A sors szenvedélye 60.rész

 

A sors szenvedélye

60.rész

Kazuya:

    - Misaki... - Akaruval összepillantottunk és mindketten elhuztuk kissé a szánkat.

Nos azt hiszem ennyi volt a titkolozás, Misaki előtt. Biztos, hogy látott minket...

    - Ti? Ti?! Hogy?! Micsoda?! Mikor?! Hogyan?! Mi ez az egész?! - csak úgy sorozta a kérdéseket és kapkodta a fejét köztem és Akaru között. - Mióta?! Hogyan?! De ez... nem?! Ez...

    - Misaki kérlek nyugodj meg! Megtudjuk magyarázni! Beszéljük meg!

    - Én.. ti... te... és Akaru... ti... - fel alá kezdett járkálni.

    - Misaki, kérlek menjünk be a teremben és beszéljünk! - lépett közelebb Akaru is.

    - Igen! Kérlek! - a végén felkelti a figyelmet és nem lenne a legjobb ha már Kitagawa-sama is rájönne a kapcsolatunkra. Nem ez így hirtelen jönne. Hátha, legalább Misakit megtudjuk győzni, hogy hallgasson még egy kicsit erről az egészről.

    - Én... én... lekell üljek! - fogta a fejét.

    - Igen, persze! - pattant is Akaru és kinyitotta a mellettünk lévő termet, ami üres volt.

Misaki kissé imbolyogva és a falat fogva lépkedett be. Na jó, ez azért már túlzás! Miért van így ki akadva ezen az egészen? Tényleg ennyire ellene vannak a kapcsolatunknak? Misaki ahogy betette a lábát a próba teremben a legközelebbi falnak támaszkodott és lecsuszott a földre.

    - Ezt nem hiszem el...

    - Most ne haragudj de nem értem. Miért vagy így kiakadva?!

    - Kazuya! - szólt rám Akaru.

    - Ne haragudj, de nem értem! Itt már már rosszul vagy! - néztem dühösen rá. - Miért akaszt ki ennyire ez a dolog? Szeretjük egymást igen! Már vagy 4 hónapja igen! Na és? Mindketten felnőtt emberek vagyunk, eltudjuk dönteni, hogy mit tegyünk. Az érzéseinkenek nem tudtunk paracsolni és megtörtént. Na és? Nem lehetünk együtt ezt akarod mondani? Mert csak szólok, nem adom fel! Harcolni fogok ezért a lányért, nem hátrálok meg! Kész vagyok harcolni!- mondtam kihuzva és elszántan.

    - Kazuya...

Csend telepedett ránk. Misaki maga elé nézett, míg Akaru meghatottan tekintett felém, majd mellém lépett és megfogta a kezem.

    - Egyet értek Kazuyaval! Én is kész vagyok haroclni érte! Mi eldönthessük, hogy kivel akarunk lenni. Ne haragudj Misaki, de az érzéseknek nem lehet parancsolni. Megtörtént és bele szerettem Kazuyaba! - fordult felém mosolyogva, amit én is egy mosollyal viszonoztam és szemeimmel azt sugalltam, szeretem.

Ismét csend telepedett ránk. Egymás kezét fogva, elszántan, határozottan álltunk Misaki előtt, aki továbbra sem tekintett ránk. Jó pár perc beletelt míg felemelte a fejét és ránk nézett:

    - Hah... Ti aztán srácok nem vagytok semmi! - értetlenül néztünk feléje. - Bár sejtettem, hogy előbb utobb akár ez is megtörténhet. - szedte össze magát és felállt. - Elég sok időt töltöttetek együtt, jól megvoltatok, ilyen esetekben nyilván kialakulhatnak gyöngéd érzések. Biztos, hogy mindkettőtöknek ez komoly?

    - Misaki, ez nagyon sértő, hogy megkérdőjelezed az érzéseinket! - ma este, Misaki ki akarja huzni a gyufát! Nyugi, Kame! Karácsony van.

    - Nem úgy értem! De tudjátok, hogy nem könnyű ha két híresség együtt van, a sajtó folyamatosan a nyomotokban lesz. A rajongók, nem mindenki fogja ezt tárt karokkal várni és...

    - Ezzel, mind tisztában vagyunk. Próbáltunk ellenállni az egymás felé való vonzalomnak, de nem sikerült. Amióta együtt vagyunk ezt nem egyszer megbeszéltük. Szembe szállunk, akivel csak kell.

    - Mióta is jártok 3, 4 hónapja? - bólintottunk.

    - És nem röppentek fel hírek még! Remek! Remek! Jól tudjátok titkolni. Bár látszik, milyen jól kijöttök, de ilyen még van. Le a kalappal előtettek, hogy ennyit bírtátok.

    - És, szeretnénk is ha egyelőre így maradna. Nem szeretnénk sokáig titokban tartani, de előtt van egy két dolog amit elkell intézzünk és...

    - És felkell készüljetek. Ezt természetesen megértem! Másképp szerintetek itt lennénk ha nem akartátok volna, hogy titokban legyen ez az egész? Jól van, jól van fiatalok! Nem lesz könnyű utatok, de ha ilyen állhatatosok vagytok, akkor ki vagyok én, hogy az utatokba álljak? - vigyorodott el. Nem mintha korábban, nem említette volna nekem nem egyszer, hogy ne szeressek bele Akaruba. - Való igaz, hogy nem tudok ebbe beleszólni és ez a ti felelőségetek és döntésetek. De nem lesz könnyű. És ez nem mehet a munkátok rovására!

    - Ugyan már Misaki, ilyennek ismersz minket? Meg amúgyis karácsony van, ne kapjuk most ezt a hegyi beszédet. És halljuk azt a gratulációt, mint amit minden más normális ember adna. - vigyorodtam felé.

    - Ej, te Kazuya, nagyon csibész fiú vagy, tudtad-e? - kérdezte nevetve, mire én megvontam a vállam.

- Gratulálok, gratulálok! Kívánom, hogy minden jól menjen és rendben legyen! - veregett meg a vállunk. - Na de most menjetek nyugodtan! Várnak rátok a többiek nem? Viszont azért legyetek óvatosak a cégnél és kint is.

    - Ne aggódj Misaki, tartsuk mi a frontot.

    - Ja, láttam, hogy hogy!

   - Rosszkor voltál rossz helyen.

    - Na még szép, az én hibám?!

Elnevettük egymást, majd intettünk egyet Misaki felé és elhagytuk a próba termet. Remélem, hogy Misaki nem fogja elkotyogni magát. De igaza van, meggondolatlanság volt, hogy ott ölelkeztünk és még meg is csókoltam, az ügynökségnél. Türtöztetnem kell magamat. Bármennyire is szerentém karjaimban zárni és folyamatosan kezét fogni, nem... még egy kicsit várnom kell. Visszaléptünk a próba teremben ahol, mi voltunk. A zene nem ment, mindenki egy körben ült, volt aki még egy egy üdítöt fogyasztott el, vagy egy egy sütit. Ahogy beléptünk ránk szegeződtek a tekintetünk:

    - Te milyen férfi vagy, hogy egy nőt kérdezel ki?! - indult nekem Keita. - Hogy beszélhetsz így vele? Mikor te nem vigyáztál és...

   - Keita elég! - szólt rá Akaru. - Ne kezd kérlek előről. Kazuyaval megbesézltünk mindent. Én is tévedtem, nem csak ő. És arról szó sincs, hogy nem vigyázott rám.

    - De...

    - Haver, ez az ő dolguk. - szólalt meg mögöttünk Koki. - Megoldották, nem kell tovább feszélyezni.

Láttam, hogy Keitanak nem nagoyn tetszik, ahogy hirtelen rája szállnak, megfesziti ajkait és összeszorítja kezeit.

    - Az előbb történt valami, mintha még valaki hangját hallottuk volna? - terelte a témát Maru.

    - Oh, igen Misaki volt. Lebuktunk előtte! - a jelenlévők egytől egyi meglepődtek, mire elmeséltünk mindent, hogy mi történt és hogyan is reagált, meg mit mondott Misaki.

Ezután nem buliztunk, viszont egy jót beszélgettünk a hátralévő egy órában. Aztán elég késő lett, így neki kezdtünk takarítani, rendben hagyni a termet, majd elindultunk ki az ügynökségből. Már éjjel is elvolt múlva, amikor kiléptünk az utcára. A karácsonyi fények továbbra is olyan szépen tündököltek. Az utca már nem volt tele annyi emberekkel, még néhány fiatal csapat járt kellt fel alá karácsonyi partiról ők is. Elköszöntünk a kis csapattól és visszaindultunk Akaruval. Nem volt olyan sok ember, így a rövidebb uton mentünk haza fele. Persze igyekeztünk szemfülesek lenni, hogy ne legyen a közelbe senki aki megneszelje, hogy éppen együtt tartunk haza, hozzám. Akaru boldognak tűnt, ahogy a lakásom felé tarotttunk, folyton a nyakláncát fogta és nézegette. Olyan aranyos volt. Hamarosan meg is érkeztünk. Akaru odasomfordált a nappaliba felállított karácsonyfához, amit tegnap együtt diszítettünk fel és bekapcsolta azt. Érdeklődve tekintettem, hogy mit csinál. Majd odalépett hozzám megfogott a kezemtől és a kanapéhoz vezetett. Ott arra utasított kéz mozdulatokkal, hogy üljek le, ezzel ő pedig az ölembe ült, kényelmesen elhelyezkedett és a mellkasomra támaszkodott:

    - Csak egy kicsit, maradhatnánk így? Úgy elképzeltem, ahogy a lakás melegében, üldögélünk egymás ölelő karjiabna, a karácsonyi fényák játékában.

Elmosolyodtam és jó szorosan magamhoz öleltem. Olyan aranyos! Annyira, de annyira szeretem ezt a lányt! Karácsony első napját a szüleimnél töltöttük, akik nagyon felvoltak dobodva, hogy újabb taggal, lánnyal bővült a családunk, így el is halmozták ajándékokkal Akarut, aki alig tudott megszólalni, hogy nem kellett volna ennyi mindent. Nagyon aranyos volt. A családi ebéd után, hazamentünk és otthon töltöttük a délutánt, egy forró csoki mellett, bekuckozva a nappaliba a takaró alatt és sorozatot nézve. A szeretet ünnepe, békességgel és boldogsággal telt el. Bár Akaru nagyszülei próbálták felvenni vele és velem is a kapcsolatot, nem sikerült. Akaru elhatározta magát, hogy nem veszi számba őket, én nem akartam udvariatlan lenni és fel is vettem a telefont ha kerestek és udvariasan visszautasítottam, mondva, hogy én már kiléptem ebből. Ajándékot is küldtek, amit bár Akaru megtartott, hogy ne legyen tiszteletlen és dobja ki, de a sarokba tette és ki sem bontotta. Szóval a kapcsolatuk továbbra sem javult, bár megtudtam érteni, hogy miért. Közöttünk minden rendben volt, nagyon szépen és boldogan zárult le az első közös karácsonyunk. 

Harmadnapján már mindketten munkába kellett álljunk, hiszen következett az éves Countdown és nem csak, hogy mi de Juniorok közül is néhány fellépnek, köztük a Hoshi csapat. Így elérkeztek a színpadon való próbák, átbeszélések és 30-án a szokásos főproba. Akaru igazán izgatott volt, hiszen eddig mindig figyelemmel követte a Countdown-okat, viszont most élőben is fog látni egyet és nem is az, hogy látni hanem részt is venni rajta. De jó lesz, ügyes volt, láttam a főpróbájukat, sikeresek lesznek a lányok. Meglepetésemre, nem hallottam semmit Tsuruék felől, sőt Akaru is azt mondta, hogy hallgatnak. Talán rájöttek, hogy tévedtek. Remélem, hogy hamarosan bocsánatot kérnek Akarutól és többet nem beszélnek és viselkednek vele így, mert ha igen nem fogom vissza magam és megosztom a magamét. A srácokkal is jól sikerült a próba, mint mindig most is keményen készültünk, hogy minden a legsimábban menjen. De persze ugyanez elmondható a többi csapatról is. Szeretem ezt az időszakot is, nem mintha máskor a csapatok nem jönnének ki, de mégis nehezebb ennyire összehozni mindenkit, persze vannak esmények, vacsorák, de ez más... itt mindenki együtt énekel, szerveződik, készülődik, bolondozik a szinpadon. Remek hangulat szokott teremtődni. A legújabb junior csapatot is, a Hoshi-t tárt karokkal várták. Úgy ők voltak az első lány csapat, hiszen eddig nem indult banda az ügynökség neve alatt, szóval érdekes volt ennyi fiú között, de jól állták a sarat. Bár célba vették és szivatták, állták a sarat, pláné Yano egész jó visszaszólásokat Akaru és Chizuru kissé el el pirultak egy egy megjegyzésnél, Okimi nem nagyon vette fel és Tsuru nem foglalkozott vele. Jó csapat, beillenek. És szerintem hamarosan ők is jól összecsiszolodnak, lehet, hogy nehezebben nyilnak meg Tusurék de szerintem hamarosan rendeződnek a dolgok. Meg az is szuper volt ezekben a közös visszaszámlálokban, hogy együtt a közönsségel történt, a rajongókkal, minden csapatnak a rajongói összegyűltek és együtt köszöntötték az idolokkal az új évet. Csodálatos érzés!

