A sors szenvedélye
55.rész
Akaru:
Amikor beléptem az öltözőben, meglepődve észleltem a helyemnél kikészített ruhát. Egyszerű szürke, pántos ruha volt, semmi extra nem volt rajta, tegyük fel, hogy ez nem is volt probléma, hanem a szabása rendetlen volt, szálka álltak itt ott, ki alól az anyag nem volt egyenesen levágva, összevissza, nem volt formája. Ez... ez nem volt a rendelés, nem ez a ruhám kellett volna legyen, semmi sem pas
- Ez... ez mégis, hogy lehetséges? - hallottam hátam mögött Kazuya dühösebb hangját.
- Mi sem tudjuk. Misaki felhívta az ügynökséget akik a ruháinkat szállították és kérdőre vonták, nem tudják ez hogy lehetséges. Ők a kért ruhákat küldték el...
- És akkor mégis, hogy lehet, hogy Akarunak ez a darab rongy jutott? - dühödt be Kame és a csajok felé fordult, akik kissé megremegtek hirtelen feldühödésén, hiszen ilyennek még nem látták őt.
- Nem tudjuk! Mind a négyünknek a kért ruha érkezett meg, csak neki nem...
- Csak Akarunak... - szemem sarkából láttam, ahogy Kame kezei ökölbe szorulnak és állkapcsa megfeszül.
Szerintem hasonló járhatott a fejében, mint nekem vagy mint mindannyiunknak akik a teremben voltak. Valaki szándékosan intézte el ezt, tűntette el a ruhámat és tette helyébe ezt a hibás példányt. De, hogy ki lehet, nem tudnám megmondani. Nem is értem, miért tettek volna ilyent? Egy ideje már, hogy reklámoztassák a Hoshit, szóval a nagy közönség már tudja, hogy én lépek Hoshi 5 tagjaként fel. Talán nem akarják, hogy csapatban debütáljak? Vagy egyáltalán debütáljak? De ki lenne? Ki az, aki ilyent tenne? Anti rajongók? Vagy esetleg valaki aki közelebb áll hozzám? Szemeimmel Tsurut és Chizurut kezdtem keresni, de ők az öltözőben nem voltak. Tudom, hogy nem szép dolog megvádolni csak úgy valakit, de valamiért azt sugta a szívem, közük lehet ehhez az esethez. Ennyire nem kedvelnek? Ennyire ellene vannak, hogy a csapatuk tagja legyek? Nem is akarják megpróbálni? Nem akarnak egyáltalán adni egy esélyt nekem? Legalább egy kicsit... egy próbát miért nem érdemlek meg? Nem akarnak barátkozni? Jobban megismerni? Ahogy én is őket. Probáljam megérteni, hogy mi is folyik bennük... nem tudom lecserélni valóban Emi-t , és nem is akarom. De attól még...
- Most mit tegyünk? A műsor kezdetéig nincs sok idő.
- Nem kaphatnánk valami más ruhát a közelben? Nem lehet, hovy a szomszédva maradt valami plusz ruha és...
- Tudtom szerint ma nincsenek itt máshol, csak ez a műsor forgatodik.
- Ha azzal lépne fel ami rajta van?
- De akkor nem találna hozzánk és holnapra már megjelennének a cikkek, hogy Akarut kilóg a sorból. Nem vetne rá jó fényt.
- Huh... - hallom ahogy Kazuya idegesen kifujja a levegőt. Nem figyeltem, hogy milyen ötletek is vannak a fejükben. Az idő szoritott, én pedig eldöntöttem, hogy de még azért is megmutatom magam és nem hagyom hogy egy ilyen dolog az utamba álljon.
Ez az álmom, egy ruha, nem fejezheti be. Megkell mutatnom az embereknek, hogy itt a helyem, hogy a saját erőmből, vagyok itt és amit elérek azt is én magam érem el. A szüleimnek be kell bizonyitanom, hogy igenis ez a hely a nekem szánt hely, ahol kell lennem. Természetesen mindezt úgy, hogy magam mögött vannak emberek akiket szeretek, akik fontosak nekem. Midoriék, Jinék, Kazuya... Nem adom fel! Magamért és értük sem! Kiválasztottam ezt az utat és végig is járom. Ez a célom! Ezt akarom!
- Megoldom!
- Tessék? - fordultak egyszerre felém a barátaim.
- Akaru ugye nem azt akarod mondani, hogy ezzel a ruhával akarsz fellépni? - hülledeztek.
- Nem, erről szó sincs! De megoldom! Kumi-chan, tudnál nekem segíteni? - fordultam a stylistomhoz, aki kissé meglepődve, de bólintott.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte Yano.
- Megoldom a ruhát! Nyugodtan menjetek előre, jövők én is! - szóltam a srácoknak határozott mosollyal. Bár kissé kétkedve, de hallgattak rám. Én pedig fordultam is vissz a ruhámhoz.
- Mit akarsz csinálni? Időben megleszel? - hallottam a fülem mögül, barátom bársonyos hangját.
- Nem biztatnod kellene? - kérdeztem egy kissé sértődötten, de csak poénkodtam, tudtam, hogy nem így érti.
- Nem arról van szó, ne haragudj! Csak... - tudtam, hogy aggódik értem. Szem előtt voltunk ugyan, de óvatosan megérintettem a kezét és biztatóan rá mosolyogtam.
- Minden rendben lesz, hidd el! Megoldom!
Bólintotta, majd megfogta a kezemet és megpuszilta. Teljesen zavarbajöttem. Elfelejtette, hogy nem vagyunk egyedül? De válaszul, csak annyit kaptam, hogy rám kacsintott majd elhagyta a szobát. Ez a csibész Kazuya!
- Milyen aranyosak vagytok együtt!
- Tessék?! - fordultam meg ijedtemben Kumi-chan felé. - Mi nem... nem... nem úgy... mi csak bar... barátok vagyunk.
- Természetesen ezt tudom! - mosolygott felém. - De annyira látszik, hogy mennyire érdekel titeket a másik, hogy ez a rövid idő alatt is milyen szoros kapcsolat alakult ki köztetek. Mint egy bátyj és a húg. - bátyj és hug? Tehát ilyennek tűnünk kívülről?
Ez mégis egy kicsit szíven üt? Kazuya és én, egymás mellett testvéreknek tűnünk? Nem tudnak elképzelni mások a barátnőjeként? Nem gondolnak méltónak? Nem állhatok mellette?
- Mit terveltél ki?
Nem, Akaru! Erre most egyáltalán nincs időd! Megkell old ezt a helyzetet. És Kazuya, Kazuya téged, olyannak amilyen vagy. Hamarosan majd úgyis megtudja, mindneki, hogy együtt vagytok és szabadon kimutathassátok az érzéseiteket. Lehet, hogy most ezért is gondolják cska ezt... nem tűnnünk egy párnka, hogyan is tűnnénk, ha azon vagyunk, hogy ezt egyelőre elrejtsük. Igen! Erről lehet szó! Ne is gondoljunk ilyensmire! Menjünk tovább!
- Átalakítom a ruhát! - mosolyodtam Kumi-chan felé, aki érdeklődve tekintett rám.
Intettem, hogy kövessen és az asztalra tettem a már kezemben lévő ruhát. Kértem egy ollót, majd elkezdtem a kiálló cérna szálakat levágni. Kumi-chan megértve a célom, követte példám. Ezután felvágtam az alját asszimetrikusan. A ruha már is nézett ki valahogy, ezekután. Na de most már csak annyit volt hátra, hogy kicsit feldobjuk még valamivel a ruhát. Kumi-chan segítségét azért is kértem, hiszen stylist így van érzéke a ruhákhoz és biztos kitud segíteni, hogyan dobjam fel a ruhát. Közben beszóltak, hogy 15 perc az adásig. Gyorsan kellett forogjon az agytekervényünk. Először is, keresnünk kellett valamit a szobában, ami felhasználhatunk és nem gond. Végül talált egy övet, csillogó kövekkel azt tettem fel a derekamra. Nagyon jól feldobta a ruhát és egész elegáns hangulatot teremtett is vele. Utolsó símitásként egy kendőt vett elő a táskából, mely piros volt és apró kis fehér virágok díszitették. Az öv segítségével fixre tette így egyik oldalomon lehulott ezzel is feldobva a ruhát. Gyors sminket tettek fel rám, hajamat kiengedve megigazitották, hogy a vállamra essék, felhuztam a fehér topánkát, ami nekem volt előkészítve és a tükörbe néztem. Jó munkát végeztünk, a ruhának már teljesen más volt a kisugárzása. Vagány volt, de mégis elegáns. A ruha egészen a bokámig ért és jó fodros volt.
(Akaru ruhája - sajnos nem tudtam elképzeléseim szerint találni egyet, de hasonló az alsó része, ilyen felvágott két rétegű, a kendővel együtt ami a derekától van elhelyezve, bokáig érő, felül egyszerűen pántos és szürke színű, piros fehér virágos tül anyaggal)
- Mit szólnál, ha bevetnénk egy cselt? - mosolyodott elégedetten Kumi-chan is.
Értetlenül fordultam hozzá, mire csak intett, hogy menjek közelebb. Ezzel pedig úgy igazitotta a ruhát, hogy tűnjön úgy egy testhez álló ruha, aminek alja kissé fodros és alakja asszimetrikus.
- A dal közbe, csak óvatosan fogd meg itt... - mutatott az oldalamra ahol a ruha többi része be volt téve. - És engedd ki... hagyjunk egy kis hatást! - mosolyodott karba tett kézzel. - és mutassuk is meg azoknak, akik ezt tették veled, hogy hogy újjá tudsz születni ezek után is!
- Kumi-chan... - hatódtam meg, majd a nyakába ugrottam. - Köszönöm szépen!
- Ugyan!
- Akaru! - lépett be Yano és meglepődött a ruhámon. Gondolom neki is megvolt a hatása, hogy nem lett valami remek, de valamivel jobb, mint volt. Ez olvasható volt az arcáról, de ahogy tekintetünk találkozott igyekezett urrá lenni arcvonásain. - Jó lett! - mosolyodott. - Viszont most mennünk kell.
Bólintottam, intettem egyet Kumi-nak majd Yanoval el is kezdtünk szaladni a studióban. Mindenki már a helyén volt és készen állt, hogy fellépjen. Chizuru és Tsuru is egyszerre nézett felém és elégedettség volt leolvasható az arcukról. Szóval, tényleg közük volt hozzá. De még ők is megfognak lepődni. Okimi arcán is ugyanazt olvastam le, mint a többiekéről is nem volt valami wau ruha. De ez nem volt az eredeti. Közben a műsorvezetők felvezettek és beálltunk a poziciónkban. Ahogy ott álltam izgulni kezdtem, de mély levegőt vettem, mire a zene elindult és az első hang felszólalt. Két számot adtunk elő ebben a műsorban. Az egyik egy kis részét már korábban ismerhették a nézők, ugyanis ezzel mutatkoztak meg anno először Hoshi csapat, még Emivel az oldalukon,.
Azzal kezdtünk. Először az én hangom szólalt fel, először hangzott fel, úgy mint a Hoshi csapat része. A fények rám szegeződtek, láttam, ahogy a közönségben az emberek meglepődnek az én ruhámon, még jobban mikor meglássák a többiekét, összesugnak, de nem érdekelt. A szám kellemes volt, lassu az elején, majd egy egy foknál erőteljesebbé vállt, bátorításról szólt, erőről és köszönésről, mindazoknak akik mindent bele adnak. És amikor a szám elért az első refrénhez én megpörögtem elengedve az oldalamhoz szegezett ruha részt, ami mesebeillően, pördült el tőlem egy egész hullámot kerítve magam köré. Ekkor, mindenki a studióban meglepődve, ámulattal kiáltott fel. Mosoly huzodott a számra, szerintem ezt jól megoldottam... Yano és Okimi is teljesen ledöbbent, majd elismerő mosolyt küldtek felém, ahogy a tömegbe megkapott szerelmem is. Aki kissé úgy tűnt elámul magamon. A szüleim mellett volt, akik szintén lenyűgözve néztek lányukra. Remélem, meglesz a hatásuk. Chizuru és Tsuru arcán egy kis bosszúság suhant át, de épp annyi, hogy ne vegye észrer senki. Szerintem jól előadtuk az első számunkat,
És következett is a második. Az már egy pörgösebb szám volt, a legelső ami Hoshi csapatnak megírodott. Egy fajta fődal, ami a csapatunknak szól, ami megpecsételi, hogy ez a csapat száma. Bár a száma maga szerelemről szólt, hogy egy fiatal lány, kislány mennyire is akarja, hogy a fiú szeresse, mennyire boldog is ettől és mennyire teljesebbek a napjai. Mik erről a gondolatai, érzései. Jó kis, pörgösebb, aranyosabb szám. És a tánca is ritmusosabb.
Összhangban voltunk a csajokkal, egymás hangjait kiegészítettük, a tánc is jól ment. Az az érzésem, hogy élőadásban volt a legjobb, a próbáinkat is felül múltuk. Mindenki koncentrált, látszott, hogy szívét lelkét beleadja és örül, hogy itt lehet, a színpadon.
- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre.- Mi vagyunk, a Hoshi csapat!
- Köszönjük szépen, Hoshi! - szólalt meg a műsorvezető. - Csodálatosak vagytok! Gyönyörűek, szépen énekeltek! Örülünk, hogy megismerhetünk!
- Köszönjük! - szólaltunk meg ismét együtt.
- Gyertek, kérlek erre fele, beszélgessünk egyet.
Ebbe a műsorban, rajtunk kívül még 6,7 együttes volt meghívva, akik szintén fellépnek. Addig is nem messze a szinpadtól ültek, a műsorvezetőkkel, most mi is odatarotttunk, hogy egy kicsit elbeszélgessenek velünk
- Nagyon örvendünk lányok! Ha nem tévedünk, akkor ez az elsp fellépésetek, mint egy csapat.
- Igen, így van! - vette át a szót Tsuru.
- Mióta is gyakoroltok együtt? Hogyan érzitek egymás társaságában magatokat? A színpadról csak az jött le, hogy remek az összhang. Voltak az elején nézet eltérések?
- Már egy jó ideje együtt gyakorolunk, talán több mint egy hónapja. Köszönjük szépen, jól érezzük magunkat egymás társaságában, ami látható az szinapdon az igaz. - vajon Tsuru is ezt mondaná? Ugyanis most Yano vette át a szót. - Nyilván kisebb össze zördülések vannak, de hiszen még most ismerkedünk, barátkozunk, ez normális.
- Bár ha nem tévedek, akkor Akaru a legújabb tag, ti már korábban is ismertétek egymást. Sőt egy másik barátnőtőkkel akartatok debütálni. Mennyire volt nehéz elszakadni tőle és befogadni valaki újat?
Hát természetesen mi más érdekelné a sajtót, ha nem ez a szaftos dolog.
- Igen, valóban volt egy lány akivel korábban terveztük, hogy debütálunk. Ám sajnos nem tudott csatlakozni. Kellett egy kis idő, amig ezt megemésztettük, viszont Akarura ugyanúgy nyitottak voltunk és tárt karokkal vártuk. - mosolyodott felém Yano.
- Akaru, milyen volt a beilleszkedés? Mindenki dicsér, már az első fellépésed alkalmával sokak szívét megnyerted. Milyen volt mikor először hallottál, hogy együttesbe lépj be? Akartad?
- A csajok nagyon kedvesek voltak velem az elejétől fogva. - hogy mondhatnám el, hogy Tsuruék nincsenek velem kibékülve. Hatalmas kalamajka lenne! Nem mintha más nem tudná és akkor most hirtelen bemondom a TV-be. - Sokat segítettek, hogy felvegyem velük a lépést, hiszen már ők sok mindenen túl voltak, mint egy csapat. Úgy érzem beilleszkedtem, bár még van mit tanulnom, de tudom, hogy egy remek csapat áll mögöttem. Meglepődtem, amikor hallottam a felajánlást, viszont szerettem. Egy csapat része akartam lenni. Megismerkedtem a csajokkal és ez csak erősödött és erősödik mindennap, hogy milyen jól döntöttem is.
- Remek, jó ezt hallani! Hadd mondjam el csajok, hogy csinosak vagytok, fiatalok csak így tovább! Remek az öltözéketeket. Hadd kérdezzelek meg Akaru, ez az egész produkció nálad, gyönyörű volt, mint egy Hamupipőke. Ez volt a terv? Hogy megmutassák, te vagy új tag? - Hamupipőke? Erre nem is gondoltam, ezen a válaszon kicsit elszórakoztam magamban. Bár lehet tényleg annak tűntem ki és ha tudnák, hogy milyen állapotba is volt még ezelőtt. Szakadt ruha, majd a jó tündér keresztanya segítségével átvarázsolodott egy szép ruhává.
- Az azt hiszem túlzás, hogy Hamupipőkének nevezzenek. De igen ezzel akartuk jelezni,nem is azt, hogy én megérkeztem, hanem, hogy a Hoshi csapat megérkezett és előre halad! - néztem egyenesen a kamerában. - Kérlek támogassatok minket!
- Kérlek támogassatok minket! - csatlakoztak a csajok is.
- Nem is lehetne jobb, befejezése ennek a kis beszélgetésnek. Kérlek még jöjjetek el hozzánk!
- Mindenképpen!
- Most pedig, következzenek...
Mi voltunk az első együttes, így most a többiek érkeztek, akiket természetesen türelemmel, tapsolva és mozogva is a zene számaikra végig vártunk. Ahogy a kamera odafordult még egy egyet integettünk is. Néha a tekintetem a közönség felé terelődött, ahol rögtön találkozott Kazuyaval, aki csak rám kacsintott vagy rám mosolygott. Zavarba is jöttem, reméltem, hogy ezt nem fogta le a kamera. A szüleimet is figyeltem néha néha, úgy tűnt élvezik a műsort.
Amikor vége lett a műsornak már mentünk is vissza az öltözőben, bár szerettem volna a többiekhez odamenni és véleményt kérni, természetesen először a szüleimtől. Ám úgy tűnik, hogy ennek váratnia kell, amíg hazamegyek, ugyanis miközben már átöltöztünk és beszéltük, hogy milyenek is voltunk a műsor alatt, megérkeztek a srácok. Apropó, meglepő módon se Tsuru, se Chizuru nem mondott semmi rosszat. Vagy csak azért mert szem előtt voltunk? Kazuya azonnal hozzám jött és a fülembe suttogta, hogy milyen ügyes vagyok. A többiek is gratuláltak. Eközben kiderült, hogy a szüleim előre mentek és megkérték Kazuyat, hogy kísérjen haza. Nem volt több munkánk mára és a fiúk ma szabadnaposak voltak. Miután koccintottunk gyümölcslével az öltözőben, az első műsoros fellépésünkre, elköszöntünk a többiektől és Kazuyaval elindultunk haza.Bár mondtam neki, hogy nem muszáj haza kísérnie, hiszen tudtam reggel korán kell, nem tágított, pláné, úgy, hogy a szüleim is megkérték. Na de anélkül is megtette volna. Már késő délutánra járt, meglepetésünkre kevés ember járt az utcán. Egész közel sétáltunk egymáshoz Kazuyaval, megakartam fogni a kezét, de még várnom kellett amíg bemegyünk a legközelebbi kis utcába ami már biztonságosabb lesz a szemek elől. Kazuya folyton azt kérdezte, hogy sikerült az a ruha és nem is tudta, hogy a barátnője még egy divattervező is, hogy ennyire jól tud ruhákat tervezni. Elmondtam erről szó sincs, ha Kumi-chan nem lett volna mellettem nem úgy nézett volna ki a ruha. Persze, rögtön jött azzal, hogy csak szerénykedem. Büszke volt rám. Arra is kíváncsi volt, ha Tsuruék nem mondtak semmit a műsor után, ő is elvolt szerintem ha nem is tették meg, majd megfogják. De talán nem, lehet tényleg elégedettek velem és így már egy lépés közeledik, hogy megbarátkozzanak velem.
- És a ruha... - kezdett bele Kazuya, ám ebben a pillanatban megtorpantam.
- Nem lehet igaz...
- Akaru... - előttem nem mások álltak, mint a nagyszüleim. - Jó estét! - bicentettek Kazuya felé, aki ezt viszonozta. - Akaru, olyan jó, hogy találkozunk...
- Ne jöjj közelebb! - kiáltottam rá, ahogy akart volna tenni egy lépést felém. - Nem akarlak látni! Nem akarom hallani, hogy mit mondasz! - tettem a kezeimet a füleimhez, miközben könnycseppek már is utat törtek maguknak.
- Akaru... - hallottam Kazuya édes, aggodó hangját mellőlem és láttam szemem sarkából, hogy felemeli kezeit, hogy megérinthessem.
- Akaru, kérlek hadd beszéljünk!
- Nem! - léptem el tőlük. - Nem akarok semmit sem hallani! Azt hiszem, hogy már minden világos! - ezzel fogtam magam és elszaladtam.
Hoshi csapat által felhangzott zeneszámok:
https://www.youtube.com/watch?v=DRWZfRYhvxk
(Akaru - Airi, Tsuru - Maimi, Yano - Chisato, Okimi - Saki és Chizuru - Mai)
https://www.youtube.com/watch?v=ajjm9nA0Ki0
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése