A sors szenvedélye 62.rész

A sors szenvedélye

62.rész

Kazuya:

Hosszú út várt előttünk, de egymás társaságában még ez a repülő út is sokkal jobban telt és hamarabb is. Akaru szemei felcsillogtak amikor a repülő landolt és körbe nézett több mint félév után országában. Izgatottság vette át és már alig várta, hogy kilépjünk a repülőből. Alig tudtam nyugtatni, hogy mindjárt mindjárt. Amikor a replőtéren csomagokért indultunk még huzni is elkezdett. Nagyon aranyos volt. Természetesen megértem, hiszen, hosszú idő óta nem voltt itthon.

     - Anya! Apa! - pillantotta meg szüleit akik a repülő tér előtt vártak. Elengedte kezem és a csomogját is ott hagyta majd szaladni kezdett a szülei felé.

Mosolyogva néztem ezt a jelenetet. Szép! Megfogtam az ő csomagját is és elindultam az irányukban.

     - Üdv itthon kislányom! Illetve üdv Erdélyben Kazuya!

     - Megjöttünk! - hajoltam meg előttük.

     - Gyertek, hosszú utatok volt, biztos, hogy fáradtak vagytok! - édesapja elvette Akaru csomagját, hogy a csomagtartóba tegye. Elakarta az enyémet is, de követtem és saját magam tettem be, hogy segíthessek. Majd jelezte, hogy üljünk be az autóban.

 Akaru mellém lépett és felém nyujtotta a kezét:

    - Itt nem kell titkolozzunk nem? - ebben volt igazság! Akadhat rajongó a környéken, de sajtóval nem találkozhatunk, aki hirtelenjében feldobhatja a kapcsolatunkat, mielőtt még mi magunk tennénk. Nem? Mindenestre biztonságosabban vagyunk itt, mint Japánban. Szóval, csak ezen a héten, csak ezen a kiruccanáson, miért ne viselkedhetnénk úgy emberek között is, mind egy pár. Gyakorlás a jövőre! Haha! Na jó, nem kell ide semmiféle gyakorlás. És szerintem visszamenve, ott sem fogunk sokáig várni, majd a bejelentéssel. De legalább addig is itt használjuk ki.

Egy fél óra után megérkeztünk Akaru lakásához. Még valamennyire emlékeztem rá. Bár Akaru szobájában akkor nem voltam. Az édesanyja előkészítette a vendég szobát nekem, de azt is megkérdezték, hogy nem e lakunk már együtt vagy aludtunk e már együtt. Akaru elszégyelte magát, amit az édesanyja rögtön felismert. Elnézést kért tőlük és elmondta, hogy bizony ám aludtunk már együtt. Sőt igazából laktunk is...

     - De ne értsétek félre! Nem történt semmi olyan! Kazuya tisztelet teljes velem szemben. És a költözés még azelőtt volt, mielőtt összejöttünk volna mert... - de Akaru ekkor jött rá, hogy éppenséggel mit is mondott. Ezt a szülei nem tudták, hogy mi érkezésekor együtt laktunk.

     - Hogy micsoda?! Mielőtt összejötettek volna?! - emelte fel a hangját Mr. Suzuki.

    - De... de... de nem történt semmi olyansmi! Külön szobába aludtunk és... és Kazuya akkor is udvarias volt velem és még jó volt, mert nem vesztem el a hatalmas városban és... és... de csak néhány hónap volt 3? Olyansmi... és... - Akaru össze vissza dadogott nem tudta, hogyan is csillapitsa a hangulatot, hogyan érje el, hogy a szülei ne haragudjanak rá és ne értsenek félre.

    - Biztosíthatom, hogy semmi olyant nem tettem Akaruval, ami illetlen lett volna. Teljesen tiszteletben viselkedtem vele. Az ügynökség kért meg rá, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz, megismerjük egymást és...

    - És ahhoz össze kell költözni?!

     - Apa...

     - Drágám!

    - Te nem hallod mit mondanak? Együtt laktak 3 hónapon át. Egy fedél alatt.

    - Igen hallom, de ez ellen már tenni nem lehet semmit. És biznunk kell a kislányunkban, ha azt mondja semmi nem volt, akkor nincs baj. - az apja idegesen kifujta a levegőt. - Viszont az nem volt szép dolog, hogy eltitkoltad előlünk. - Akaru lehajtotta a fejét. - Légy őszinte hozzánk!

    - Tudom csak... attól tartottam, hogy akkor nem engedtek el és...

    - És azt sem mondtad el, hogy együtt alszotok. Pedig gondolom már születésnapod előtt is megtörtént... - Akaru borzasztóan érezte magát, ahogy én is. Én is mondhattam volna, hogy legyünk őszinték. Sőt ezt a összeköltözös dolgot is az elején...

    - Nagyon sajnálom!

    - Nagyon sajnáljuk! - hajoltam meg előttük. - Nem tudom, hogyan tudom ezt kárpotolni, de ahogy a múltkor is, most is tudom mondani, hogy vigyázni fogok Akarura, tiszteletben tartom és becsben!

    - Efelől nincs kétségünk! - érintette meg a vállamat az édesanyja, majd amikor felemeltem a fejem találkoztam a szelid mosolyával. Nagyon kedves és barátságos nő, nem tudom kinézni, hogy megtíltsa a lányának, hogy ne beszéljen a nagyszülivel, hogy ne keresse, hogy elvette volna tőlük.- De kérlek szépen benneteket, legyetek ezntúl őszinték velünk. Nem lesz semmi baj! De egy család vagyunk, beszéljük meg! - fogta meg az én egyik kezemet és Akaru egyik kezét.

    - Sajnálom! - nézett rá szomoruan Akaru. - És köszönöm! - Mrs. Suzuki mosolyogva bólintott.

     - De nem azért jöttetek, hogy veszekedjünk és vitatkozzunk. Eljöttetek pihenni, kiruccani, otthon lenni és megismerni a helyet.- nézett először Akarura, majd rám. - Na menjetek pihenjetek le akaru szobájában, majd ebédelünk együtt. Holnap aztán várnak a barátaid!

    - Alig várom, már, hogy találkozzak velük! - csillant fel Akaru szeme.

    - Aztán várnak még programok, szóval remélem Kazuya nem bánod ha kicsit ide oda viszünk.

    - Nem, nem dehogy! Sőt kérem mutassák meg a helyet!

Akaru ezzel kézen fogott és elindultunk be a szobájában. Már mesélt róla, szóval nem lepett meg annyira, olyan volt, mint amilyennek leírta. A falai halovány sárgák, barnás krém színű butor. Tele könyvekkel, díszekkel és képekkel amik az emlékeit őrzik. Pont az ajtó mellett volt az iróasztala, amin iróeszközök és egy kis hangfal vett részt. A szerkény tetején babák, gyerekkori játékok emlékeztettek, hogy az itteni lakó mikkel játszott és mackók itt ott helyezkedtek el. Az ágyon még két nagyobb is volt, egy kicsivel közbül. Nem is tudom... olyan Akarus volt. Mindent alaposan megfigyeltem, szemügyre vettem és utólag kerültem szemben egy sarokkal.

    - Ejha! - kerekedett el a szemem.

    - Jaj ne! Erről meg is feledkeztem! - takarta el az arcát Akaru zavarbajőve. - Nagyon fura?

Ugyanis az egyik sarok, nekünk volt kialakítva. Az az a KAT-TUNnak, albumok, koncert felvételek, uchiwák és kis koncert tárgyak helyezkedtek el.

    - Dehogyis! Rajongonk vagy, ez természetes. Nincs mit szégyelned. - mondtam és odaléptem a sarokhoz, szembe velem, magam néztem szemben. Mindannyiunkról volt egy személyes, de rólam volt a legtöbb. Ez azért kecsegető volt! Rosszul esett volna őszintén, ha a barátnőmnek például Jin-ből lenne egy csomú uchiwája, vagy Tatsuya vagy bárki más. Felvettem a kezemben az egyiket, Cartoon KAT-TUN-os volt.

    - Annyira hülyén érzem magam! - letettem a kezemből, amikor Akaru megszólalt. Az ablak előtt állt és kifele nézett. - Nem kellett volna hazudjak a szüleimnek!

    - A szüleid megbocsájtottak és látják, hogy sajnálod. Amúgyis nem arról van szó, hogy nem akartad elmondani, hanem az ügynökség kért meg rá. - öleltem hátulról át. - A szüleid megértették és tudják, hogy már felnőttél.

   - Igen de ez nem hagy jó benyomást.

    - Jó benyomást rád? Ugyan Akaru!

   - IG... igen... rám...

    - Nem lesz semmi baj. Megértik, hogy a lányuk nagy, hiszen már átszelte a fél világot és ott lakik. Megvan az élete! Nem haragszanak rád! - pusziltam meg a feje bubját. - Gyere, most pihenjünk!

Huztam az ágy felé, amit lehuzott és elrendezett szépen, majd egymás karjaiban pihentünk le. Eddig nem is éreztem, hogy megterhelt volna az utazás, de most, hogy itt fekszem egész fáradtank érzem magam.

Valamikor délután 14 környékén ébredtünk fel Akaruval. A időeltolodás... még meg kell szokni, de mire megszokod meghetsz is vissza. Amikor a szobából kiléptünk, nagyon finom illatok terjengtek a levegőben. Az édesanyja természetesen hazai ételekkel várta Akarut és engem is. Ami nagyon finom volt! Ebéd közben elmeséltük a karácsonyt és szilvesztert és megkérdeztük milyen volt itt. Aztán ebéd után történt az ajándékozás... az elmaradt karácsonyi ajándékozás. Akaru szüleitől egy fűs lájbit kaptam és egy boros eszköz szettet, mint nyitó meg mérő... érdekes volt. Megköszöntem szépen és mi is átadtuk az ajándékokat amiket hoztunk. Akaru még Japán hozzávalókat is hozott, amit tudta, hogy a szülei szeretnek. Aztán Akaruval elmentünk sétálni. Körbe vezetett az egész városban. Csillogó szemekkel és fülig érő mosollyal mesélt mindne egyes helyről és mutatta be. Nagyon aranyos volt. Az szülővárosa szép volt, csendes, modern de mégis ott lakozott valami régies is. Megmutatta a fürdőjüket, az iskolájukat, várat, leültünk parkban beszélgetni. Nem egyszer összetalálkoztunk egy egy valakivel aki magyarul köszönt neki volt akivel még néhány szót is válltott. Nem értettem, talán egy két ritkábban hallott szót, mint hogy vagy, mi újság amit Akaru így megtanított. Illetve volt olyan, aki szerintem felőlem kérdezett mert elkezdett nézni és mosolyogni rám. Gondolom ekkor mondhatta, hogy barátja vagy valami hasonló. Oh és még egy szót ismerek azt, hogy milyen helyes! Soskzor használták rám.

    - Csak el ne szálljon az egod! - szólt mindig olyankor Akaru rám.

Egészen beesteledett, mire visszaértünk Akaruékhoz. Megköszöntem a körbevezetést, mire annyit kaptam, hogy ez nem volt az utolsó. Természetesen, egyetértek. Nem akarom, hogy Akaru úgy érezze az ő hazája háttérbe szorul. Amint lehet eljővünk és annyit sétálunk amennyit akar. Vacsorára hot dogot ettünk, majd társasjátékoztunk. Jól telt az első nap!

Másnap Akaru izgatottan kellt fel és alig várta, hogy találkozzunk a barátaival. De ez a találkozás bent történt a mellette lévő városban. Korábban bementünk, hogy egy kicsit ott is sétálhassunk. Megmutatta, hogy hova járt liceumban. És megittunk a főtér közepén lévő kávézoban egy egy forró csokit. Ez után kapta az üzenetet, hogy várnak a tetőn.

    - Eddig nem nagyon gondoltam bele... de... biztos, hogy nem bánod?

    - Miről beszélsz? Mit bánnék? - néztem meglepődve feléje.

    - Hát... ők nem tudnak japánul. Azaz csak Ádám, más nem... és... te pedig nem tudsz magyarul szóval... - megálltam és két kezem közé vettem az arcát.

    - Szívesen megismerkedem a barátaiddal. Nem fogok tudni sokat beszélni, de attól megakarom ismerni őket. És amúgysem akarnám, megtagadni, hogy itthon vagyunk és ne találkozz velük. - Akaru bólintott majd újból utnak indultunk. Akkor itt lesz Ádám... az utolsó beszélgetésünk,érdekesre sikeredett. Azóta én együtt vagyok Akaruval. Lesz még egy négyszemközti beszélgetésünk.

Utcákon vezetett keresztül, majd felfele a hegyen, míg egy hatalmas erdős, parkos részhez nem értünk. Szép volt! És voltak is jócskán, akik a mai szép időt ki is használták.

    - Akaru! - Akaru rögtön megfordult és  szét tárta karjait, egy rövid haju fekete haju lány előtt, aki azonnal karjaiba zárt. Őt követte további 3 lány és 3 fiú. Már mutatott róluk képeket, szóval ismertem őket, de úgye csak Ádámmal beszéltem. Az említett rögtön rám emelte tekintetét és bicenetett felém.

Akaru közbe sorra megölelte a többi barátait is és bemutatott engem. Amennyire sikerült egy két magyar szót is használva és a többit angolul ahogy tudtam köszöntem és elmondtam, hogy örülök, hogy megismerhetem őket. Mind nagyon barátságosan és kedvesen mosolyogtak rám. Elindultunk egy közeli padcsoporthoz, hogy leülhessünk. A lányok rögtön közre fogták Akarut és kikérdezték, gondolom alapvetően rólam, hogyan is történt, mikor és a Japán életéről.

    - Akkor látom jól alakult köztetek a dolgok. - ült le mellém Ádám. - Akaru nagyon boldognak tűnik. - pillantott az emlitettre, aki barátnőivel nevedgélt. Bólintottam. - Remélem, hogy ez így is marad.

    - Nem fogom bántani őt!

     - Akartból talán nem. De idol vagy és ő is arra az utra lépett, tudom, hogy a közönség nyers tud lenni. Ő pedig egy érzékeny lány, figyel arra amit körülötte mondanka még ha nem is mondja.

    - Én is ismerem, köszönöm! - szóltam kicsit nyersebben hozzá. - De köszönöm. Vigyázni fogok rá és tudom, hogy együtt átvészeljük. Nem olyan könnyű tudom, az idol élet, hogy párban legyél valakiben no meg ha a párod is idol. De hallottam már ilyent, láttam, mi olyan páros vagyunk akik ezt megtudják lépni és együtt a jövő felé haladni.

    - Szép! - mosolygott felém és megveregette a vállam. - Aj! - dölt hátra és nyújtozodott egyet. - Ellened veszíteni, fájdalmas de érthető. Egy idol vagy! Én pedig... De ha megbántod Akarut nem bocsájtom meg és azonnal felülök a repülőre, megkereslek és meggyülik velem a bajod.

    - Rendben! - mosolyodtam el. Nos könnyebben ment ez az egész, mint gondoltam.

Bár valóban nem tudtam sokat hozzáfűzni a beszélgetésekhez, Akaru és Ádám mindent megtett, hogy hasonló jogu és tagja legyek a társalgásnak. Hol az egyik, hol a másik fordított, vagy éppen mondott valamit, hogy becsatlakozzak. Egy kicsit egész új arcát láttam meg Akarunak. Persze, Midoriékkal is hasonlón jól érzi magát, de mégis évek barátsága más... látszik mennyire ismerik egymást, mennyire megbiznak egymásban, mennyi mindenen keresztül mentek és milyen vidám légkör veszi őket körben. Jó volt. Hosszú beszélgetés után, megebédeltünk, majd sétáltunk egyet itt a környéken. Estére érkeztünk vissza haza.

    - Elfáradtál? Már megint elég későn jöttünk haza...

    - Dehogyis! Ez csak természetes, rég láttad őket. Nem is számítottam másra, hogy kevesebbet ülünk. Nem haragszom. Jól éreztem magam!

    - Tényleg?

    - Igen! - csókoltam meg. - De lenne egy kérésem... - értetlenül nézett rám.

    - Tudtam! Valami mégis volt! Ugye? Nem volt egész kellemes mi, hogy ott folyton forditani kellett és nem értetted a dolgokat és... és... nem ismerted úgy meg és...

    - Nem! Nem! Dehogyis! - simogattam meg az arcát. - Ne rágodj ezen! Elmondtam már, hogy erről szó sincs. Örültem, hogy megismerhettem őket. Sőt, nagyon jó fejek és láthattam egy másik éned is. Az életed része, nyilván mindent megakarok róla tudni, velük együtt. Tényleg jól éreztem magam. Arra akartam kitérni, hogy a múltkor amikor elveszett a nyaklánc és ahogy szólítottál...? -összeszűkítette a szemét, majd kellett néhány perc, hogy rájöjjön mire is akarok kítérni.

    - Én.. én... én... akkor... el.. .elné... elnézést! Tiszteletlen voltam! És... és... - olyan aranyos volt, össze vissza dadogott, arca elpirult és kerülte a tekintetem.

    - Nem, nem erről van szó. Egyáltalán nem haragszom rá! Sőt, szeretném ha úgy szólítanál! - szemei elkerekedtek. - Mit szólsz?

    - Én... én... én... - eltekintett. - Ka-me...

Aj, hogy lehet valaki ennyire cuki?! Úgy dobog a szívem, hogy menten kiugrik.  Szeretem ezt a lányt!

Akaru:

Nem számítottam erre, hogy Kazuyanak ilyen kérése legyen. Magamba nyílván sokszor szólitottam így és elképzeltem már, hogy így szólítom. De féltem, hogy esetleg tiszteletlenségnek fogja gondolni, hogy csak úgy. De hogy ő felhozta. Egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz. Ez fantasztikus! Annyira örülök neki, majd kiugrik a szívem a helyéről.

Nagyon örülök, hogy jól érezte magát a barátaimmal való találkozáskor. Tényleg aggódtam egész beszélgetés alatt, hogy esetleg kényelmetlenül érzi magát. Olyan rendes pasi! És az enyém! A csajok teljesen elvoltak tőle. Mindent hallani akartak róla. Ilyenkor azért örültem egy kicsit, hogy nem érti Kazuya mit mondanak. De jó volt találkozni velük, látni őket, hogy jól vannak, beszélgetni, hülyülni. És örültem, hogy Ádám és Kazuya jól elbeszélgettek. Bár nem vallják be de szerintem elindultak egy haver, barátság szinten. Amikor a lakásban beléptünk meglepve észleltem, hogy a szüleim nincsenek egyedül, ugyanis nagynénémék ott voltak. Nagyon jó volt látni őket és az unokatestvéreimet is. Egészen későig elbeszélgettünk és megismerkedtek ők is Kazuyaval. Másnap délelőtt elmentünk egyet kirándulni a családdal és Kazuyaval turáztattuk egy kicsit a hegyekben. Birta a tempot, bár sokat hecceltem, hogy nem fogja. A táj teljesen lenyűgőzte. Csodálatosnak látta. Készítettünk közös fotókat is. Aztán a közeli fürdőtelep helyiségen ebédeltünk meg kicsit későn, de jó volt. Amikor hazaértünk a szobámba pihentünk meg és megnéztünk közösen egy filmet. Nyilván interneten, bár megpróbáltuk azt is, hogy nézzen bele a műsoriankban, de nyilván nem értett sokat és hogy most mindent fordítsak. De aranyos volt, hogy megpróbálta. Sőt azt mondta, hogy komolyabban odaáll majd tanulni a nyelvemet. Aranyos! Rengeteg a teendő, alig hiszem el, hogy már 3 nap le is telt. De nagyon jól érezem magam és úgy láttam, hogy Kame is. Holnapi teendő... még nem tudjuk mi, de majd kitaláljuk. 

Reggel a szüleim nem voltak otthon, viszont készítettek gofrit reggelire. Fincsi volt! Aztán épp csak, hogy beléptünk a szobámba, mind az én, mind pedig Kame mobilja megcsörrent. Kissé meglepődve tekintettünk össze, erre az egyszerre való hívás kapásra. Az én kijelzőmön Midori neve állt, szemem sarkából érsze vettem, hogy Kame kijelzőjén Jin neve áll. Fel is vettük a telefont:

    - Haló? - szólaltunk mindketten a sajátunkba bele szinte egyszerre.

    - Akaru! - hallottam meg egészen kétségbeesett és sietős hangját Midorinak.

    - Mi a baj? Mi történt? - ijedtem meg ettől a hangnemtől. Közben hallottam ahogy Kazuya is hasonló kérdéseket tesz fel.

    - Felkell nézned azonnal az arama! japan oldalára! Most!

    - Re...rendben. De mi történt? Mindenki jól van?

    - Nem történt senkivel sem semmi csak... nézd meg azután beszélünk!

Ez megijesztett. Mégis mi történt? Ugyan abban a pillanatban tette le Kame is a telefonját.

    - Jin azt üzente, hogy azonnal nézzek fel a hírportálra.

    - Midori is! - mindketten betárcsáztuk a kért oldalt, majd mindkettőnk tekintete elkerekedett.

Ugyanis az első cikk ami feldobott nem volt másról szó, mint rólam és róla. "Kazuya Kamenashi és Akaru Suzuki közös nyaralása." állt a hatalmas szalagícmben. Még a cikk elején egy kép is volt rólunk, ahogy itt a városban, a főtéren ölelkezve sétálunk. Nem hiszem el! Még itt is elkaptak? De hogyan? Ki? A cikk egész friss volt, csak néhány órája tették fel és azt taglalta, hogy ketten eljöttünk Erdélyben, történetesen ahol lakom és akkor valószínű megtörtént a család találkozás, Kazuya nálunk lakik. Mióta lehetünk együtt? Mióta tarthat a kapcsolatunk? Hiszen a csalá bemutatás, nem egy kis dolog szóval már egy idő elkellett teljen. Az ügynökség mit szól a kapcsolatunkra. Jelenleg még nem nyilatkozott. És nyilván a felek sem, mert még nem érkeztek haza. De igyekeznek majd elcsípni. Barátainkat kerestek már fel, a Hoshi csapatot és a KAT-TUN-t de eddig egyikőjük sem akart beszélni róla, mivel szerintük nem az ők dolguk. Viszont hatalmas port kavart úgy tűnik Japánban, néhány hypnes le van döbbenve, más pedig örül, hogy Kazuya megtalálta a lelkitársát és nagyon aranyosnak gondol minket együtt.

Mielőtt azonban bármit osztozhattunk volna erről Kazuyaval, ismét megzörrent a mobilunk, egy üzenet semmi több Misakitól "A mai nap folyamán, legkésőbb holnap gyertek haza! Kitagawa-sama vár rátok!" Szóval még meg sem tudtuk beszélni ezt az egészet, hogy hogyan tovább. Bár szerintem már, éreztük, hogy érik valami és hamarosan felkell vállaljuk. Mondjuk akkor sem így gondoltuk. És úgy tűnik, az itthoni kiruccanásnak hamarabb vége szakad.