Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
32.rész
Akaru:
Kazuya egész este mellettem volt. Pedig mondtam neki, hogy jól vagyok. És ez volt az igazság. Sokkal nyugodtabbnak éreztem körülöttem a levegőt, kiegyensúlyozotabb voltam és nyilván az okok közé tartozott az is, hogy megoldodtak a dolgaim. Olyan megkönnyebülést éreztem magamba. Minden elfelejtődött csak a jelen számított. Tamiya és Hitaru is nagyon aggódtak, de megnyugtattak, hogy jól vagyok és ezentúl minden olyan lesz, mint régen. Akira is bocsánatot kért és elmondta, hogy örül nekünk Kazuyaval. Úgy tűnik, hogy a suli utolsó hete kellemesen, boldogan, jól fog végződni.
- Hogy érzed magad Akaru?
- Köszönöm szépen Dr. Iwasaki, remekül. - mosolyodtam rá.
- Ennek nagyon örülök! Kazuya, vigyázzon Akarura.
- Vigyázni fogok! - ölelt át egyik karjával háturól.
- Nagyon aranyosak együtt! Találtok! - kacsintott rám Hanae, mire kissé zavarba jöttem.
- Köszönjük! Akkor mi most megyünk! - meghajoltunk és elindultunk kifele.
Nemsokára el is hagytuk a kórházat. Dr. Iwasaki még belépett az este és furcsáltam is, hogy Kazuya nem kérdez semmit, mert nagyon személyesen, közvetlenül beszélt hozzám. Lehet fel sem tűnt, neki. Vagy egyszerűen szerette volna ha először mindent kipihenek és majd utána letámad a kérdéseivel. Mindenesetre egyelőre választ nem forgattam a fejemben. Tényleg nagyon rég éreztem magam ennyire felszabadultnak. Kazuya erősködött, hogy menjünk haza de én a suliba akartam menni. Kíváncsi voltam, hogy ott mi vár, látni akartam mindenkit és beszélnem Yoshikoval, mert tudtam, hogy rágja magát. Amikor megérkeztünk az épület előtt senki sem volt, se az udvaron. Már épp becsengettek. Szóval valójában éppen időre érkeztünk. Valahogy ennek is örültem, éreztem, hogy túl sok pillantás övezne, ha éppen szünet lenne. Kazuya egész úton a kezem fogta, nem szorongott ahogy én sem mindketten tudtuk, hogy valójában békés napok elé végzünk.
- Akaru! - ugrott rögtön a nyakamba Tamiya, szerencsére a tanár nem volt már itt, bár ha itt is lett volna, akkor sem akadályozta volna meg Tamiyat.
Hitaru is odalépett és átölelt.
- Csajok, mintha hónapok óta nem láttatok volna, de csak nem volt.
- Aj, menj már! Ne viccelődj! Tudod, hogy aggódtunk?!
Hálásan tekintettem a csajokra, mindig mellettem álltak, ezt nem tudom elégszer megköszönni és jóvá tenni, hogy jóban rosszban mellettem álltak.
- Akaru... - jelent meg Nagaruki. - Én... nagyon sajnálom a történteket!
- Ugyan, nem tesz semmit! Mindenki hibázik! - tekintettem hátra szerelmemre, aki szintén szívből mosolygott.
- Akaru... - sutyorgás járta át a termet, amikor Yoshiko elénk lépett. Fáradtnak tűnt, nem hiszem, hogy sokat aludt az este. - Én... én... annyira sajnálom! Nem, nem akartam...
- Tudom! - léptem elé és megfogtam kezeit. - Borítsunk rá fátylat! - szerintem ha valaki most rám néz belül nevet, hogy a jégszívű Akaru ilyen tetteket és ilyen mosolyt virritson az arcára. - És remélem, hogy hamarosan megtalálod a békédet, a másik feledet és azt, amitől kiegyensúlyozott életet élhetsz.
- Köszönöm! - sírta el magát, elmosolyodtam és megveregettem a vállát.
A későbbiekben megtudtam, hogy ma Nagarukival együtt megy haza és megbeszélnek, mindent otthon. Az igazgató, Yoshiko apja is elmegy majd. Ez az első lépés, amit sikeresen megtette Yoshiko. Valóban, őszintén reméltem, hogy hamarosan ő is boldog lesz és önamga. Az iskolába minden rendbe jött, azaz olyan volt, mint régen. Kivéve annyi különbséggel, hogy Kazuya mellettem volt, szóval sokkal boldogabb voltam. Mindenki másképp viszonyult hozzám, fátylat borítottak a történtekre és egy új korszak kezdődött. Akira és a társasága csatlakozott hozzánk egyre többször és mind nagoyn jól megvoltunk. Átlagos, iskolai napokon vettünk részt és valóban semmi sem rontotta el. Suli után elmentünk szórakozni, majd utána Kazuyaval kettesbe töltöttük az időt. Minden lehetséges időt kihasználtunk. Remek, csodálatos napok előtt voltunk. Nem beszéltem a műtétről. Nem is adtam jelet, hogy bármi is lenne amiért aggódni kellene. Ezt az utolsó hetet erre akartam hagyni, hogy boldogok legyünk, hogy önfeledten nevessünk és normális pár legyünk. Aztán lesz ami lesz, előttünk.
Kazuya folyton felhozta, hogy menjek vele a fővárosba. Minden egyes nap, hogy válltsuk valóra az álmomat. Nyilván, nem mintha olyan könnyű lenne ez a dolog. De már bele is mentem, azaz majdnem belementem volna, amikor is egy levél érkezett boritékba a házhoz.Nagyon hivatalosnak tűnt és az első gondolatom az volt, hogy tévedésből hozták, bár a cím megfelelt és a név is. Kinyitottam a levelet és elkerekedett a szemem.
"Tisztelt Oshiato Akaru,
Biztosan furcsálja ezt a levelet. Nem szeretnénk feltartani az idejét, így rögtön tárgyra térünk. Bár nem vállalták fel kapcsolatukat, informátoroktól megtudtuk, hogy ön az idol Kamenashi Kazuyaval jár. Megértését szeretnénk kérni, hogy ne találkozzon többet vele. Már korábban is szó volt, hogy nem lehet kapcsolata most és így. Ön csak visszatartaná Kazuya-t, bajba keverné és kétes hírekbe tenné. Nem akarjuk megbántani, a legjobb az lenne ha megszakítaná a kapcsolatát vele és amúgyis amint visszatér a fővárosba nem lesz szabad ideje. Így is eltávolódnának. Kérjük gondolja jól át a helyzetet és döntsön helyesen. Elhisszük, hogy nem akarná Kazuya életét megnehezíteni, célponttá tenni. Egy idol élete és egy hétköznapi lányé nem olyan egyszerű!
Üdvözlettel Johnny's Enermeint vállalat"
Ennyi. Ez a néhány sor állt abban a bizonyos levélben. Nem tetszését mutatták ki, a kapcsolatunkkal kapcsolatba. Valahogy mindig is éreztem, hogy valójában a cégje már nagyon jól tud mindenről és nem léptek még, valamint természetesen, hogy nagyon is ellene vannak a dolognak. Na nem mintha nagyon titkoltuk volna. Harcolnom kellett volna, mellette kiállnom, elmondanom és megmutatnom neki ezt a levelet, de mégsem tettem. Megfordult a fejemben, hogy mi van ha igazuk van. Ha valóban csak megnehezíteném az életét, ha bántanám. Ha nem állnám meg a helyem a fővárosba, visszakellene jöjjek és a ő munkája miatt nem ingázhatna folyton Tokyo és Osaka között. Ha a múltam miatt Kazuya besározodna, rosszul vennék a dolgot, ahogy anno itt a suliba is hátat fordítottak neki. Ez nem egy kis suli ahol x diák jár, hanem egy egész Japán, világ követi őt. Nem engedhetem, hogy az álma, amiért idol lett tönkre menjen.
Viszont mielőtt visszautasíthattam volna Kazuyat, az utolsó előtti esténket még aggodalmak, vitázások nélkül akartam eltölteni. Az egész iskola egy bált akart szervezni, egy év végi bált. Általában ez csak a végőzösknek van, aki nem az, csak bulival búcsuztatja az évet. De mivel Kazuya becsöppent közénk és szerettek volna egy nagy bulit, egy "előbbi évzáró bált" amelyen ő is részt vett.
Szóval aznap a nem is találkoztunk, délre a csajok csatlakoztak hozzám és döntöttük el, hogy együtt készülünk a bálra. Még Yoshiko is itt volt, akinek megígértük, hogy segítünk elkészülni Nekik sem mondtam semmit a levélről.Arról sem tudtak, hogy elakartam fogadni Kazuya meghívását.
- Nos, milyen ruhát veszel fel Akaru?
- Mire gondolsz? Természetesen egy egyszerű virágos rövidet vagy egy színű, monjduk azt a sötét kéket? - tekintettem Hitarura, aki a haját nézegette, hogy hogyan tűzze fel.
- Mi?! Dehát ez egy bál! - emelte fel hangját Tamiya, akinek hajába már hajgöndörítő csavarok voltak. - Ráadásul ez az első bálod Kazuyaval.
- És? Nem először veszek részt egy ilyenen. A szokásos jó lesz.
-A szokásos?! Komolyan látszik, hogy nem randiztál még így...
- Otanival akkor mi volt?
- Oh, ne mondd, hogy jártatok ilyen helyre! - állt fel és elindult felém. - A kezeönkbe veszünk. Hitaru irány a gardróbja! - intett neki és egyszerr idnultak meg felé.
- Mi?! Csajok! Ne! Miről beszéltek?! - de persze, ki tudná lebeszélni őket. - Nézd már meg Yoshiko! - Yoshiko a sarokban ült és haját fésülgette, miközben kuncogott. - Már te is?! - végül mindannyian elnevettük magunkat.
Kazuya:
Az utolsó hét remekül letelt. Nagarukiék barátkoztak Akaruval és a barátnőivel és egész szép kis kört alakítottunk ki. Yoshiko és Nagaruki beszélt a szüleivel és elmondták a próblémát, ezután az igazgató megígérte, hogy még jobban a lányára fog figyelni, ahogy az édesanyja is több időt fog tölteni vele és igyekeznek mindketten meghallgatni érzéseit és, hogy tudjon megnyilni nekik. Így ő is már sokkal boldogabb volt, nem zárkozott annyira magába sőt még Akaruval is barátkozott. Örültem, hogy az utolsó hetem ilyen kellemesen telt, hogy így zárhatom le az Osakai tanulásomat. Persze, mások azzal lennének el, hogy hát nem egész 3 hónapom, így kellett volna le telejen? Hát talán, de így mégis van egy szép zárás, egy különlegesség. A srácok meglepődtek a történetemen, sosem hitték volna, ők sem, hogy ilyen mély, nehéz múltak állnak egyes emberek mögött itt. Kokiék voltak az elsők akik már visszaértek Tokyoba és el is kezdték reklámoztatni a háttér táncosok keresését. Felhoztam Akarunak, hiszen most már mi állhatna mögénk amiért nem léphetne az álmaik útjára még azt is felhoztam, hogy a szüleivel beszélek. Már azt is hittem, hogy belemegy de utána következő napokba mégsem mondott semmit erről.
- Olyan rég hordtam öltönyt egy bulin. - álltam a tükör előtt és igazitottam az ingemet.
- Hát igaz, hogy fotozkodunk öltönnyel vagy egy, egy cég ünnepségre felvesszük, de ez valóban más. Nem is tudom, hogy mikor voltam utóljára bálon. - Junno-val beszélgettem, Murék nem tudtak most csatlakozni, illetve Tatsuya szintén visszafele tartott.
-Aj, én pedig mondtam, hogy erre egyáltalán nincs szükség.
- Megszerettek. Egy jó közösség tagja lettél.
- Igen, nagyon hiányozni fognak. De majd, mindenképp meglátogatom őket. - léptem a nyakkendőmért.
-Akaruék akkor jelentkezni fognak?
- Nem tudom... - állt meg a mozdulatom a levegőben. - Nem mondott semmit, látom, hogy jönne, hogy van kedve és nyilván érzem, hogy szeret és velem akar jönni, de mégis úgy érzem, hogy még van valami itt háttérben. Másképp miért nem vágna rá egyből?
- Kazuya, szerintem te vagy egyik, aki legjobban ismeri Akarut. Mégis meglepődsz ezen? Én személy szerint a történeteidből, nem olyan lánynak ismertem meg aki visitva, ugrik az emberek nyakában.
- Jól van... - nevettem el magam. - Nem is így értettem. De mindenesetre, nem fogok ezelőtt elmenni. Van tehetsége, amit megkell mutatnia, amit finomítania kell és nagyon sikeres lesz. Mellette fogok állni!
- Szóval nem csak az önös érdekek miatt teszed?
- Miről beszélt? - néztem rá értetlenül.
- Hát, hogy ott lesz közvetlen melletted, együtt táncolhattok akár, dolgzhattok... ajaj, dúl fúlni fog ott a szerelem. De aztán tudjátok, mikor kell szobára menni! - vigyorgott.
- Oh, nem már Junno! Azt, hittem, hogy Koki a kaján, akin ilyenek járnak a fejében! - sizdtam el, de mindekőzben visszafojtottam a nevetést. - De persze, nyilván ezzel egyszerűbb lenne, hogy együtt legyünk. De nem ez az első ok, valóban az, hogy segítsek neki elérni az álmát.
- Ez szép dolog!
- Te mikor mész vissza?
- Holnap ebéd után indulok. Te vasárnap benézel a céghez?
- Tartsunk egy megbeszélést nem? Úgyis jön egy fellépés majd hamarosan és ez a háttértáncos dolog is. Vasárnap tudom, de kellene egy megbeszélés az újra indulásra.
- Nem leszel fáradt? És ha Akaru jön veled?
- Nem leszek és biztos vagyok benne ha velem jön, akkor megérti.
Ebben a pillanatban csöngettek az ajtón.
- Most ne haragudj, de ejsze jöttek Akiráék, mennem kell!
Elköszöntem Junnotól és kinyitottam az ajtót. Akira és a többi fiú már ott volt, öltönybe.
- Nagyon megadtátok a módot. - lepődtem meg rajtuk.
- Hát, mellettünk lesz Kazuya Kamenashi, szóval valószinűleg elhalványunk majd mellette, de azért na, mégis ne lógjunk ki sorból. - poénkodott Akira.
Megráztam a fejem, de a vigyort szerintem ahogy senkiről, rólam sem lehetett letörölni. Nem is filóztunk sokat, felvettem a zakómat, felhúztam a cipőmet és el is indultunk a csajok után. Akarunál voltak, gyalog tetütk meg az utat és hát ne mondjam, hogy nem egy két ember jól meg is nézett, de nem foglalkoztunk velük. Poénkodtunk és beszélgettünk, amíg el nem értük Akaru házát. Mit mondjak a srácok telejesen ledöbbentek Akaru hatalmas házán, hiszen nem voltak itt. Hitaru nyitott ajtót, egy térdig érő narancssárga pántos ruhát viselt. Meglepődtem, nem hittem, hogy neki ilyen színek is bejönnek, de természetesen szép volt. Sminket nem volt rajta.
- Ah! Meg jöttetek! - kiáltott Tamiya és nemsokára meg is jelent a nappaliból. Egy szük hosszú szürke csillogó ruhát viselt. Na igen, ez valóban ő!
Ám éreztem, hogy Akira szava eláll, természetesen ő is csinos volt. Smink volt rajta, rúzs, pirosíto, szemfesték egy szükrés. Kívácsni vagyok, hogy Akira lép e ma este. Majd Tamiya beinvitált Yoshikot, szerintem rajta lepődtünk meg legjobban. Egy sötét kék rakott szoknyát viselt mert leért a bokájáig és egy világos kék masnis majort, haja vállára húlott egyenesen. Smink volt rajta, egy rózsaszin rúzs, kék szemfesték és körmei is hasonló színben diszelegtek. Rá sem lehetett ismerni. Csinos volt, ő is. Nishiki tátotta el legjobban a száját és mertem volna esküdni, hogy megdobogtatta a szívét, de persze Nagaruki nem engedte, sőt megsapkázta, hogy így végig méri a húgát. Ezen elnevettük magunkat. A következő pillanatban Akarut vélltem fel szemem sarkából és tátva maradt a szám. Csoaszép volt, haja loknikba oldalra volt csatolva, smink szokása híven nem volt rajta, csak a szempilla spirált alkalmaztak szempilláira. Egy hátul hosszú elől rövid típusu fekete ruha volt. Szoknya része loknisan esett le, szatén anyag és felette tül anyag egybe. Felső része váll nélküli volt, lenebb esett és vállt egybe, miközben egy csipke anyag rá tevődőtt amelyen virág minta ékesedett, karjain csak ez a csipke anyag volt, háromnyegyedes ujjuként. Egy fekete magassrakú szandált viselt és egy hozzá illő fekete kis táskát.
Gyönyörű volt. Le sem tudtam venni a szemem és észre sem vettem, hogy mennyire bámulom csak akkor, amikor valaki oldalba bökött. Mindenki önelégült vigyorral nézett.
- Nos, nem is volt olyan rossz ötlet, mi ez a bál? - suttogta fülembe Tamiya. Nem, valóban nem!- Na de indulás!
Kiáltott fel, mire Akira azonnal kinyitotta az ajtót és előre engedte. Persze ez imponált Tamiyanak, kíváncsi vagyok, mi lesz még ennek a kettőnek a sorsa. Én odasétáltam Akaruhoz felé nyújtottam a kezet, amit hűségesen elfogadott. Hitaru lépett vissza csak, hogy készítsen nekünk egy közös képet. Majd el is indultunk gyalog az iskolába. Persze, nem valami lovagias ez a gesztus, de ezt már korábban megbeszéltük. Az út remekül telt. Mindenki jól érezte magát és ez a bálon csak fokozodott. Az iskola torna termét díszitették ki, szalagokkal, lufikkal, egy bordó, fehér kombinációval. Asztalokat hozattak, ahol svéd asztal volt, puncs és üdítő. Azonnal bevetettük magunkat a tömegbe és táncolni kezdtünk. Először csoportosan, majd amikor lassú tempóra váltott, felkértem szerelmemet egy táncra.
- Gyönyörű vagy! - helyeztem derekára kezeiemet, mig ő nyakam köré fogta és lassan ritmusra lépkedni kezdtünk.
- Te meg nagyon sármos! Ej, milyen sok lány irigyel engem!
- Ej, milyen sok fiú irigyel engem!
-Ez, nem is igaz.
- Oh, dehogy nem csak rád kell nézni! - hajoltam lassan közel hozzá, majd lágy csókba forrtunk össze a tánc parkett közepén.
Nagyon jól telt a bál, szinte alig hagytuk el a táncparketett. Na jó, amikor éppen szükség volt enni, inni vagy hasonló, esetleg friss levegőre menni. De nagyjából áttáncoltuk az éjszakát. Azt hiszem, ez az emlék is örök marad bennem, egy csodaszép emlék, amit Akaruval élhettem meg, az első közös bálunk. Mindenki jól érezte magát, néhány srác kelleténél többet ivott, például Akira is, aki csapta a szelet rendesen Tamiyának. Aki bár elején húzodszkodott, a végére nem lökte el magától és jót buliztak együtt. Bár nem akarja bevallani egyik sem, szerintem csók is volt közöttük. Hitaru több sráccal táncolt egyszerre, de egyikkel sem flörtölt. Nishiki felkérte nem egyszer Yoshikot, ami egész tánc közben Nagaruki szuros tekintettel meredt rá. De őt sem hagyták egyedül, Sasukeval és Kagimura egy csapat lánnyal ropta a táncparketett. Szóval senki sem unatkozott és maradt egyedül. No meg, amúgyis mi ott voltunk a kis baráti körünk egymásnak. Ez volt az utolsó alkalmam az Osakai iskolában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése