A sors szenvedélye
56.rész
Kazuya:
Értetlenül álltam az utca közepén, fogalmam sem volt, hogy az előbb mi is pörgött le a szemem előtt. Akaru... Félt... Félt a saját nagy szülietől. Na jó, nem biztos, hogy ez a legjobb szó de remegett. Nem akarta meghallgatni őket, nem is figyelt rájuk. Ez még mindig a múltkori miatt van? Mi történhetett?
- Elnézést kérünk Kazuya, hogy ennek szemtanuja kellett legyél. - gondolat menetemből Mrs. Suzuki térített vissza.
- Semmi... Semmi probléma.
- Sajnos az édesanyja sokkal jobban elbolondította, mint gondoltuk volna. A fiúnkkal együtt. Hallani sem akarnak rólunk... - zokogott férje mellkasában.
- Minden rendben lesz drágám!
De nem voltak náluk? Megkellene kérdeznem... De...
- Ha nem haragszanak meg, én most Akaru után megyek!
- Dehogyis, sőt menj kérünk szépen! - bólintott Mr. Suzuki. Meghajoltam majd futásnak eredtem.
De most nem ez az elsődleges megkell keresnem Akarut és talán az is legmegfelelőbb ha vele beszélek és tudom meg az igazat. Keresztül futottam az utcán míg egy út kereszteződéshez nem jutottam, nem volt célpontom, hogy merre is indulhatott így gondolkodás nélkül neki indultam az egyik iránynak. Lakóház negyedhez érkeztem, a terep kihalt volt. Amit nem is bántam, mert ha valaki meglátna biztos hogy holnap kerülne is fel a cimlapokra hogy Kazuya eszeveszetten szaladt a lakóházak környékén. Nem mintha érdeklne, de kapnék egy jó kis fejmosást az ügynökségtől. Visszakellett volna forduljak... Miért jött volna éppen erre? Bár melyik irányba mehetett volna így is? Nem cél vezette, egyszerűen minnél messzebb akart menni. Ahogy ismét egy út kereszteződéshez értem, elindultam lefele egy lejtön és annak aljában egy park várt. Ott pillantottam meg szerelmemet, ahogy a hintán üldögél és szipog. Fájt így látnom. Ismét szomorú és fájt, hogy nem tudok érte semmit sem tenni. Kifujtam a levegőt és elindultam felé. A földet fixirozta, kicsidenként meg meg lökte magát. Amikor odaértem hozzá eléje tétdepeltem és két kezemet lábaida helyeztem.
-Szia! - mosolyogtam rá gyöngéden. Szemei könnyektől csillogott, ajkai bánatos, kényszeredett mosolyra huzodtak.
- Ne haragudj, hogy csak úgy ott hagytalak.
-Nincs amiért bocsánatot kérj! - kissé felemelkedtem, hogy megpuszilhassam a homlokát. Ezután felálltam, hogy a mellette lévő hintára leülhessek és beszélgethessünk. - Jól vagy?
- Az az idős pár... A nagyszüleim. Az itteniek. Nem beszéltem róluk ugye?
- Nem!
- Apám szülei. Itt laknak, de soha nem láttam őket. Csak fotókon, amiket anyám mutatott. - az anyja mutatott képeket a nagyszüleiről? Hogy megmutassa kiket ne keressen? - A nagyszüleim, ellene voltak, hogy apám egy nem jápan származásu lánnyal jöjjön össze. - hogy mit mondott pontosan?! - Ugye apám utazott ki Erdélybe és ott találkoztak ahogy emlitettem egyszer, egymásba szerettek, de a kapcsolatuk eleje óta folyton akadályokba ütköztek amit a nagyszüleim gördítettek eléjük. Apám folyton folyvást vitatkozott velük, mert nem tudták megérteni. De ennekellenére nem szakitott anyámmal, nem adta fel. Ellenszegült. Együtt maradtak. Aztán anyám terhes lett velem. Hatalmas boldogság vette kezdetét a szüleimnél. Apám abba reménykedett, hogy ez majd megváltoztatja őket de nem így történt. Csak még dühösebbek lettek, azzal fenyegetőztek, hogy kitagadják, anyámat terhesen az utra akarták tenni. - Hogy micsoda???! - Apám megelégelte, fogta anyámat, összepakolt néhány holmit és elköltöztek. Bár jöhet a kérdés, hogy miért nem maradtak itt? Nem ment jobban a sorsuk? Nos nem tudom. De apám nem akart a szülei közelében maradni, mert tudta hogy nem fognak leállni az akadályokkal így, hogy békés élete legyen neki, feleségének és születendő gyermekének visszaköltöztek Erdélyben.
Ez történt közöttük? Tényleg ez történt? Vagy csak ezt hallotta Akaru? De mi oka lenne a szüleinek hazudni? És mi okuk lenne a nagyszüleiknek? Ki nézi Akaru érdekét? Mi az igazság?
- Hihetetlen történet mi? - rántott vissza a valóságba Akaru hangja. - Ezért nem beszéltem róluk. Gondoltam,hogy kiábrándulsz belőlem, ha megtudod, hogy mi is áll a hátteremben.
- Butuska! - hajoltam kissé feléje, hogy megfoghassam a kezeit amit a történet mesélése alatt az ölébe pohentetett. - Soha semmi sem ábrándítana ki belőled. Szeretlek! Múlttal, jelennel és jövővel együtt. - újabb könnycsepp gördült le arcán de ez már a meghatodtságtól.
- Köszönöm! - közelebb irányitottam a hintát, hogy megcsokolhassam. - Még szeretnék valamit elmesélni. - mondta amiután elválltunk. Gondolom ez lesz a múltkori eset.
- A szüleim arra gondoltak, hogy megkellene látogassam őket ha már itt vagyok. Anyám kifejezetten erősködött, hiszen neki soha a fejében nem fordult meg az, hogy elvegye az unokájukat a nagyszülőktől. Szóval miután bátorságot vettem elmentem, hogy meglátogassam őket. - elment? Akkor ez nem a mostani. - Eléggé sok idő kellett lényegében mire rávettem magam. Emlékszel, mikor Adachiba kellett felvegyél. - nem lehet?! Akkor valójában a nagyszüleinél volt? Így már érthető, hogy miért nem jött haza és miért sirt. - Akartam adni egy esélyt nekik, biztam, hogy megbánták a tettüket. De nagyanyám ugyanazt folytatta, mint eddig saját igazát. Szidta anyámat... - komolyan? - Rájuk orditottam és elfutottam. Ezért nem mentem haza... Nem értettem, hogy hogy lehetnek még mindig ilyenek amikor elvesztették a fiukat, amikor évek óta nem látták őt és nem bántak meg semmit. Nem hiányzott nekik? Nem érdekelte, hogy mi van velem? Elég volt az, hogy néha anyám kedvességéből kaptak képet. Nem voltak rám kíváncsiak? Ugyanez történt egy hete. Amikor sirva rohantam hozzád. Apám újabb esélyt akart kínálni nekik, ott volt szemtől szembe velük. De nem ért semmit! Ugyanúgy anyámat hibáztatták. Azt akarták hogy maradjunk itt, költözzünk ide. De ebbe a "mi"-be anyám nem volt benne. Apám és nagymamám összeveszett, én pedig megfutamodtam ismét. - ez elképesztő! Alig hiszem el amit mond. Hogy teheti valaki ezt? Ki tagadják, mert szerelmbe esett és gyereke egy nem japán származásotól. És évekkel később, pedig ugyanazt hajtsák. - Nem akarom őket látni többet! - sziszegte a fogai közül Akaru mérgesen. - Nem akarok többet hallani felőlük! Nem vagyok kíváncsi rá a mondani valójukra! Én... Én... - ezzel ismét zokogásba tört ki. Felálltam, hogy a karjaimba zárhassam és érezhesse nincs egyedül.
Mindkét történet amit hallottam hihetetlen és szörnyű. De most melyik az igaz? Az anya aki eltiltotta a lányát nagyszüleitől? Vagy a nagyszülök akik kitagadták a fiukat? Senkiből nem nézem ki, hogy hazudna. Mindenki kedvesnek tűnik. De az egyik történet még is az. És Akaru az egyik legnagyobb áldozat mindkettőben! Mondjuk az édesanya eltiltsa, akkor Akaru miért szegi meg? Akkor miért mondja, hogy a nagyszülei szidják az édesanyját? Ezt nem találta ki... biztos, hogy nem!
Miután egy kicsit sikerült megnyugodnia, Akaru felhívta a szüleit és elmondta, hogy ma nálam alszik. Bár hallottam, ahogy apja tiltakozna, végül belementek. Talán hallották a hangján, hogy valami történet. Így már nem is az ő lakása felé, hanem az enyémhez tartottunk. Már besötétedett és Tokyo utcái átváltottak éjjeli üzemmódra. Hétköznap hívén, csak azokat lehetett látni akik hazafele tartottak, utolsó bevásárlást tartottak vagy mentek vacsorázni. Szórakozni, ilyenkor nem jártak így nem volt akkora nyűzsgés. Úgy gondoltam Akarunak jót tenne a friss levegő így kitérőn mentünk a lakásig. Ran-chan már aludt amikor megérkeztünk. Megkérdeztem, hogy éhes e de nem volt. Odaadtam egy fehér polómat és egy szürke nadrágomat, ezzel pedig elment hogy letusolhasson. Addig én is átöltöztem és keszítettem egy gyümölcssalátát, hogy valamit mégis faljon. Mire befejeztem az összevágást, ki is lépett a fürdőből. Dögösen nézett ki a ruháimban. Hajából még csepegett a viz, törölközöjét nyakán tartotta. Elmosolyodtam, oda sétáltam hozzá megfogtam a kezét és a kanapéhoz vezettem.
- Ülj le! - tessékeltem a földre, majd én maga mögé ültem a kanapén és elkezdtem törölni a haját.
Akaru ahogy egész uton is, most is hallgatag volt. Nem volt kérdéses , hogy min jár az esze. De azon voltam, hogy eltereljem gondolatait. Ez egy kicsit sikerült is, a Tv kérpernyőjén láttam, ahogy mosolyog tettemen. Miután megtöröltem haját, elébe tettem a gyümölcssalátát és megkértem, hogy egye meg. Addig én is elmentem, hogy letusolhassak. Nem tudom, hogy melyik történet igaz, de Akarut meg kell védenem, amennyire csak lehet, mellette kell legyek. Amikor robbani fog a bomba és kiderül a háttér, én ott leszek mellette és erőt adok neki, valamint felfogom vidítani.
Amire befejeztem a tusolást, Akaru már a gyümölcssaláta vége felé járt. Nem mosogattam el most. Csak a kagyloba tettem és megfogva Akaru kezét felsétáltunk a szobámba, lefeküdtem az ágyba és őt a karjaimba fektettem. Bár másnap korán kellek, nem aludtam el, éreztem, hogy Akaru is még ébren van és addig nem akartam aludni, amig ő fent van. Persze tudom, hogy nem lesz könnyű elaludnia, de majd segítek.
- Tudod melyik volt az első csókunk?
- Hát persze, hogy tudom! Te talán nem? - hallottam kicsi sértődöttséget hangjában. Felkuncogtam.
- Melyik? Úgy értem, az első igazi, ami nem a sorozat kedvéért volt.
- Gondoltam, hogy arra gondolsz. A partyn, amikor elmentünk közösen táncolni és együtt táncoltam veled amikor megcsókoltál.
- Hmmm... Igen emlékszem! Gyönyörű voltál abba a ruhában. Féltékeny voltam mindenegyes férfira, aki csak rád emelte a tekintetét. Elvarázsoltál és megtörtént.
- De soha nem hoztad fel... Az nem esett jól! - tekintett fel rám.
- Sajnálom, ostoba voltam! - simogattam meg a feje bubját. - de amugy téves válasz.
- Mi?! - ült fel meglepödöttségében.
- Nem az volt az első csókunk. Már korábban megtörtént. - vigyorogtam, Akaru teljesen sötétbe tapogatozott.
- Akkor melyik volt nagy okos? - tette karba a kezét, mintha ezt a csatát nem tudná elvesziteni.
- Emlékszel, amikor a kimerültségtől elájultál? - bólintott.
- Szaladtál is a korházba, megnézni. Nem voltam ébren... - és mondata végére bevillant. - Ugye? Mi?
- Megcsókoltalak. Akkor ahogy ott feküdtél én megcsókoltalak. - Akaru álla leesett a döbbenettől, nagyon aranyos volt. - Na ki a nagy okos? - vigyorogtam elégedetten.
- De... De... De ez nem ér! Erről nem is tudtam! - láttam ahogy fülig elpirosodik majd arcát a mellkasomba temeti. - Nem mondtad.
- Sajnálom, korábban mondhattam volna. - simogattam a hátát.
- Baka! - emelte fel a fejét, majd el is rejtette újra, bár láttam milyen vörös is az arca.
- Hogy micsoda?! Most miért? - nevettem.
- Azért! - emelte újra fel egy pillantra. - Baka! Baka! Baka! - kiáltotta a mellkasomban. Olyan aranyos amikor zavarbajön.
Végül sikerült elterelnem Akaru gondolatait, aki a kis "civakodásunk" után hamarosan elaludt. Csókot leheltem feje bubjára és én is követtem az álmok világában.
Reggel 8-ra a cégnél kellett lennem. Így bármennyire fájt, az alvó Akarut ott kellett hagynom egyedül. De hagytam egy kis üzenetet és készítettem reggelit is. Ran-chant még reggeli készítés előtt levittem sétálni és megkértem, hogy köszöntse Akarut ha felébred.
Az ügynökségnél már a többiek megérkeztek. Studióba mentünk, hogy felvehessük a legújabb számunkat.
- Épségben hazakísérted Akarut?
- Végül nem hazakísértem hanem hozzám.
- Hogy micsoda?! Ejnye, benye te kis rossz fiú! - lepődtek meg a srácok és természetesen Koki rögtön megszólalt. - Ellent mondtál az anyóséknak és hazavitted a csajt? Uh, ha eddig kedveltek most aztán elvágtad magad alatt a fát.
- Haha, nagyon vicces! Köszönöm, hogy ennyire aggódsz értem, de az szülei erről pontosan jól tudtak, hogy nálam alszik. ÉS! Mielőtt kezdenéd, nem, nem történt semmi közöttünk!
- Jól van na! Valaki ma nagyon harpos kedvében van! - emelte fel a kezeit védekezően.
- Történt valami? Talán Akaruval ? - kérdezte aggódva Uepi.
- Nem vagyis... - felsóhajtottam. - közöttünk nem történt semmi. Viszont kiderült valami Akaruról... - értetlenül néztek rám. A karórámra tekintettem, még egy 10 perc amig Misaki értünk jön. Talán egy kicsit össze tudom foglalni a helyzetet. - Akaru találkozott a nagyszüleivel.
- És mi történt? Megbeszélték a dolgokat? - kérdezte Jin.
-Ez volt az első találkozásuk? - korábban ugye mindannyiuknak említettem, hogy mi is volt az első ok, amiért Akaru ide került és mellém.
- Nem, egyszer még emlékeztek említettem, hogy összefutottunk velük de feldühödött és elment. Illetve, még ezen kívül Akaru kéttszer találkozott velük. - mindenki hallgatott és várta, hogy folytassam a történetet. - Egyszer miután visszautazott Erdélyből, emlékeztek nyáron, hogy utána kellett menjek Adachiban. - bólintottak. - Akkor a nagyszülei látogatta meg, majd most nem rég egy hete az édesapjával mentek el.
- Oh, dehát akkor gondolom minden rendben van, ha így találkoztak? - tette fel a kérdést Maru.
- De ha minden rendben lenne, akkor nem többször kellett volna már találkozniuk? - tapintott rá a lényegre Koki.
- De! Egyik találkozás sem sikerült túl jól. Akaru azt mondja, hogy a nagyszülei becsmérelték az édesanyját, továbbra is ugyanott folytatták, mint 20 éve.
- A nagyszülők nem fogadták el Akaru édesanyját? - bólintottam.
- Egyáltalán nem tetszett nekik, hogy a fiúk egy nem japánnal van együtt és elakarták szakítani őket, de az apja ezt megelégelte, ők pedig, hogy nem akart melléjük állni kitagadták és utra tették őket. Az édesapját és az édesanyját, aki akkor már terhes volt Akaruval.
- És ez nem is érdekelte őket? Hogy unokájuk lesz. - megráztam a fejem, mire mindenkitől döbbent arcot láttam. - Ez szörnyű! És a 20 év alatt nem érdeklődtek irántuk? - ismét egy fejrázás.
- De akkor a nagyszülők, miért mondják azt, hogy az anyja eltiltotta az unokájukat? - zavarodott össze Jin is.
- Nem egyértelmű? Hogy őt feketítsék be, ezzel pedig Kazuya vagy bárki más segítsen nekik.
- Jó de akkor is... ilyen gonoszak lennének?
- Ugyan ez jár nekem is a fejemben. Nem tudom összetenni, hogy akkor most mi is van itt a háttérben. Szerintem Akaru nem hazudik. De mi van ha csak a nagyszülők mérgesek az édesanyára és... oh nem tudom! Nem tudom, hogy mit higyjek! Senkiből sem néztem volna ki, de mégis valaki hazudik. De nem akarok senkit sem alaptalanul megvádolni.
- És akkor most mit fogsz tenni a nagyszülőkkel? Nem fognak keresni!
- Ezt már eldöntöttem az este. - néztem rájuk határozottan. - Visszalépek! Azt hiszem a feladatomat már megtettem, idehoztam Akarut és itt is marad, van esélyük ezt megbeszélni, de szerintem innen már nincs jogom beleszólni. Ez a saját, családi ügyük. És nekem most az az elsődleges, hogy Akaru mellette legyek és támogassam, őt!
- Jó döntés haver! - veregették meg a srácok a hátamat.
- Srácok! Ne haragudjatok, hogy késtem! - jelent meg Misaki szaladva. - Volt valami elintézni valóm! Na de menjünk is, a parkolóban az autohoz!
Bólintottuk és követtük őt. Igen, ez lesz a legjobb! Innen már nincs további hatásköröm, visszakell lépjek és ezt ők is megkell értsék. Beszélek is Misakival a felvétel után, hogy hozzunk össze egy találkozot. A studionál más fél óráig voltunk, az új szám címe Love yourself, ami mint a címe is mondja egy ösztönzés, hogy fogadd el magad amilyen vagy, hogy szeresd magad olyannak amilyen vagy. Sajnos már olyan világban élünk, hogy sokan a külsőt nézik, de azok ne érdekeljenek, menj tovább, mert biztos vannak mások akik azt veszik figyelembe ami a szívedbe van és az vagy te kintről és bentről is. Egész jól ment, most aztán következhet, a videoklipp forgatása. Ezután egy rádió műsorban vettünk részt. Meglepő módon vagy nem, olyan kérdéseket is kaptunk, hogy mi a véleményünk a Hoshi csapatról és Akaruról, ugyanis mint kiderült a lapok ma tele vannak Akaruról, mint zene Hamupipőkéje. Így szólt minden cikk. El is küldtem neki, hogy nézze meg és örüljön neki. Ezután következett volna egy interju az AnAn laphoz, de lemondták, így volt egy 2 órás szünetünk. És minő meglepő, Misaki ekkor szólt, hogy menjek fel Kitagawa-sanhoz. Átfordult az agyamon, hogy ugyan mi történhetett. Csináltam valami rosszat? Vagy valami újról akar beszélni? De amikor az irodába léptem meg is kaptam rá a választ, ugyanis az idős Suzuki házaspár ott volt. Tehát ők kerestek meg engem, nem is tudom miért nem csodálkozok.
- Jó napot Kazuya! - hajoltak meg és én is követtem a példájukat.
- Jó napot!
- Reméljük, hogy nem rossz időbe zavartuk.
- Nem, éppen kiesett egy munka így pont került szabaidőm.
- Oh, akkor nem kellett volna pihened?
- Kérem ezért ne aggódjanak! Gondolom mindenképpen beszélni akartak velem, az estéről.
- Egy igen okos fiú vagy Kazuya! Igen, erről lenne szó, hogy...
- Elnézést kérek! Megkérem szépen, megengednék, hogy először beszéljek én? - huztam ki magam és tekintettem rájuk elszántan. Erre nem, hogy csak Suzuki házaspár, de még Kitagawa-sama-al is összenéztek.
- Csak, nyugodtan! Mondjad. - válaszolt Mrs. Suzuki.
- Vissza szeretnék lépni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése