A sors szenvedélye 59.rész

                                                 

A sors szenvedélye

59.rész

Akaru:

Kazuya egy fehér kötött pulcsit viselt, egy fekete farmer nadrággal és barna bakancsit viselt. Iszonyat jól nézett ki. Ennek a pasinak, minden jól áll. 

Karácsony köszöntött be, pontosabban 24-e. Hosszú napok után álltunk. Mindenki fáradt volt a sok munka után, hiszen a fiúk is kiadták az új videoklippüket, ahogy mi is, azon felül nem egy műsorban meg meg jelentünk, karácsonyi képeket készítettünk és készülődtünk a Countdown-ra. Ez szokásos volt, ahogy a fiúk mondták. Illetve azt is, hogy ezekután csak jobb lesz a pihenés, szórakozás. Kibéreltünk egy karaokebárt, mint ahogy a szülinapom alkalmából és ott fogjuk megtartani a karácsonyi bulit. Mindenki nagyon izgatott volt és alig várta már. Nagy készülődésben kezdtünk, KAT-TUN, Midori, Shouta, Keita és Yano, plusz Okimi is. Már egy jó hete tervezgettük és 2 nappal korábban sikerült is mindent elintézni. Bár meghívtuk Tsurut és Chizurut, egyikőjük sem fogadta el a meghívást. A történtek után, nem szálltak rám, de nem is szóltak hozzám csak ha éppen valami munkáról volt szó. Yano, Okimi és Keitan kívül pedig, senki nem tudta a történteket. Nem az, hogy titkolozni akartam Kazuya előtt, de ha elmondom neki, ő megkeresi Tsuruékat és megvéd, de azzal annyit fog elérni, hogy még jobban megerősiti, nekik, hogy nekem kell az ő védeleme, hogy rögtön hozzá futok és elpanaszkodok mindent. Én kell elérjem, hogy kibéküljünk és elfogadjanak engem. És bocsánatot kérjenek tőlem. Mert azzal tényleg megbántottak, hogy az érzéseimet megkérdőjelezték. Yano és Okimi egyáltalán nem értették, hogy mi ütött Tsuruba és Chizuruba, hogy ennyire letámadjanak. Nem ilyennek ismerik. Nem értik, hogy miért ennyire nehéz elfogadniuk engem. De megkértem, hogy ne törjék a fejüket rajta, ne beszéljenek velük, majd megoldom valahogy. Karácsonyi ajándékot, közösen vettük meg Kazuyaval a többieknek. Összepotoltunk és együtt csomagoltuk be az este. Az ő ajándékát is magamhoz vettem és egy szép karácsonyi plüssös tasakba beletettem. Nehezen döntöttem el, hogy mit csinálok neki, de szerintem nem lett rossz választás. Bár megszenvedtem vele és bekell vallanom, hogy majdnem ki is csusztam az időből. Arról nem is beszélve, hogy milyen nehéz volt dugdosni előle. De végül is sikerült.

    - Mehetünk? - nyujtotta az én hercegem kezét felém. Bólintottam és kezemet az ővébe csusztattam. Én egy krém színű kötött hosszu ujju, fodros , térden felüli ruhát viseltem, melynek nyaka rendesen le volt kerekítve. Egy barna hosszú száru, egészen térdig érő csizmát huztam fel vele.

Gyalog tettük meg az utat a karaoké bárba, ahogy mindenki más hiszen szerettünk volna koncintani és inni egy kicsit. Mindneki megígérte, hogy nem esik át a ló túl oldalára aztán meglássuk. Amikor megérkeztünk, már nagyjából mindenki ott volt, kívéve Shouta és Keita. De hamarosan ők is csatlakoztak. Bementünk a bárban és azonnal el is kezdtünk beszélgetni, míg Koki zenét tett. A hangulat lassan felengedett. Eltekintettünk az olyan témától, mint a munka és csak arra koncentráltunk, hogy most kiélvezzük ezt az együtt töltést és kipihenjük a munkát. Amikor már jó 2 óra eltelt, Junno és Koki felállt táncolni, ezzel pedig mindenki mást is arra késztetve, hogy csatlakozzanak. Hamarosan hangos, közös éneklés lett a vége és táncolás. Tatsuya még egy szarvas agancsos hajpántot is a fejemre tett. Azt mondta nagyon aranyos, amivel Kazuya is egyetértett. De ők sem maradtk ki volt akinek szintén szavarncs agancsos pánt kerül vagy kis karácsonyi fás. Valami mindenkin volt. Hideg tálakat renedeltünk kajának, amit mindenki kénye kedve szerint, amikor akart odament és tett magának. Illetve a közös játszás sem maradt el, egy aktivity, taboo vagy beugro. Útobbit én hoztam fel és nagyon örültem, hogy mindenkinek tetszett a játék. Mindenki jól el volt mindenkivel. Örültem, hogy ismét így együtt van a csapat, de ahogy láttam nem csak én voltam az egyetlen aki így gondolta. Egész jó kis csapat jön össze. És remélem, hogy talán hamarosan, nem is olyan távoli jövőben, Tsuru és Chizuru is csatlakozik.  Felcsendültek a karácsonyi dalok és mások is, ritmusra való tánc és éneklés. Beszélgetések, kérdések, nevetések. Tök jó hangulat keveredett. Majd előkerültek az ajándékok is. Karácsonyi kannák, poharak, bluzok, díszek és megannyi kis apróság érkezett innen onnan, ide oda. Én kaptam karácsonyi puha pokrocot, sütő formákat tepsivel és kis világító diszt is. A fiúknak karácsonyi bluzot vettünk és egy szép személyesített gömböt, a csajoknak egy karácsonyi ruhácskát, szintén személyesített gömbbel. Mindenki örült az ajándékoknak és csak tette vette őket, már mindenkinek egy jó kis rakás került a végére. De ha ekkora a csapat :) . 

    - Mit szólnátok ha a bulit, egy másik helyen folytatnánk? - vigyorodott Koki. Senki sem értette, hogy éppenséggel miről is beszél. - Van kedvetek egy kis próbára?

     - Milyen próbáról beszélsz? - kérdezte Midori.

    - Megbeszéltük, hogy munkáról nem beszélünk.

     - Ez így van! És nem is beszélünk. Csak meglátogassuk! Na, kinek van kedve, elmenni az ügynökséghez és ott folytatni a bulit?! - csapta össze tenyereit elégedetten, mintha nem tudom milyen ultra szuper ötletet mondott volna.

Néhányan bizonytalanul tekintettünk össze, hogy vajon tényleg ott a legalkalmasabb folytatni a bulit, de mások, mint Yano, Okimi, Midori és Shout izgatottan felcsillantak a szemei a hír hallatán.

    - Menjünk! Menjünk!

     - Na, ez az a lelkesedés, amit elvárok! Ugyan már srácok, ne legyen ilyen savanyu a képetek. Nem mintha ez lenne az első amikor csinálnánk. Nem? - nézett a csapattársaira, aki sorra bológatni kezdtek, hogy bizony igaza van.

    - De nem lesz belőle baj? - tettem fel a kérdést.

    - Oh, drága Akaru! - lépett mellém Koki és karolt át. - Látszik, hogy még milyen ártatlan teremtés vagy. Néha nem árt, ha kicsit rosszalkadunk! Aucs! Ezt most miért kaptam?

    - Hogy tanuld meg befogni a szádat! Ne ijeszd már meg Akarut, hogy kitudja milyen rosszra tanítsuk karácsony alkalmából. - nézett rá szigoruan Kame. - Ne félj, semmi rosszról nincs szó. Az ügynökség nyitva van, van aki még ilyenkor is el el jár próbálni. Plusz felügyelik a helyet. Azon felül valóban nem ez lenne az első, hogy elmegyünk oda és ott eszünk, beszélgetünk. Ezt mint tudják a cégnél és meg is engedik, annyi a lényeg, hogy ne hagyj magad után szemetet.

    - Oh értem! Hát akkor mire várunk menjünk!

    - Ez a beszéd! - veregette meg a hátamat Koki.

Mindenki összeszedte a cuccait, majd megbeszéltük, hogy elmegyünk a karácsonyi kiállításnál is, bár már az elmúlt napokba mindenki meglátogatta, egy kis közös nézelődés nem árt és onnan megyünk a céghez. Összeszedtük a mardék italt és kaját, majd elköszönve a tulajdonostól, elindultunk a városban. Csodaszépen ki volt világítva Tokyo, megannyi égő forma. Mikulás, angyal, gömb, csillag, rénszarvas, hóember, egyszerű kéken villogó sétány,  vagy aranyló fényekben tűndöklő ösvény. Csodaszép volt! Emlékszem amikor 2 nappal korábban kijöttünk este Kameval, mindketten jól álcáztuk magunkat, hogy sétát tegyünk kézen fogva ezen a villogó szigeten. Annyira boldog voltam, amikor felhozta az ötletet, olyan romantikus és szép volt. Most egymás mellett sétálunk, kicsi ujjunk össze össze ér. Mindannyian ámulattal nézik a fényeket, mint mi is. Nagyon szeretem a karácsonyt! Persze, ki nem? Megállunk a főtér közepén felállított magas karácsonyi fenyőfa előtt, amielőtt kántálok énekelnek. 10-15 percen keresztül hallgassuk őket. Majd indulunk is tovább.

Mielőtt azonban tovább indulhattunk volna a főtérről, megragadtam Kazuya kezét, hogy megállíthassam.

    - Mielőtt kimennénk szeretném odaadni a karácsonyi ajándékod! - mosolyodtam felé. - Nem valami nagy dolog de... Boldog karácsonyt! - nyujtom át neki a karácsonyi tasakot és érzem hogy az arcom égni kezd.

    - Köszönöm szépen! Akkor itt az ideje, hogy én is átadjam. Boldog karácsonyt, szerelemem! - nyujtott át egy kis karácsonyfát ábrázoló tasakot.

   - Köszönöm! - fogadtam el de még mindig zavarba éreztem magam. - De te nyisd ki először!

    - Rendben! - ezzel pedig szétnyitotta a taskot és kivette azt amit benne talált. - Egy sál! Milyen szép! - sálat adtam Kazuyanak, egy fekete, bordó és sötét zöld szálast, egy fekete kesztyűt és egy fekete bojtós sapkát. - Nagyon meleg! - érintette az arcához. - Köszönöm szépen! És akesztyű is!

     - És ez még nem minden. Ezt a sálat én horgoltam neked.

    - Micsoda?! - kerekedtek el a szemei. - Komolyan?

    - Így van és a karácsonyi csokit is én készítettem!

    - A mindenit! - vette ki a dobozt is amibe bonbonok voltak és azonnal egyet be is kapott. - Ez nagyon finom! Nem is tudtam, hogy még horgolni is tudsz! És még azt mondod, hogy nem nagy dolog?

    - Hát... hát...

    - Ez az egyik legcsodálatosabb ajándék amit valaha kaptam. Nagyon értékelem és őrizni fogom! - mondta és azonnal karjiba zárt és megpörgetett.

    - Nagyon örülök, hogy tetszik! Akkor, most én nézem meg! - nyultam bele a kis zacskóba, először kihuztam egy doboz csokit, Ferrerot. Majd egy sötét kék bársony dobozt vettem ki. Érdeklődve emeltem fel a tekintetem, de Kame csak sejtelmesen mosolygott. Kinyitottam a fedelet és megpillantottam egy ezüst színű, szív alaku nyakláncot. - Oh, ez csodaszép!

    - Ez még nem minden, nyisd ki a fedelet!

Értetlenül néztem rá, majd észrevettem, hogy a kis szív oldalát fel lehet pattintani. Óvatosan felkapcsoltam és megpillanottam az első közös képünket, amit akkor készítettünk amikor ideérkeztem legelőször.

    - Hogy emlékezz az első itteni első közös napunkra és ha hiányzom néz rá és tudd itt vagyok a szívedbe, ahogy te is az enyémben! - fogta arcomat két keze közé.

    - Kazuya... - kezdtek csillogni a szemeime a meghatódtságtól. - Ez csodaszép! - ugrott a nyakában.

    - Örvendek, hogy tetszik. Ott még van tőlem is egy rózsaszin bojtos sapka és kesztyű! - azokat is kivettem és megnéztem, nagyon aranyosak voltak. Mindkettőn egy kis masni is diszelgett.

Mosolyogva tekintettünk egymásr, kizárva a való világot. El sem hiszem, hogy itt vagyok Kazuyaval Tokyoban a karácsonyi vásáron és épp most válltottunk ajándékot. Olyan szerencsés vagyok!

   - Srácok, a turbékolást hagyjátok későbbre!

    - Mennünk kell!

    - Igen, de majd este csak az enyém vagy! - kacsintott rám, mire megint éreztem, hogy teljesen zavarbajővök. Kameee!!!

Kazuya:

  Néhány perc elteltével már az ügynökség előtt álltunk. Yano és Okimi most nem tartottak velünk, ugyanis holnap korai vonatokkal hazautaznak. Így az a kis társaság maradtunk, akik nyáron is együtt buliztak. Akaru kezét szorosan fogtam, miközben másikkal a puha sálhoz érintettem. El sem hiszem, hogy ezt ő készítette az elmúlt időszakban, a kis kezeivel. Mikor volt erre ideje? Amíg én aludtam ő ezt készítette? Amíg egyik helyről a másikra ment, ő ezt készítette? Amikor szünete volt ezt készítette? Elképszető vagy Akaru! Csodálatos! Érzem az illatát, rajta, ahogy magához öleli, ahogy kezeivel összeszorítsa, ahogy csillogó szemmekkel rá néz és elképzel benne. Olyan szerencsés vagyok, hogy az enyém lehetsz!

Koki lépett be legelőször az ügynökség épületében, odaköszönt a repcepciónál lévőknek és kikért egy kulcsot az egyik próbateremhez, majd elindultunk a lépcső irányában. Túl sokan voltunk így nem tudtunk volna beférni a liftbe, bár ajánlottuk, hogy oszoljunk szét, senki nem akart így együtt indultunk neki a lépcsőnek. Nem kellett messze mennünk csak az első emeltre és ott a leghátsó teremhez. Amint kinyitottuk az ajtót Junno és Tatsuya kinyitotta az ablakokat, de csak egy kis ideig, hogy szellőzzenek. Maru és Koki addig pedig elintézte a hangtechnikát és betette a zenét. Ahogy felcsendült azonnal ritmusra kezdtek mozogni, ahogy Midori és Akaru is. Akaru felém fordult és megfogva a kezeimet invitált táncba, amit meg is adtam nekik. Junno, Jin és Tatsuya is csatlakozott, ahogy Shouta és Keita is. Közben kivevődtek az italok és a maradék kaja is. Hosszú órákon át, ment a zene ki táncolt, ki ivott, ki kajált, ki beszélgett. Mindenki jól érezte magát.

Egy kis pihenést tartottam a sok táncból, amikor megláttam Keitat a sarokba üldögélve és iszogálva a poharába lévő koláját. Elég egyértelmű volt, hogy kit néz éppen. Ami természetesen nekem nem tetszett. Nem mintha nem vettem volna észre, hogy a mai nap nézte őt elég sokat. Igyekeztem, hogy ne zavarjon, nem akartam elrontani az ünnepi hangulatot. És amúgyis, barátok nem akarom megtagadni tőlük, hogy beszélgessenek. De attól még nem tetszett, hogy ennyire csorgassa nyálát a barátnőm után.

    - Még mindig nem adtad fel, hogy Akaruval legyél? - ültem le Keita mellé, aki egy pillantra nem vette le a táncoló Akaruról a szemét.

     - Látom, hogy nem hagytad el még ennyi időszak után sem az arroganciád. Pedig már mióta együtt vagytok? Talán, még mindig félsz, hogy elveszítheted?

    - Hah! Nagyon vicces! Nem fogom soha elengendi a kezeim közül, azt várhatod.

    - Még akkor sem ha ő akarja? - egy pillantra megdermedten, ennek a mondatnak hallatán. Nem, Akaru... Akaru nem...

    - Természetesen azt akarom, hogy boldog legyen... - nyeltem nagyot. - Ha ő azt akarná, akkor nem állítanám meg. De! Attól nem lépnék hátra, mellette maradnék és titkon reménykednék, hogy talán egyszer újra együtt leszünk. Persze sosem tennék olyant, amit nem akarna.

    - Úgy tűnik megértesz engem! - meglepetten fordítottam fejemet felé. - Nem tudom, olyan könnyen feladni őt! Pláné, még nem is volt az enyém. Harc nélkül nem adom fel! - fordult felém és szemében elszánt tűz gyulladt ki. - Tudom, hogy mit érez irántad és tudom, hogy már egy ideje azon van, hogy ezt velem tudassa. De, nem tudom még ilyen könnyen feladni. - figyelemmel hallgattam mondandóját. - Legalább addig, amíg ki nem mondom rendesen.

Igazából megértettem Keitat. Ha én lennék a helyében, én sem adnám fel, én is titkon remélném, hogy talán eljön az időm és én is elakarnám mondani legalább egyszer szemtől szemben az érzéseimet. Bár bosszantó ez a srác, nincs inyemre, hogy Akaru és közötte annyira közvetlen kapcsolat van de nem tudom hibáztatni, azért amit érez. Attól függetlenül nem áll közénk, tiszteletben tartsa a kapcsolatunkat. Az érzéseknek nem lehet parancsolni, bármennyire is ellen akarnánk állni. Én már csak tudom!

    - Rendben! Te érzed! De ne kényszeríts rá semmit. Ha ő nem akarja...

    - Már mondtam, hogy megértesz engem! Az én véleményem is ugyanaz, mint a tiéd. Amit korábban mondtál. Sosem tudnék fájdalmat okozni neki! - fordult vissza Akarura, akit éppen Koki pörgetett meg és hatalmas mosoly jelent meg arcán. - Adhatok azért egy tanácsot?

    - Tanácsot? Milyen tanácsot? Miről beszélsz? - néztem értetlenül vissza rá.

    - Az a lány az együttesből... valami T betűs a neve.

    - Tsuru?! - kaptam fel magam guggoló pozicióban. - Mi van Tsururól? Mit tudsz te?! - fél szemmel tekintett csak felém és elmosolyodott.

   -  Gondoltam, hogy Akaru nem mondott neked semmit.

    - Miről beszélsz?! Mit nem mondott el Akaru?!

    - Talán valami mégis van, ami közöttünk megvan és közted és közötte nincs!

    - Miről a francról beszélsz?! - ragadtam meg a gallérjától. - Beszélj!

    - Kame! Kame mi a baj?!

    - Kame, ereszd el Keitat!

    - Kame mi történt?

Hallottam mögöttem a srácokat, Jin lépett először hozzánk és tette kezemre az ővét. De engem most ez nem hatott meg, Keitára néztem aki önelégült mosollyal nézett velem szembe.

    - Miről beszélsz?! Mit nem tudok?! 

    - Kazuya, engedd el Keitat, kérlek! - hallottam mögöttem Akaru hangját és éreztem kezeit magamon. De még ez sem nyugtatott le.

Miért mindig ez a srác?! Miért pont ő? Miért kell folyton ilyen helyzetbe keverednem vele?

    - Tsuru letámadta Akarut. Azt mondta, hogy kihasznál téged, kérdőre vonta érzéseit feléd és amikor Akaru szembe akart vele szállni, majdnem megpofozta. Még szerencse, hogy a közelben voltam.

    - Tessék?! - kezeim automatikusan elengedték én pedig guggoló pozicióban fenékre ültem. - Mit mondasz?

    - Jól hallod! Már megint nem voltál képes megvédeni a barátnődet!

    - Keita...

     - Már megint célpont vált belőle.

    - Keita fejezd be! - szólt rá Akaru, de én ebbe a pillanatban megragadtam a kezét. - Kazuya én...

    - Igaz amit mond?

    - Kazuya...

    - Igaz amit mond?! - kérdeztem kicsit erőteljesebben, mire Akaru megrezzent. 

De nem válaszolt semmit. Dühösen kifujtam a levegőt és összeszedve magam felálltam, magam után huzva őt is. Hallottam ahogy a többiek utánam szólnak, de nem álltam meg. Kiléptem a folyosóra.

     - Miért mindig tőle kell megtudjam, hogy mi történt veled? Azt hittem, hogy én vagyok a barátod!

     - Én... én...

     - Hát ennyire bizol meg bennem? Olyan barátnak gondolsz aki nem tudná ezt megbirkozni?

     - Nem... nem erről van szó Kazuya csak...

     - Csak, csak mi?! Szerinted milyen érzés volt nekem, megtudni hogy a barátnőmet bántották egy másik fiútól? És nem is az, hogy tegnap vagy két napja, hanem már több mint egy hete!

    - Kazuya én... 

    - Nem értem, Akaru! Egyszerűen nem értem, miért titkoltál el tőlem egy ilyen dolgot?! - kelltem ki magamból.

    - Kazuya, nyugodj meg! - tette rám a kezé Tatsuya, de csak lefejtettem magamról.

    - Hagyjatok kérlek magunkra! - néztem rájuk dühösen.

Kicsit tétlenkedtek, de végül előre mentek. Akaru szemeiből könnyek buggyantak ki, összehuzta magát és remegni kezdett. Neki támaszkodram a falnak és felsóhajtottam, lágyabbra vettem a hangnemet:

    - Miért nem mondtad el, hogy mit tettek veled Tsuruék?

    - Én... csak.. .én....csak...

Nem kellett volna ennyire kikellnem tudom. Nem szerettem így látni Akarut. Nem akartam, hogy megijedjen tőlem. Csak hirtelen kibuggyant a harag belőlem és a féltékenység, hogy megint azzal a sráccal beszélt meg egy ilyen dolgot és nem velem.

    - Én nem akartam, hogy aggódj értem, hogy bajba keverdj...

    - Hogy bajaba keveredjek?! - löktem el magam a faltól. - Már, hogy kerülnék emiatt bajba Akaru?! Ezt már megbeszéltük, már a mútlkor is megbeszéltük, hogy gyere hozzám, beszélj velem hadd segítsek, oszd meg velem a terhed.

    - De... de...

    - De mi de?! - ragadtam meg a csukloitól és mélyen a szemeibe néztem. - Egy pár vagyunk. Támaszkodunk egymásra, bizunk egymásban! Erről is szól a kapcsolat. Én nem akarom, hogy törjed magad, hogy emészd magad, hogy megint kórházba kerülj a kimerűltségtől. Én nem birom ezt látni! Hát nem érted?

     - Sajnálom... én csak... én csak... - tört ki zokogásba.

Nem birom így látni... olyan ostoba vagyok.

     - Nem, én sajnálom! - öleltem magamhoz. - Sajnálom, hogy ilyen indulatosan beszéltem veled. Ne haragudj rám! - pusziltam meg a feje búbját. - Csak kérlek, beszélj hozzám, ne titkolozz előttem. Szeretlek! És természetes, hogy megakarlak védeni! Vagy az zavar, hogy ezzel csak jobban alátámasztod a pletykákat? Hogy kihasználsz, mert én állok ki melletted? - néztem le rá. Barna csillogó szemeivel rám nézett, de nem válaszolt. - Baka! - öleltem mellkasomra. - Ilyen ne forduljon meg a fejedben! Nem használtál ki egy cseppet sem. Kiálltál magadért, mindazt amit elértél magad miatt volt, nem miattam. Akik ezt nem lássák, pedig vakok. Ne is figyelj rájuk! Inkább figyelj azokra, akik biznak benned, akik támogatnak. Nem látod, hogy mennyien vannak? Zene hamupipőkéje! - Akaru remegése alább hagyott és már a feltörő zokogást sem hallotam, csak szipogást.

Ismét kissé elhuzoszkodtam, hogy a szemébe nézhessek. Míg egy kezemmel továbbra is öleltem, másikkal álla alá nyultam és felemeltem a fejét. Szelid mosoly jelent meg az arcomon.

    - Szeretlek! Nagyon szeretlek! - vallottam szerelmet, majd lassan közeledni kezdtem ajkai felé. Becsukta szemeit és engedte, hogy megcsókolhassam.

Lágy, érzéki csókot válltottunk. De ide pont ez kellett, egy lágy, érzelmes csók, hogy tudjuk, itt vagyunk egymásnak.

    - Itt meg mi a fene történik?! - Akaruval egyszerre rebbentünk szét és ijedten fordultunk a hang irányában.

   - Misaki...