32.fejezet Maru megtudja

Tekints az égre!

32.fejezet Maru megtudja

Kazuya:

    - Hana-chan, szia! - ugrottam kolleganőm mellé.

    - Rei, megijesztettél!

    -Ne haragudj, nem szándékoztalak megijeszteni. Minden rendben?

    - Ah, igen persze csak... Bajba került a családom, elbócsájtották édesapám és hát... Az volt számukra a biztos pont. Most meg...

    - Rád hárul, hogy gondoskodj róluk. - Hana-chan bólintott. - Hana... - elé álltam és megfogtam a kezét. - Én... Tudod jól, hogy rám számíthatsz, bármi is történjék én itt vagyok.  Támaszkodj rám!

    - Rei...

    - És ennyi! - kiáltott fel a rendező. - Remek volt! Köszönjük szépen srácok!

   - Köszönjük szépen! - hajoltunk meg színésznő társammal Minamival.

Alig egy napja ért véget a legújabb turnénk és már munkába vagyok. Egy új sorozatba fogok főszerepet játszani.  Nem is volt időm találkozni Aival. Pedig annyira magamhoz akarnám ölelni. Ah... És egy ideig sajnos nem is lesz időm személyesen találkozni. Délelőtt dolgozik és én forgatok hol délelőtt, hol délután és este pedig a Going-ba kell műsorvezetősködjek. Szóval sajnos csak az marad, hogy telefonon beszéljünk. Vagy talán még elmegyek valamikor benézni hozzá.

    - Jó munkát végeztél! - lépett mellém Minami.

    - Köszönöm! Szintúgy, jó munkát végeztél! - mosolyodtam felé.

     - Biztos fáradt vagy, hiszen csak tegnap jöttetek haza a turnéból és már is dolgoznod kell. Nem kellett volna beszélj a rendezővel, hogy későbbre tegye a kezdést?

     - Köszönöm szépen az aggodalmat, de jól vagyok! Megbirkozom vele. Nem ez az első, hogy így alakul. Rendben leszek!

    - De ha mégis, soknak gondolod kérlek ne felejts szólni. Biztos megértik!

    - Köszönöm szépen! - Minami kedves lány először játszok vele egy sorozatban.

Épp ebben a pillanatban megszólalt a telefonom:

    - Oh, vedd csak fel! - hagyott magamra.

    - Halo?

    - Szia! Remélem nem zavartam meg a forgatást. - szívemet különös nyugodtság és boldogság vette körül. Ezt csak egy valaki tudja okozni.

    - Nem, épp végeztünk. - Ai! - Nálad minden rendben?

     - Igen, hamarabb végeztem a munkával.

    - Oh, milyen jó egyeseknek.

    - Milyen kár, hogy nem tudunk találkozni.

    - Hidd el, hogy én is nagyon szeretném. De sajnos, beborít a munka.

    - Hát ez van! De azért remélem, hogy nem fárasztod ki magad. Ne terheld túl magad, kérlek!

    - Nem fogom, ne aggódj.

    - Megígéred kisujjra?

    - Kisujjra? - nevettem el magam.

    - Na, ne viccelődj! Komolyan beszélek, meg kell ígérned kisujj eskűre, hogy vigyázol magadra.

     - Vigyázok magamra, kisujj eskűre! - mondom végig, bár nem tudom teljesen nevetés nélkül.

    - Úgy... Amugy Kame... A kapcsolatunkról és a szüleimmel kapcsolatban...

    - Na! Mondtam, hogy ne idegeskedj ezen! Elfog jönni az idő, amikor mindent elmondunk és megbeszélünk. Eljön a megfelelő alkalom. Kivárjuk. Nem akarom, hogy ezen akadj fent és hibáztasd magad. Nincs semmi baj!

Tudtam, hogy ezen töri a fejét és magát hibáztassa, hogy nem tud ebből kikeveredni, olyan könnyen. Nem akartam elérni, hogy ezt érezze és törje magát.

    - Figyelj, eldöntöttem! - hangja elszántsága még a vonalon keresztül is hasított. - Beszélek Nakamaruval.

    - Tessék?!

    - Igazad van, nem érdemli ezt meg. És egy dolog, hogy tartok a szüleimtől, de tőle nem kellene. Így megyek és beszélek vele most.

    - Mi?! Várj! Ai, hol vagy?

    - Nemsokára az ügynökségnél, itt kell legyen korábban egyeztettem velem.

    - És ezt miért nem mondtad el nekem?

    - Mert ez az én felelősségem!

    - Nem csak... Várj, meg! Ne menj be az épületben, azonnal ott leszek!

    -Kazuya, előbb én kellene beszéljek vele, nem akarom hogy bármi kellemetlenség legyen köztetek.

    - Akkor is, ott kell legyek melletted!

    - Nincs időd, munkád van.

    - Misaki, mennyi időm van a következő munkáig?

    - Másfél óra!

    - Azonnal ott leszek és időbe visszaérek!

Ezzel letettem a telefonom. Elkértem Misakitol az autot, mondva sürgösen el kell intézzek valamit és azonnal az ügynökség felé tartottam. Nem is mondta, hogy erre készül. Mi történhetett? Vagy még a múltkori jár a fejében? Biztos, miattam teszi, ahogy a múltkor felhoztam. Mennyit rágodhattál rajta, Ai?

A legközelebbi parkoló helyre álltam meg, majd szó szerint kipattantam a kocsiból és beszaladtam az épületben. De az előtérbe nem láttam Ait. Nem várt meg? Akkor hol lehet? Maru ilyenkor...

Azonnal a liftek felé vettem az irányt szerencsére már jött is egy. Nem volt nagy forgás ma a cégnél. Majd irány a proba terem, amit általában használni szoktunk. Nem volt nyitva az ajtó, kopogással nem törödtem csak benyitottam. Maru és Ai ott álltak egymással szembe.

     - Kame, te mit keresel itt? - akkor még nem mondott neki semmit. Feléjük sétáltam.

    - Maru, én akartam beszélni veled. Kérlek hallgass meg! - terelte vissza a figyelmét rá Ai.

    - Oké...

    - Tudom, hogy sokszor egyeztettünk, hogy nem akarjuk ezt az eskűvöt egyikünk sem és próbálkoztunk de nem magyon haladtunk előre. Nem akarnám az eskűvöt, így sem úgysem. Legalábbis nem úgy, hogy feléd csak barátként tekintek. Remek barát vagy és remélem, hogy nagyon élvezem az együtt töltött időt. Viszont, el kell mondjam, hogy már nem csak ez a tényező játszik az eskűvő megállításában. - közelebb léptem Aihoz és mélyen beszivtam a levegőt. Ezt meg kell tenni, ahogy Junno is mondta nem tarthatom továbbra titokban. És Ai is ezt akarja. - Ugyanis szerelmes vagyok! - jelentette ki Ai. - Én nagyon sajnálom, de szerelmes lettem Kazuyaba! - hajolt meg Ai. - Kérlek ne haragudj Kazuyara, ő semmi rosszat nem tett.

    - Maru, ne haragudj! Nem akartam elvenni a mennyasszonyod, én csak... Beleszerettem és... Nagyon sajnálom! - hajoltam meg én is. - Ne haragudj Aire, semmi rosszat nem tett.

Csend telepedett ránk. Se én, se Ai nem huztuk ki magunkat. Majd meghallottunk egy nevetést.

    - Huh! Ennyi ideig tartott bevallonotok? - Aival összenéztünk majd feltekintettünk Marura. Aki felénk mosolygott. - Azt hiszitek nem vettem észre, ahogy néztek egymásra? És Kazuya, néha te olyan féltékenyen tekintettél rám, hogy azt hittem lyukat fursz belém a tekinteteddel. - nevetett ismét. - Nem értem miért nem mondtátok el hamarabb? Ai, ahogy mondtad mi megbeszéltük, hogy az eskűvöt nem akarjuk és barátok vagyunk. Nincs amiért félned. Nem haragszom sem rád, sem Kazuyara. Ugyan! Mi rosszat tettetek? Csak szerelmebe estetek. És ugyan ki vagyok én, hogy az utatokba álljak? Ha szeretitek egymást én nem állok az utatokban. Megbeszéltük az elején már, hogy ez amit elterveztek a szüleink nem jó és megállítsuk őket. Bár bizonyosképpen a vőlegényed vagyok, nem tartozol semmiféle magyarázattal felém, mivel nem tekintettél sosem rám úgy.

    - Maru...

Félre ismertem a barátomat. Talán nem is szerelmes Aiban?

    - Köszönjük szépen Maru! - Ai Maruhoz sietett és átölelte.

    - Ugyan, nincs amit. Amugy meg, gondolom a szüleid nem tudják ezt a kapcsolatot. - Ai megrázta a fejét. - Segítek nektek, hogy senkinek ne legyen ebből próblémája. - mosolyodott felénk.

    - Köszönjük, haver? - léptem én is közelebb és kezet fogtam vele.

    - Azért becsüld meg jól és vigyázz Aira. Csodálatos lány!

    - Tudom! - mosolyodtam az említettre.

    - Ne haragudj, hogy utolsó pillanatban szóltam neked. - percekkel később Aival a folyoson búcsuzkodtunk. - Én csak...

    - El voltál a múltkori vitatkozásunkkal?

   - Igen én... Olyan kedves vagy felém, még akkor is te jöttél bocsánatot kérni, mikor én voltam a rossz és...

    - Sss... - tenyereim közé fogtam arcát. - Nem volt senki sem rossz! Nem tettél semmit sem.

    - Túl kedves vagy...

Megpusziltam a homlokát.

    - De megkönnyebbültem, hogy nem kell titkolozni Maru előtt. Féltem, hogy mi van ha mégis jobban megkedvel. - tekintett az ajtó felé. - Nem akartam megbántani.

Magamhoz öleltem.

    - Én sem. Remek srác!

    - Igen.

    - Na jó, menj vissza a dolgozni!

    - De, csak még visszalépek Maruhoz.

Ai bólintott, majd elindult vissza. Én nyujtozkodtam egyet. Igen, már én is meg vagyok könnyebbülve. És érzem, hogy minden rendben lesz. De mielőtt beléptem volna ismét a próba teremben, egy hangra lettem figyelmes. Egy zokogó hangra. Egy kesveres, összetört zokogás. Megnyaltam ajkaimat. Azt mondta, hogy talán nem is lenne rossz Aival lenni egy házasságban. Magába tartotta érzéseit, mert tudta Ai nem úgy tekint rá, ahogy ő rá. Milyen lehetett mikor először rájött, hogy én és Ai... Annyira sajnálom, Maru!

    - Hé! Hol voltál ennyi ideig? Mi volt az a fontos elintézni való? - tértem vissza a forgatás helyszínére, ahol várt már Misaki.

    - Csak beszélnem kellett valakivel.

    - Mi ez a bánatos arc? Történt valami?

    - Inkább hagyjuk! - ráztam le.

    - Oké! Oh, ez biztos, hogy felfogja dobni a kedved. Minami-chan úgy tűnik, hogy érdeklődik irántad. Kérdezősködött felőled és aggódott, hogy hova tűntél csak úgy el. Szerintem tetszel neki!

    - Nem érdekel!

    - Mi? Miért? Nem csinos lány? Vagy a munka miatt? Tudom, hogy idol vagy és a szerelemmel elleszenek a rajongók, de te is megérdemled a boldogságot. Megoldodnak a helyzetek. Megfogják érteni.

Igen. Megfogják érteni, bizom a rajongóimban.

    - Főleg, ha egy olyan lányról van szó, mint Minami-chan.

És mi van Aival? Őt nem fogadnák el?

    - Nem az esetem! - dobtam oda kedvtelenül. - Ne próbálj összehozni valakivel.

Ezzel pedig beültem a kocsiba hátra, hogy továb mehessünk.

   - Ebbe meg mi ütött, hogy ilyen mogorva.

Tudtam, hogy Maru szerelmes Aiban. Megbántottam, barátomat úgy, ahogy nem akartam. És ez pocsék érzés.

1 hét telt el, amióta Maru megtudta az igazat. Semmi változás nincs a viselkedésben körülöttünk, sőt örül, hogy egymásra találtunk. De én tudom az igazat, hogy ez neki még friss. Nekem sem lenne könnyű, hogy a lány akit szeretek másba szerelmes. Küzdenék e tovább érte? Vagy csak mellett állnék továbbra is csendben? Ő állított félre, megkell érteni, bár mennyire is nehéz. Le a kalappal Maru előtt, félek én nem tudnék ilyen könnyen arébb állni. Nem rosszat akarok neki vagy annak a személynek akit szeretek, de harc nélkül félre álljak nem is tudom. Lehet túl heves vagyok. Sajnálom! Ami Ait illeti, ő nem hallotta, hogy Maru sírt, így azt hitte minden rendben van és minden megy úgy ahogy eddig. Bár azért megfordult a fejében, pár napja elmondta, hogy gondolkozott azon, vajon Marut érintette ez a dolog. Azért törte magát és rosszul érezte magát, hogy ezen át kellett essen vele. Remélte, hogy a barátságukra nem tesz pontot. És örült amikor Maru ugyanúgy foglalkozott vele és hasonlóképpen beszélgethettek.

   - Halo? - ebéd szünetem volt forgatás napján.

   - Szia, fiam! - anyám csillingelő hangja zengte be a terepet, amitől rögtön öröm fogott el.

    - Szia! Hogy vagy?

    - Jól köszönöm. És te? Remélem, nem zavartalak meg.

   - Nem, dehogy! Épp ebédszünetbe vagyok. Jól vagyok!

   - Az jó! Nem is akarlak sokáig feltartani. De szeretnék szólni, hogy ne feledkezz meg a családi ebédről vasárnap.

    - Családi ebéd?

   - Na! Már is elfelejtetted? Még jó, hogy felhívtalak.

   - Ne haragudj, anya! Ott leszek mindenképp.

   - Nem is reméltem mást! - mondta és hallottam a vonalon keresztül is ahogy mosolyog.

   - Akkor vasárnap! Szia!

  - Jól vagy? - szinte a semmiből toppant ide Minami. Kedves lány, jól kijöttünk a munka alatt.

   - Igen! Édesanyámmal beszélgettem. Vasárnapi ebédre vagyol hivatalos.

    - Oh, családi ebéd. Mennyire elmennék én is! - mosolyodott felém.

   - Eljönnél a családi ebédemre? - szűkitettem össze szemeim értetlenül.

   - Csak vicceltem! - öltötte ki rám a nyelvét. - Amugy nincs kedved eljönni velem valamikor egy vacsorára?

   - Vacsorára?

   - Hát, mindig elhivlak ebédre, de azt mondod hogy dolgod van és elmész ha nem a forgatás van. - huzta el az ajkait. - Pedig szívesen elbeszélgetnék veled munkán kívűl is. - rebesgette meg a szempilláit.

Napokban mindig forgatással kezdtünk, utána volt munkám általában. Vagy na az is megesett, hogy Ai szabad volt és akkor találkoztunk az épület tetején. Este pedig volt, hogy találkoztunk a többiekkel, esetleg kettesben nálam.

    - Öhm... Persze visszatérhetünk valamikor rá.

    - Tényleg?! - csillantak fel szemei. - Akkor mi lenne ha... Mondjuk, ma este?

    - Ma este nem jó. A barátokkal találkozzok.

    - Oh, és ha csatlakoznék?

   - Szertnél csatlakozni hozzánk?

   - Hát... Úgy értem, ha nem próbléma. Szívesen megismerkednék a többi KAT-TUN taggal is, meg a többi barátoddal. Mármint tudom, úgy hangzik, hogy meghívattam magam én csak gondoltam... Hogy is mondjam. Vagy nagyon furcsa, hogy fiúk közé befurakodom?

   - Nem! Lesznek még lányok.

    - Akkor biztos nem gond, ugye? - karolt belém.

   - Gondolom!

   - Szuper, akkor hányra és hol?

Ennyire találkozni akar a többiekkel? Mi ez a nagy lelkesedés? Nem is tudtam, hogy Minami ekkora KAT-TUN rajongó.

   - Oké, ott leszek! - mosolyodott felém miután megosztottam a címet és az időt. - De tudod, ha vénetlenül eltévednék talán jól jönne a tel...

De mondatát nem tudta befejezni, ugyanis megszólalt a telefonom. Amint megpillantottam a kijelzöm felvillanó nevet fülig ért a szám.

    - Ne haragudj, most mennem kell! Este találkozunk! Halo? Szia!

    - Gyorsan felvetted!

    - Ne venném fel neked a telefont gyorsan?

    - Oke, oké. Csak azért hívtalak, hogy Kaoruval megyek ma este, találkozunk a helyszínen?

    - Persze! Találkozunk ott! Minden rendben amugy?

    - Igen, miért ne lenne?

    - Tényleg csak azért hívtál fel, hogy ezt elmondd?

    - Meg azt, hogy szeretlek! - nagyot dobbant a szívem. Hiába hallom már olyan rég, még mindig magyot dobban a szívem tőle.

    -Ai...

   - Folytatjuk a forgatást!

   - Hallom menned kell, este találkozunk.

   - De még visszatérünk erre.

   - Ne aggódj, nincs semmi baj! Most meg irány koncentrálj munkára.

   - Te is! Szeretlek! - suttogtam a telefonba, nehogy más meghallja.

    - Én is téged!

Egy pillantig még a kikapcsoló telefont néztem, majd újult erővel tértem vissza a munkában. Milyen hatással is van rám? Mindig kapok tőle egy löketet. Csak hallanom kell a hangját, látnom az arcát és már újult erővel töltödöm fel. Alig várom, hogy este együtt legyünk. Bár Minami is ott lesz és ő nem tud rólunk. Vagy lehet tudok majd vele beszélni és megkérni, jogy még tartsa titokban? Talán ezt kell majd tegyem. Még egy kicsi, megbeszéltük Aival, hogy most már szülökkel is beszélünk. Maruval már mindkét szülő előtt együtt felhozták, hogy felakarják bontani a jegyességet. Senki nem értett semmit. Próbálnak beszélni a fejükkel és helyrehozni. Sikeretlenül és most már abba sem engednek, hogy átverjék őket. Nem lesz esküvő!