Akaru:

És elérkezett, az új év utolsó napja. Már délelőtt megérkeztünk a Tokyo Dome-ban készülődni és még az utolsó simításokat elvégezni. Nagyon izgultam. El sem hiszem, hogy a Tokyo Dome-ban fogok énekelni több ezer ember előtt Annyira izgulok! De ugyanakkor meg várom is, olyan csodálatos érzés lehet. Ahogy Kazuya és a többiek is elmesélték. Sokszor elképzeltem, milyen lenne élőben nézni és együtt számolni minden rajongóval és minden idollal és köszönteni az új évet. Hát akkor még részt venni? Teljesen más érzés tapasztalat. Alig hiszem el. Hova is kerültem majdnem egy év alatt. Még ennek az év elején ilyenről még álmodni is alig mertem, most meg már itt tartok. Márciusban, egy tavaszi napon a város főterén sétáltam, KAT-TUN dalt hallgatva és a környezetet szemlélve, arra gondoltam, hogy ugyan olyan hétköznapi lesz, mint más... de akkor odajött hozzám egy férfi és megkért, hogy szerepeljek egy filmben. Először nem értettem és azt hittem, hogy ez valami vicc, de abban a pillanatban megjelent az a személy, akit már oly régóta követtem, aki a kedvenc együttesem tagja, kedvenc tagom, akinek ha csak rá néztem a mosolyára, már én is az volt, akinek hangjától jobb kedvem lett, az idol Kamenashi Kazuya. Alig hittem a szememnek és még jobban a fülemnek, hogy mit is akarnak. Szinte gondolkodás nélkül bólintottam rá. Tudtam, hogy a szüleimet nem lesz könnyű meggyőzni, de csak az lebegett a szemem előtt, hogy ki akarom próbálni, ha van egy ilyen lehetőségem akkor megakarom csinálni. Japán, ahol soha még nem voltam és ki állhat mellettem Kazuya Kamenashi. Ideutaztunk, összeköltöztem vele, megbarátkoztam, megismertem jobban, ahogy ő is engem és végül beleszerettem. Szerettem, mint személy és idol, de ahogy egyre jobban megismertem és közelebb kerültem hozzá szerelmes is lettem belé, nem csak abba aki, mint idol, akit megismertem a képernyőn keresztül, hanem az átlagos, hétköznapi Kazuya Kamenashiban. Nem hittem, hogy valaha az érzéseim viszonzást kapnak, de mégis... együtt buliztunk, kirándultunk, megismertem a KAT-TUN többi részét, Midorit, Shoutat és Keitat... megtörtént az első csókom és választ kaptak az érzéseim. Összejöttem Kazuyaval. Fesztiválon vettem részt, voltam az óceánnál, szörfözni tanultam, KAT-TUN koncerten voltam, színészkedtem, énekeltem, szinpadon álltam, TV műsorban, bekerültem egy együttesben. Megvolt az első születésnapom és karácsonyom Japnában. Annyi minden volt ebben az évben, amiért hálás vagyok. Annyi minden volt, amit kincsként őrizni fogok az emlékeimben. És most gondolhatnék a rossz dolgokra, a nagyszüleimre vagy, hogy apám még mindig nem fogadta el ezt az utam, de most nem erre akarok gondolni. Most a jelenre akarok gondolni, ezekre a sok szép emlékre és boldogan lezárni az évet és köszönteni az újat. Nem akarok idegeskedni, szomorkodn, gyötörni magam, csak erre és ezekre a pillanatokra.

    - A KAT-TUN készen áll! - hallottam kintről a nevüket. Az idő a nagy előkészületekben elrepült és már mindenkit elküldtek készülni, majd ahogy meglettek kikiáltották a nevüket.

Kíváncsi voltam a srácokra, de egyelőre amig nem lettem meg nem mozdulhattam. Bár biztos vagyok benne, hogy remekül festettek, nagyon jóképűk. A stáb, a stylistok még nem voltak annyira hozzá szokva, hogy lányoknak készítsenek frizurát, sminket és öltöztessék... így kicsit hosszab idő volt. Mi voltunk utoljára aki elkészült. Sajnos le kellett vennem a nyakláncom, ugyanis más disz került fel és csak akadályozott volna... bántam, de biztonságosan a táskámba tettem. Amikor kiléptünk az öltözőből, már minden más csapat ott volt. Sexy Zone, Arashi, Hey! Say! Jumps, NEWS, Yamapi, Travis  Japan, természetesen a KAT-TUN és sok más. A srácok, mint ahogy el lehetett képzelni, és mindenki más baromi jóképűen néztek ki. A KAT-TUN formálisabban öltözött. Mindekinek volt egy fekete zakó és fekete, szürkés farmer nadrág. Kamen, Jinen és Marun ing volt, és mindegyiknek még egy nyakkendő is, míg Tatsunak, Junnonak és Kokinak poló. Valamint Junnonak és Tatsunak sál a nyakában. Mindegyikük egy erős, vastag talpu bakancsot viselt. Nagyon menők voltak. Nálunk, Okimi és Chizuru egy kötött ruhát viselt, Chizurunak fodrosabb volt lime színű és Okiminek egy kicsit testhez álobb narancssárga. Yano, egy farmer rövid nadrágot viselt, egy fekete bővebb polóval és egy hosszú szövet kabáttal, Tsuru egy farmer hosszú nadrágot viselt egy világos kék kötött bluzzal, én pedig egy fekete bör nadrágot viseltem, egy rövid ujjú méreg zöld kötött bluzot viseltem és egy farmer kabártot. Útobbi hármunk, boka csizmát viselt, mig az első kettő csizmát. Nekema  hajam oldalra volt igazitva, kiengedve logott a vállamra és halovány smink került fel rám. Kezembe fogtam a mikrofonom és Kame elé léptem, aki rám kacsintott. Ezután elkezdődött a vissza számlálás, a nagy csapat beállt egy körbe:

   - Mindent bele! - kiáltottuk el magunkat és elindult a műsor.

A KAT-TUN előbb lépett fel, az új számukkal Mi a közepe felé léptünk fel, szintén az újabb számunkat, az Arigatou Mugen  no Yell számmal. Remek érzés volt, végig menni a szinpadon és annyi ember kiáltását, tapsolását és veled együtt éneklését hallani. Látni a sok mosolygos arcot. Egy teljesen más érzés mint eddig. És csatlakozni az addig itt ott felállt együttesekhez, meghajolni vagy pacsizni velük. Miután mindenki énekelt a saját számjai közül, érkezett a válltás. Mi a Hey Say Jump Mayonaka no Shadow számát kaptuk és táncát természetesen. Emlékszem mennyire izgult az egész csapat, hogy jó legyen majd ez az előadás, még tippeket is kértünk a fiúktól, akik természetesen készséggel és kedvesen segítettek. Sexy Zone, pedig a mi számunkat Ookina ai de motenashite számot, adták elő. Ügyesek voltak, nagyon aranyosak ahogy a táncot is begyakorolták. Aztán következett a közös visszaszámlálás, mindenki felment a szinpadra. Mi pont a KAT-TUN mellett álltunk és a hangos visszámlálás, majd az új év köszöntése megtörtént. A második felvonsát, mi kezdtük el. Egy régi, de most először hallott Iron Heart, pörgös kis számmal. Még a többieket is bevontuk, akik a szinpadon voltak, akik örömmel csatlakoztak és mozogtak a zenénkre. Ahogy épp a zene végére értünk, hirtelen elmentem Tsuru mellett és úgy éreztem, mintha megrántana, ebben a pillanatban pedig elszakadt a kabátom egyik fele. Kissé megtorpantam, a szám ebbe a pillanatban lejárt én pedig ott maradtam lefagyva. Hallottam, ahogy a közönségben sutymorogni kezdenek, hogy jaj mi történt és nézzétek a ruháját, az ügynökség tévedett és elszakadt fellépés közben. Nem tudtam, hogy mit tegyek.

   - Micsoda, remek produkció! Milyen életteli és pezsgős fellépés! Köszönjük Hoshi! - lépett mellém a bemondó, megveregett a vállam. Egy kicsit erre felébredtem, hogy meg kellene mozduljak és vissza léptem a sorban.

Kissé összehuzodtam. Ezt, most Tsuru szándékosan tette? És mi lesz most? Elkezdenek beszélni, hogy az ügynöskég hibája? Nem! Nem akaorm bajba keverni! Én.. én...valamit tennem kell... valamit ki kell találnom... valami most... és ebben a pillanatban egy kabát került rám. Meglepetten fordultam oldalra és pillantottam meg Kazuyat. Nem nézett rám, csak a zakóját adta rám és lépett is előre, hiszen ők következtek. Csak figyeltem ahogy távolodik alkja... Kame...

A második szám. Az első az 55-s részben való, első szám.

https://www.youtube.com/watch?v=y4qdZPCDkfE