccal mentem el, de nem haza. Egy hotelbe...
- Hogy tud valaki ilyensmihez folyamadni? Mégis mi volt az oka?! - a szemei csak úgy szorták a szikrákat.
- Nem történt semmi! Persze ő nem ezt akarta mutatni. A srác levetköztetett alsónemüig, majd ő is levette a polóját és mellém feküdt, mindez olyan volt, mintha történt volna valami közöttünk. De nem történt, ezt megtudtam másnap reggel már. Viszont hétfőn mikor suliba mentem az a bizonyos fotó várt rám, amit Shiho készített, ribancnak nevezett ki, aki kénye kedvére. mindenki SZOLGÁLATAIT teljesíti. Az egész suli rajtam röhögött engem vett célba...- szorítottam ökölbe kezeimet. Kazuya felmorgott és az ő teste is megfeszült. - Kikelltem magamból, üvöltöttem, verekedtem... Shiho után mentem, kérdőre vontam de csak értetlenül állt ott. A suli röhögött, a fiúk zaklattak... Gyenge voltam, nagyon gyenge voltam, ezután eldöntöttem, hogy többet nem leszek az. Hogy nem engedem, hogy bárki kihasználjon, megváloztam, megkeményedtem és ahelyett, hogy mások vegyenek célpontba én vettem célpontba őket. Uralkodtam az iskola felett és rendet teremtettem, magam körül. Nem használhatott senki sem ki, nem verhetett át senki. Nem mosolyogtam, nem szórakoztam, csak a tánc maradt az egyetlen ami örömöt okozott nekem. Otani volt az első aki akkoriban megvédett és mellém állt. Szép lassan mindenki elfelejtette a történteket, nem beszéltek már róla és rettegni kezdtek tőlem.
- Nem vagy gyenge... Ez szörnyű ami veled történt, de nem vagy gyenge. Talpra tudtál mindezek után állni, ez lenyűgöző.És érthető, hogy megváltoztál, hogy nem akartál gyengének tünni mások előtt. Nem vagy és nem is voltál az. - ölelte magához. - Annyira sajnálom ami veled történt. Az a lány... nem is tudom, hogy vetemethetett ilyensmire.
- Irigyelt. Azt hitte, hogy Botan érez irántam valamit és miattam szakított. De ez nem volt igaz.
- Szóval mégis csak van valami köze hozzá? - emelte fel a hangját a név hallatán.
- Shiho és Botan évekig jártak, de amikor találkozott velem, megváltozott és nemsokára szakított Shihoval. Aki mindezért engem hibáztatott. Csak a tánccal tudott közelebb kerülni hozzám, az volt a legjobb megoldás, hogy minnél közelebb legyen hozzám. És amint tudta ki is használta. Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el. De egyszerűen ez az egész, nem olyan könnyű.
- Sajnálom, hogy ennyit erőltettem. - csókolta meg a fejem búbját. - Nem kellett volna így felzaklassalak. Nem jelentetted fel?
- Feljelenteni? Mit értem volna, nem volt bizonyítékom és a családom neve nem mehetett tönkre. Nincs semmi baj, mint mondtam ez már a múlt. És mellette ismét elkezdtem érezni azt amit régen. Amiért nem lehetek eléggé hálás. Köszönöm! - pusziltam szájon.
- Tehát Botan ezzel zaklat téged?
- Azt hiszi, hogyha felhozza neked ezt az incidenst, nyilván bizonyos más kimenetellel, részletekkel, megutálsz és hátat fordítasz nekem.
- Az a szemét!
- Ne hagyd! Csak nagy a szája, de nem tenné meg, mert én is sakkban tartom.
- Yoshikoval kapcsolatos mi? Azzal a történettel. - bólintottam.
- Valóban jól sejtetted, nem úgy történtek a dolgok ahogy mások látták. Vagyis amit láttak az egy dolog és igaz, de nem önkényesen történt.Botan fenyegetett meg, hogyha nem teszem amit mond ismét felszinre hozza a múltat és mindenki megtudja, hogy milyen könnyelmű is vagyok, hogy mi a gyengeségem. Persze ez csak ráadott story, de a kép még mindig megvolt neki. Önző voltam? Nem tudom, azt hiszem igen. De megtettem, követtem a lépéseit, hogy újból ne kerüljek kereszttűzbe. Yoshikonak tetszett Botan, de ő csak egy kis játékszert látott benne...
- Megmentetted Yoshikot. - lágy hangon vágott közbe, rá mosolyogtam.
- De önzőség is volt tőlem. Természetesen mindezekután Nagarukiék még jobban megutáltak.
- Elkell mondanod nekik, elkell mind... Gyere! - állt fel és húzott magával.
- Nem! Nem! Nem! - állítottam le. - Ez nem így megy, ez nem ilyen egyszerű. Botani mások előtt más arcot mutatott, neki hinnének nem nekem. És nem akarom, hogy újból elő kerüljön a múlt. De mint mondtam megoldom. Le fogom leplezni Botant. Kerül amibe kerül! - néztem elszántan rá.
Kazuya:
Szörnyű, el sem tudtam képzelni, hogy ilyen múltat őriz magában. Megszakadt a szívem, ahogy mindazt végig hallgattam. Bár valahogy szívem mélyén számítottam valamire, hisz hogy valaki gyökerestül megváltozzon és felvegyen egy ilyen kemény álarcot. Bár, hogy nem akart beszélni róla és a család nevéről beszélt... nos ez Akaru önzetlen tette és makacssága, hogy egyedül vette nyakába a dolgokat. Azaz, majdnem. Esküszöm ahogy Otanit is hallottam, sokkal jobban kedveltem. Hisz ő volt az első személy aki Akaru felé fordult és segített neki. És valahogy úgy voltam vele, hogy most is fog. Na de mindenek mellett itt vagyok én is most Akarunak és kerül amibe kerül tisztára mosom az nevét, Botan és mindenki aki bántotta meg megfog fizetni. Oh, bár találkoznék azzla a Shiho lánnyal. El sem hiszem, hogy féltékenységből, hogy vetemedhetett ilyensmire. Teljesen megőrült?! És Akaru nem mondott senkinek semmit erről. Erős maradt, nagyon erős. Itt leszek melletted, ezentúl legyen bármi is, ott leszek mellette és erőt adok neki, vigyázok rá és megmsolyogtatom, hogy többet, soha ne kellejen ilyensmivel szembe kerüljön. És ismét felé viszem az álmát, amit tudom, hogy megtud valósítani.
Hazakísértem Akarut, de nem hagytam egyedül. A nappaliba vezettem és ott lefektettem, majd mondtam, hogy pihenjen egy kicsit. Nem mozdultam mellőle, csak amikor éreztem, hogy elaludt. Óvatosan lefejtettem magamról és betakrtam, ezután a konyhát vettem uralmam alá és úgy döntöttem készítek valami kását, amivel erőt gyűjthet magának. Nem először mozgok ebbe a konyhába így nem volt nehéz eligazodnom, hogy mi hol található. Mikor befejeztem a kását, hagytam, hogy kicsit meghüljön, közbe elmosogattam, majd eltöröltem a dolgokat és mindent a helyére tettem.
- Ne! Ne! Ne!- alig, hogy befejeztem Akaru kiáltása hallatszodott fel.
Beszaladtam a nappaliba és a kanapéhoz siettem:
- Akaru, szerelmem! Szerelmem! - rázogattam. - Nincs semmi baj, nincs semmi baj! - pattantak ki a szemei, először megijedt tőlem, de amint meglátott rögtön a karomba omlott. - Nincs semmi baj, csak egy rossz álom volt. - kissé magamat hibáztattam ezért, én elvenítettem fel a múltot. - Gyere ülj vissza. Hozok neked egy kis vizet, készítettem kását is. Meglásd, jót tesz. - ültem mellé és hátrasimitottam egy előre logó hajtincsét.
Úgy nézett rám, mint egy kislány. Mint egy félős kis kislány, aki valami mumussal álmodott.
- Kazuya... - érdeklődve néztem rá, de szavak helyett Akaru az ajkaimra tapadt. - Szeretlek! Nagyon szeretlek! - hajolt el egy kicsit.
- Én is téged! - ezzel most én csókoltam meg.
Először gyöngéden izlelgettük egymás ajkait, Akaru közben az ölembe ült és kezei hajamba turtak, mire belenyögtam a csókba. Vadabb táncba kezdtem hivni ajkait, melyre készségesen elfogadta. Kezeim elkezdtek járkálni lábától egészen fel a hátáig, el nem engedtük egymást. Akaru csipője mozogni kezdett, lassan, lassan, képességem korlátait kipróbálva. Elvesztünk egymásba és a pillanatnak éltünk. Mindeketten szenvedéllyel és vággyal teli öleltük egymást, miközben az elmúlt napok, hetek, hónapok aggódásait, dühét kiadtuk magunkból. Néhány percre lehúzodtam de csak annyira, hogy karomba kapva a kanapéra forditsam én meg fölé tornyosultam és vadul estem az ajkainak. Szeretem, annyira szeretem ezt a lányt! Már épp elindult a kezem a polója alá, amikor belém ért a hasítás. Ezt nem tehetem! Nem így most! Csak zaklatott...
- Khm... - húzodtam el tőle. - Elnézést kérek! - ültem fel tőle és próbáltam uralni a bennem erősődő férfiasságot.
- Én... én sajnálom... én csak... te...?- ült fel Akaru is és megigazitotta a ruháját.
- Én is akarom, hidd el. - tekintettem rá őszíntén. - Csak nem így, nem ilyen események után. Felvagy zaklatva, a múltat megbolygadtam... pihenned kell és...
- Köszönöm! - ugrott a nyakamba. - Köszönöm, hogy ilyen rendes és kedves vagy!
Átöleltem, hát igen nagyon rendes vagyok... de vajon tényleg megtörtént volna ha nem állítom le magam? Akaru belement volna, a dologba?
- Hozok akkor egy kis vizet és a kását várj meg itt.
Álltam fel és kisiettem a konyhába, ahol a pultnak támaszkodtam. Huh, Kazuya szedd össze magad! Először legyen ennek az egésznek vége.
Elvettem a már tányérba lévő kását és kivettem egy kanalat, majd a másik kezembe a vizzel töltött poharat kaptam kézbe és visszamentem a nappaliba. Akaru először megitta félig a pohár vizet, majd kézbe kapta a kását is.
- Köszönöm szépen! - nézett felém hálásan.
Rá mosolyogtam, majd mellé ültem és hagytam, hogy megegye. Közbe bekapcsoltam a tv-t és megállapodtunk egy kaland filmen. Beszélgettünk róla és a következő eseményeket próbáltuk kitalálni. Akaru végre megnyugodott és mosolygott. Miután megette, hosszakat beszélgettünk és videójátékoztunk. Majd este ott aludtam, karjaimba Akaruval aki békésen aludt el és merült el az álmok világába. Elfogom feledtetni vele a szörnyűségeket. Nem lesz többet soha egyedül! Mosolyogni fog és leveszi az álarcát, elérem, hogy ne érezze azt, hogy gyenge és, hogy legyen önmaga mert úgyis nagyon erős.
Nos a mai rész nem lett valami hosszú. Elnézéseteket kérem, de végül úgy döntöttem itt hagyom abba a történést fonalát. Remélem, tetszik és várjátok majda következő részt. Mint említettem korábban hamarosan pontot teszek erre a történetre igyekszem jó kis befejezést adni és nem összecsapni. Bár lehet hirtelen annak tűnhet. Kedves kis történet volt, ami hirtelen jött ötletből született. Remélem azért nektek is a szívetekhez nőtt. A következő napokba érkezik a folytatást is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése