A sors szenvedélye
51.rész
Kazuya:
Ott álltam, meg sem mozdultam továbbra is meghajolva a szülei előtt és várva, izgultan várva, hogy megszólaljanak.
Végül felhívtam édesanyámat, hogy tanácsot kérjek, természetesen nem köntörfalaztam rögtön elmondtam, hogy miről van szó és hadd ne mondjam, majdnem megsüketültem, amikor örömében felsikoltott. Rögtön elkezdett ecsetelni, hogy mennyire várta már ezt a napot és alig hiszi el és, hogy milyen lány, mit szeret, vigyem el hozzájuk ebédelni, kellene vegyen valami szép ruhát neki, vajon elmegy e majd vele vásárolni, mennyire boldog, hogy egy újabb fiára rátalalát a szerelem, ezer kérdés a lányról meg, hogy már kértem e engedélyt a lány szüleitől és hasonló. Alig tudtam meg szólalni mellette. Nem is tudom, végül, hogy tudtam leállítani. Elmondtam, hogy a lány szülei nem itt laknak de most jönnek ki először és most lesz a hivatalos bemutatkozásom és erre kérnék segítséget, hogy hogyan öltözzek fel, mit kell tegyek mondjak, ugyanis nagyon be voltam parázva. Anyám hamar kézbe vette az ügyet és elmondta, hogy bár jól festene rajtam a kimono, mivel a szülei nem idevalosiak, inkább tiszteljem meg őket egy elegánsabb öltönnyel. Nos nem mintha Akaru édesapja nem japán lenne, de most ezt nem részleteztem ugyanis szorított az idő. Plusz, itt nálunk az a szokás, hogy vagy kimonoba a tradicionális öltözékben vagy öltönybe találkozol először a párod szüleivel. Szóval, a szokást megtartsuk. Megkért arra is, hogy rendezzem el szépen a hajam, végül arra esett a választásom, hogy kisimitom, bár nem szoktam rendszeresen. Sőt igazából átlag napokban egyáltalán, max egy felvételre, videoklippre, ha épp ez az imidzs kell. De az elrendezés megmaradt. Illetőlegesen azt is elmondta, hogy menjek vásároljak valami kis ajándékot, legkézenfekvőbb egy csokor virág és egy bor. Miután valahogy sikerült letennem a telefont, el is mentem vásárolni. Egy csodaszép frézia, fehér rózsa csokrot válaszotttam ki, amibe a fréziák több színben is pompáztak, valamint bornak egy tendo bort vettem meg és betettem egy ajándékos tasakba. Ahogy előírták, fekete szövett nadrágot vettem elő, fehér inggel és fekete nyakkendővel, valamint egy fekete zakót, amin egy arany csík éketlenkedett.Nem is tudom, hogy mikor izgultam ennyire... még fellépés előtt sem izgulok ennyire. Mindenki ennyire be van parázva, amikor a szeretett személy szüleivel találkozik? Na nem mintha ez lenne az első találkozásunk de, mégis ez az első egy párként. Láttam, hogy Akaru meglepődik megjelenésemen és ajándékaimon, sőt jót is szórakozik rajta. Nem tudom ha arra várt, hogy rögtön a közepébe csapunk, de nem tudtam tovább várni, nem akartam huzni, tehát kimondtam.
- Kérem, nagyon szépen kérem fogadjanak el mint a lányuk mellett állót! Értékelni fogom vele minden egyes pillanatot, kincsként fogom őrizni, tenyeremen hordom, megvédem és szeretem! - ismételtem újból el a szavakat. - Hadd álljak a lányuk mellett!
- Anya, apa, kérlek, engedjétek meg, hogy együtt járjunk! - szólalt meg mellettem Akaru is.
A szülei továbbra sem mondtak semmit. Megnyaltam ajkaimat idegességemben. Amit mondtam Akarunak korábban, hogy mit tennék ha nemet mondanának, igaz volt... de ugye nem fognak? Ugye igen lesz a válaszuk?
- Rád biztuk a lányunkat... - szólalt meg először, az apja szigoru hangja. - Azt mondtad vigyázol rá, ebben a nagy világban amibe belecsöppent. Figyelsz rá és segítesz...
- Ez így van és továbbra is be tartom a szavam!
- Kazuya, betartotta és betartsa. Nagyon figyelmes... - emelte fel a fejét Akaru, én továbbra is meghajolva voltam. - Nem csábított el, ez csak úgy megtörtént. Ahogy az idő eltelt... - szemem sarkából rápillantottam. - Egyre jobban megismertük egymást, közelebb kerültünk egymáshoz és mire már felébredtünk egymásba szerettünk. Mindketten próbáltunk ellene tenni, de hogyan lehetne az érzéseknek ellent mondani? Szeretem, nagyon szeretem! - én is szeretlek téged, szerelmem és minden amit mondtál igaz, ellent akartunk mondani, de az érzéseket nem lehet megtagadni.
Ismét csend borult ránk... vártam, hogy mondjon valamit... hogy mondjanak valamit.
- És mi van az idolsággal? Mi van a médiával ami a nyomotokban lesz? Vagy már van? - tette fel a legkézenfekvőbb kérdést.
- Rajtatok kívül, csak a legközelebbi barátink tudják és egyelőre így is szeretnénk ha maradna. - szerintem ebben a pillanatban egy kisebb komor pillantást kaphatott, ugyanis egy kissé megremegett. - Nem arról van szó, hogy megtagadnánk csupán lenne egy két dolog, amit előtte elakarnánk intézni. - természetesen nem akarja felhozni ezek a dolgokat, ugyanis ha elmondaná, hogy pl benne van az, hogy pletykák keringenek róla, aggódnának. Bár talán így is fognak. - De ketten megoldjuk, képesek leszünk rá! Kérlek benneteket, támogassatok minket!
- Kazuya, emeled fel a fejed! - szólalt meg először lágyan az édesanyja, majd hamarosan éreztem, ahogy egy kis kéz a vállamra kerül.
Ahogy felemeltem a fejem, szembe találtam magam a mosolygos arcával, mögé pillantottam, hogy édesapját is felmérjem. A kanpén ült maga elé meredve, kissé komoran. Hát igen, erre számítottam, hogy kit is lesz egyszerűbb meggyőznöm.
- Nagyon hálások vagyunk Kazuya, hogy a lányunk mellett állsz és segíted őt. Ez a második találkozásunk, de már megtudjuk mondani, hogy mennyire rendes, kedves és figyelmes fiú is vagy. Szeretnénk jobban megimserni és reméljük, hogy ebbe az elkövetkezendő egy hétbe lesz is alkalmunk rá.
- Természetesen!
- A legfontosabb számunkra, hogy a lányunk boldog legyen és ha melletted érzi boldognak magát, kik lennénk mi, hogy megakadályozzuk ezt. - nyújtotta kezét a lánya felé, aki mosolyogva elfogadta. - Nem kérünk egyebet, csak vigyázz, tiszteld és becsüld meg és szeresd, legyél a támasza és a bátorsága!
- Mindenképpen az leszek, megígérhetem! - léptem egy kicsit közelebb én is hozzájuk, hogy egy picit megérinthessem Akarut.
- Haruto, gyere te is ide! - szólt hátra férjének. - Ne morcoskodj! - szólalt meg, gondolom magyarul, de valahogy sejtettem, hogy rászól ne legyen komor.
- Remélem, hogy az ígéretedet továbbra is betartod! - bólintottam. - Üdvözlünk a családban! - mosolyodott végre el, amitől akkora kő esett le a szívemről. Felém nyújtotta a kezét, amit kihuzva fogadtam el.
El sem hiszem, átestünk ezen! Elfogadtak a szülei! De jó! Majd kicsattanok az örömtől! Elakarom kürtölni az egész világnak! Elakarom mondani, mindekinek, hogy milyen boldog is vagyok emellett a csodaszép nő mellett!
Együtt ebédeltünk meg. Akaru szülei nagyon kedvesek voltak, kérdezgettek felőlem, a családom fel, jobban megakartak ismerni. Mások talán ellenének, hogy igyekezzenek jó benyomást kellteni, de én nem akartam semmiféle színjátékot, magamat akartam adni, hogy igen ez vagyok én, de higyjék el jó vagyok a lányuknak. Kellemes társalgás volt, sőt még Akarut is megismertem jobban, ahogy egy egy gyerekkori emléket meséltek el róla. Nagyon aranyos volt, ahogy a szüleire szólt, hogy fejezzék már be a kinos történetek felhozását. Miután befejeztük az ebédet a nappaliba folytattuk a beszélgetést. Amig édesanyjával elszedték az asztalt, addig az apjával egyedül maradtam és szakét ittunk.
- Te nem vagy olyan idol ugye aki csak játszadozna a lányokkal? - tette fel egyszeriben a kérdést. Nem volt valami kedves kérdés, de megtudtam érteni hiszen aggódik a lányáért.
- Biztosíthatom uram, hogy nem.
- Láttam néha egy egy felvételt rólad, ahogy a lányom nézett...
- Lehet egy bizonyos imidzsem ami ott átjön, de higyje el sosem játszanék senkivel. Az érzéseim és a szándékom a lánya iránt tiszta és nagyon is komoly. - fél oldalas mosoly jelent meg az arcán.
- Tetszik, a határozottség ami kihallatszik a hangodból. - pedig higyje el borzasztóan izgulok itt maga előtt. - Rendben, kérlek amig Akaru itt van vigyázz rá!
- Ne aggódjon mellette leszek! És remélem hogy majd ha Akaru hazautazik, engem is várnak majd szeretettel látógatoban.
- Látógatoban? Táv...
- Természetesen Kazuya, várunk! Gyeretek, gyertek! De akkor egy jó hétre, hogy majd te is megismerd az ottani életet! - igyekeztek csatlakozni Akaru és édesanyja.
- Mindenképpen, alig várom, hogy megismerjem Akaru otthonát. - ült le mellém az emlitett személy és megsimogatta a hátamat.
Egymás mellé ültünk le, a szülei pedig velünk szemben. Óvatosan összekulcsoltuk Akaruval a kis ujjunkat és így folytattuk a beszélgetést a szüleivel. Ami továbbra is kellemes volt. Bár egyszer majdnem elvétettem egy kérdést, amit talán nem kellett volna. Hogy miért nem költöztek vissza? Nem járt soha a fejükben? Vagy nem hiányolja Suzuki úr, a hazáját? De mielőtt feltettem volna, szerencsére kéttszer is átgondoltam a kérdést. Nem lett volna illedelmes a kérdés, föleg ha igaz, amit hallottam, amugysem válaszoltak volna. Talán Akaru miatt is. El is telt rendesen az idő, már szürkülödött kint, amikor idejét láttam, hogy elmenjek. Amíg a szülei itt vannak, Akaru a lakásában alszik, én meg a sajátomban. Nem elrejteni akartuk a dolgot, bár szerintem nem is volt mit, mert már sejtethették, ha már egy ideje együtt vagyunk, akkor hol az egyiknél, hol a másiknál együtt alszunk, lakunk. Inkább csak időt akartam nekik adni, hogy családi idejük is legyen közösen, hiszen már rég voltak együtt így hárman. Elköszöntem a szüleitől, majd megöleltem Akarut is, megcsókolva a feje búbját. Bár ez is egy kicsit kényelmetlen volt a szülei előtt, de nem akartam úgy elmenni, hogy ne mutathassam ki szeretem. Minekután a szülei erősködtek, hogy hívnak taxit nekem és ki is fizteik, az édesapjával vártam meg lent az érkezését. Majd megköszönve mindent elindultam haza. Jól éreztem magam és örülök, hogy megismerhettem jobban a szüleit. Már várom az elénk táruló napokat. Nos egy család pipa! Holnap következik is az enyém, majd a két család találkozása. Az mondjuk kicsit odébb lesz, ugyanis mind nekem, mint pedig Akarunak munkája lesz a hét elején, így a közös találkozást szerdára tettük, egy közös vacsorázással. De már nincs amitől félnem. Azaz, de anyám túlságos készülődésétől és attól, hogy zavarba hozzon engem. Remélem nem készül semmi nagy dologgal.
Akaru:
Meglepetésemre az ismerkedés sokkal jobban ment mint ahogy gondoltam. Bár azért rossz kimenetelt nem feltételeztem. Tudtam, hogy a szüleim megfogják kedvelni Kazuyat már az első perctől kezdve. Ám volt egy pillanat amikor megijedtem, hogy apám megszegi szavát és elmondja az egyezségünk, ugyanis távkapcsolaról akart beszélni, meg hogy addig amig itt vagyok. Viszont továbbra is remélem, hogy erről megváltozik a véleményük, és itt maradhatok, azzal a személlyel akit szeretek és azt a munkát végezve ami ennyire a szívemhez nőtt. Arról ne is beszélve, hogy barátokat szereztem, akik szintén fontosak lettek az életemben. Persze hiányozni fog az otthon, az ott megszokott légkör, hely, barátok, ismerősök. De nem azt jelenti, hogy elvállok tőlük, hogy hátrahagyom, nyilván meglátogatom amennyit csak tudom. Csak annyit jelent, hogy itt akarom folytatni az utam. Nem! Itt kell folytassam az utam.
Az estét egy közös családi filmezéssel zártuk. Majd a szüleim erősködése ellenére is, nekik adtam a szobát, én pedig a nappalin aludtam el. Másnap reggel fél tíz környékén ébredtem meg, zajra. Anyám a konyhát fedezte fel éppen.
- Mit csinálsz? - töröltem ki az álmot a szememből.
- Ma mész át Kazuya szüleihez nem? - bólintottam. - Gondoltam sütök egy kis almás tésztát, ne menj te sem üres kézzel hozzájuk!
- Almás tésztát? Mégis mióta vagy te fent?
- Aj, ugyan lányom! Elfelejtetted, hogy ki is a nagyalvó a családunk között? - nézett rám felhuzott szemöldökkel. Én voltam!
- Köszönöm szépen! Apa merre van?
- Kiment körbe nézni már kora reggel, nagyon kíváncsi volt, hogy mi változott meg a környéken. - vajon a nagyszüleimmel is találkozni fog?
- Gyere, reggeliz meg! Kazuya érted jön?
- Igen, 12-re fog.
Kényelmesen megreggeliztem, miközben az asztaltól azt figyeltem ahogy anyám sürög és forog a konyhában. Otthon is sokszor elnézegettem, figyellemmel követtem végig. Elfogott a nosztalgia és egy kicsit meg is hatódtam, hiszen annyira hiányoztak. Még miután be is fejeztem, még azután is percekig elnéztem ahogy tevékenykedik. És volt egy kis anya lánya beszélgetésünk. Természetesen Kazuyara volt kíváncsi leginkább, de azon felül az itteni életemre is, barátaimra, akikkel reménykedett, hogy majd hamarosan találkozni fog. Végül elkellett mennem letusolni, hogy aztán készülődni kezdjek. Anyám szépen becsomagolta az elkészített sütit, amiből minek után többet készített meg is kostolhattam. Hogy hiányzott az otthoni íz, az ő izei... Apám mindeközben hazaért és természetesen rögtön ő is bekapott néhány szelet sütit. Aztán heves mesélésben kezdett, hogy mikre is jött rá, milyen volt fiatalkorában az itteni élet és milyen most. Figyelemmel követtem, minden egyes szavát. Jó volt hallani, hogy mi volt ezelőtt, bár nem mintha egyes részeket nem hallottam volna, de így, hogy most már én is jártam itt. Annyira eltelt az idő, hogy már kapkodnom kellett a további készülődésekkel, hogy ne hogy megvárathassam Kazuyat. A kimonot vettem fel, amit még tőle kaptam. Anyám segített felvenni, most már itt volt személyesen. Ismét meghatodtam, de nem csak én hanem anyám is. Átöleltük egymást. Hajamat oldalra kötöttem és a kis szütyő táskát is vettem hozzá. Felkaptam a szandámat és már készen is voltam. Mint anyám, mint apám meghatodva néztek rám. Épp időbe, ugyanis ebben a pillanatban csöngettek. Apám nyitotta ki, aki örömmel fogott kezet Kazuyaval. Jó volt látni így őket és reméltem, hogy ez az egy hét alatt még jobban elmélyül a kapcsolatuk. Kazuya most már kicsit lazábban öltözött, farmer nadrágot viselt, egy bordó inggel és egy farmer kabátot vett fel magára. Iszonyatosan jól állt neki, de nem vitathatom, hogy tegnap a kosztümbe is dögös volt. Na de ennek a férfinak mi nem áll jól? Ahogy rám nézett rögtön felsimerte a kimonot és elmondta, hogy szép vagyok és megpuszilta az arcom. Elvettem a becsomagolt sütiket, majd Kazuyaval kézen fogva indultunk el. Kocsival jött el értem, egy fél órára volt innen nagyjából Edogawa rész, ahol Kazuya családja élt. Most rajtam volt a sor, hogy ideges legyek. Ez meg is látszott ugyanis Kazuya fel is hozta, hogy milyen cuki vagyok. De mit tegyek? Ez az első, hogy találkozom a családjával. Két testvérével találkoztam, de a szüleivel nem. Reméltem, hogy tetszeni fogok nekik és nem lesz gond az, hogy félig vagyok csak japán. Ezt az aggodlamamat már nem egyszer felhoztam Kazuyanak, amin egy jót nevetett. De megnyugtatott, hogy ilyenről szó sem lesz. Fél óra múlva meg is érkeztünk a kis családi házhoz. Érdeklődve tekintettem fel, meglepetésemre egy tradicionálisabb emeltes, ház fogadott, kis kerttel. Bonsaiok kerítették be és barnás falak ékesítették az épületet. Ahogy a kapuhoz értünk, az már rögtön nyilt és egy szelid mosolyu, barna, rövid haju, pont olyan barna szemű mint Kame, édesanyámmal egykoru nő lépett ki.
- Sziasztok! Örülök, hogy megérkeztetek!
- Szia, anya! - lépett oda Kazuya és megpuszilta a nőt.
- Szia, kedvesem! Gyertek csak be, mindenki vár már!
- Mindenki? - kérdezte vissza Kazuya, de az anyjától csak egy sejtelmes pillantást kapott. Kazuya égnek emelte a tekintetét, szerintem már tudom mi járhatott a fejében. Említette, hogy édesanyja néha túlzásokba esik. De aranyos volt.
Az idegességem nem akart múlni, de Kazuya megfogta a kezemet és megszorította bátorításként. A kert szépen gondozva volt, virágokkal díszitve és jókora udvarra. Itt eltudtam képzelni, hogy Kazuya és a testvérei itt baseballeoznak. Majd beléptünk a házba. Bentről tágasabbnak tűnt és modernebbnek. Egy előszoba fogadott, de már itt érezni lehetett, hogy beléptél a Kamenashi család házában, ugyanis felirat fogadott és képekkel találtál szembe magad. Kellemes krém szín uralkodott a lakásban és ez megmaradt akkor is, amikor a nappali felé vettük az irányt. Ott viszont meglepetésemre, egy jó kis csapat fogadott:
- Oh, anya, mondtam, hogy ne csinálj nagy dolgot belőle!
- Ugyan már édesem, milyen nagy dologról beszélsz? Itt csak a családod van. Szüleid és testvéredi, meg annak családai. -mert úgy bizony, nem csak Kazuya édesapja és a legkisebb testvér Yuya volt itt, hanem itt volt Koji, feleségével és két gyerekével, valamint Yuichiro is a feleségével és a nemrég született gyerekükkel. Útobbi néhány személyt már ismertem, mind mosolyogva tekintettek rám, amitől egy kicsit megnyugodtam.
- Na, de ne álldogáljatok itt! Gyertek, gyertek beljebb! - kezdett el benebb huzni az édesanyja.
Ám mielőtt leülhettünk volna, Kazuya rám mosolygott és megszólalt:
- Család, szeretném bemutatni azt a lányt, aki elrabolta szívemet, akivel eltudom képzelni az életemet és akit nagyon, de nagyon szeretek. Szeretném ha áldásunkat adnátok a kapcsolatunkra.
- Akaru Suzuki vagyok, nagoyn örvendek! És remélem, hogy elfogadnak, mint a fiúk párja! - hajoltam meg előttük és éreztem ahogy a végén elcsuklik a hangom. - Illetve, hoztam egy kis almás tésztát, ahonnan jövők, ez egy olyan finomság süti! - adtam át az édesanyjának.
- Köszönjük szépen! Nagyon örvendünk! - csattant fel először Mrs. Kamenashi és átvette a becsomagolt sütit.. - Akaru, már sokat hallottunk rólad! Számítottam is, hogy előbb útobb összejösztök! - lépett közelebb hozzám és rögtön meg is ölelt. - Üdvözlünk a családban!
- Köszönöm szépen! - nem is hittem volna el, hogy így fognak fogadni.
- Valóban amióta csak megérkeztél Japánban, Kazuya szinte csak rólad beszélt!
- Apa! - szólt zavarbajőve Kame, amikor az apja is felállt és hozzánk sétált.
- Én csak az igazat mondom! Üdv a családban! - Kazuya tényleg ennyit mesélt nekem róluk? Ez... ez... annyira örülök! Megöleltem az édesapját is.
- Én is sejtettem már egy ideje, hogy itt bizony lesz valami... - lépett közelebb Kazuya legidősebb testvére Koji is. - Örvendek hugi! - ezzel pedig ő is megölelt.
- Én is! - csatlakozott Yuichiro is. Köszöntöttem a feleségeiket is, Minamit és Nanat is, valamint Kane-t aki nagyon örült, hogy viszont láthat és Chikaot is, aki az elmúlt időszakban nagyot nőtt. Valamint találkoztam a kislánnyal is a család legújabb tagjával Hana-val. Nagyon aranyos volt és szép kislány, mint az édesanyja.
- Én voltam aki legelőször találkozott vele, szóval én tudtam a legelőször! - lépett legvégül oda Yuya. - Üdv a családban Nee-sama! - őt is megöleltem.
- Na jól van, üljetek most már le! - lökte meg a családját Mrs. Kamenashi.
Leültünk körbe a nappaliba és beszélgetni kezdtünk. Közben szemügyre vehettem a nappalit, mely igen gondosan volt berendezve és itt is sok emlék fogadott. Gyerekkori képek, a testvérekről, baseball egyenruhában, játszva, iskolába készülve, felnőttévállás ünnepélyen, sőt láttam KAT-TUN posztereket, képeket, albumokat egy vitrinben. Mondjuk min is lepődök meg, csak követik a fiúkat.
Kellemes társalgás volt, amiben jobban megszerettek volna ismerni engem és hogyan is jöttünk össze. Mint a tegnap az én szüleimmel. Megismertem jobban Kazuyat, hallottam gyerekkori történeteket róla, amire néha rá rá szólt az édesanyjára, de aranyos volt. Viszont legalább tudja, milyen volt nekem tegnap. Kölcsön kenyér visszajár. Megdicsérték a kimonomat, amit elmondtam, hogy Kame maga választotta, erre zavarbajött, azután meg mégjobban, hogy a testvérei cikkizni kezdték.
- Tulajdonképpen megszeretnénk kérni valamire titeket. - szólalt meg Kazuya. - Egyelőre nem tudja senki más, csak a két család és a közeli barátok és ezt igy is szeretnénk ha maradna.
- Megértjük! Ne aggódj, nem fogjuk elárulni! - mosolygott felénk Koji, mire a család többi része is bólintott. Nem is kellett bele kezdjen, hogy ez miért van, de talán érthető, hiszen a fiúk egy családtag akit figyelemmel köt a média, lehetnek személyes dolgok, amiket egyelőre titokba akarna tartani. Talán nem is ez az első dolog. Biztos a családja is magánszféra.
Végül leültünk az ebédlőbe, ami egy halovány zöld színben festett és kemény tölgy fa asztal és székek vártak ránk, ahol Mrs. Kamenashi tradicionális japán ételeket szolgált fel. Már látom, hogy Kazuya honnan örökölte a föző tehetségét, nagyon finomak voltak az ételek. Itt is folytatodott a beszélgetés. Zajos volt, de jó. Egy ekkora családban, persze más nem is várható el. Mi csak hárman voltunk, szóval igazán érdekes látnom egy ekkora családot. Nagyon jó! Mindenki osztotta, tette vette az észt és az ételet. Már már néha vicces volt. Ebbe a családba kerültem bele... igazán hálás vagyok ezért! Ebéd után, kiültünk az udvarra, a hátsóra és ott folytattuk a beszélgetést. A gyerekek játszottak, míg Kamenashi asszony, kiosztott mindekinek egy torta szeletet. Az is nagyon finom volt! Továbbra is jót beszélgettünk.
- Akaru! Megszeretnéd nézni Kazuya szobáját? Amióta kiköltözött, nem mozdítottam el semmit!
- Ha szabad. - Mrs. Kamenashi felállt és kézen fogott, csak épp arra volt időm, hogy hátra pillantsak Kazuyara, ő is engem nézett kissé aggódva. Hát igen, megkell mondjam, hogy az édesanyja igazán élettel teli, energikus asszony.
Felmentünk az emeletre, ahol ugyanaz a rendezettség, nosztalgia és szín kombináció fogadott, mint az ebédlőbe vagy a napplaiba. Nagyon kiegyensúlyozott volt, minden, hangulatos. Rögtön az első szobába be is fordultunk. És nem is vártam másra. Hasonló, halovány zöld szín fogadott, mint az ebédlőben, nem rég lehetett kitakaritva, mintha még most is használnák. Kazuya fotói voltak a könyves szekrényen és az iróasztalán is. Az ágya fehér fekete huzattal volt megteritve. Néhány plüs mackó rajta, volt ott egy teknős is, de volt ott mackó, macska, kutya is... A falakon baseball játékosokról poszterek, a kesztyű és az ütő a tőlünk legtávolabbi sarokban. De volt itt már KAT-TUN-os kép, a debütálásukról, vagy az azelőtti háttértáncolos időszakról, dalszövegek és sok CD/DVD. Tettem egy lépést bennebb, hogy körbe tanulmányozhassam jobban.
- Nagyon Kazuyas!
- Igen, mindent ő maga rendezett, még amikor vettünk új asztalt vagy ágyat, ő választotta ki.
- Ez miért olyan meglepő, otthonosnak akartam! - hallottuk meg hirtelenjében Kazuya hangját az ajtóból.
- Gyere csak be, fiam! Mutasd körbe Akarunak! Én magatokra is hagylak!
Ezzel belökte a fiát, mi pedig magunkra maradtunk.
- Nagyon szép a szobád! - hozzám lépett és hátulról átölelt.
- Ahogy korábban is említettem a lakásnál, Fontos volt már gyerekkorom óta a szobám, hiszen sok időt töltöttem itt, ez volt az én személyes szférám, szóval szerettem volna, ha saját belátásaim szerint van berendezve.
Bólintottam, teljesen egyetértve vele. Én is mindig igyekeztem a szobámat elképzelésemre alakítani. Kibontakozba az öleléséből, közelebb léptem a konyves polcához, jobban szemügyre venni. Sok baseball-ról szoló könyv, baseball játékosról, de volt itt krimi, bünügyi, de még fantázia könyv is. Végig futattam a szememet a CD/DVD-eken is, hogy mit is hallgatott és felfedeztem egy zene lejátszot is. Kazuya mellém sétált és bekapcsolta, egy lágy hegedű szó szólalt meg először majd őt kísérte fuvola szó...
- Szabad egy táncra, hölgyem? - nyújtotta felém Kazuya, mire kisebb kuncogás hagyta el az ajkaimat.
- Megtisztelés, uram! - fogtam el, mire közelebb is huzott magára és mozogni kezdtünk a könnyed dalra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése