33.fejezet Keserű érzés

Tekints az égre!

33.fejezet Keserű érzés 

Ai:

   - Örülök, hogy már sokkal nyugodtabb vagy! És tudtátok rendezni Maruval is a dolgokat! - Kaoruval éppen a megbeszélt helyre igyekeztünk.

    - Igen! Én is! Nagyon örülök, hogy senkit sem veszitettem el.

    - Jaaaaj annyira örülök neked barátnőm!

    - Azért még ennyire boldog ne legyél, ugyanis beszélnem kell a szüleimmel is még. És az lesz az igazi falat.

    - Ez igaz... - maradt alább a lelkesedése. - De biztos vagyok, hogy megoldódik. Talán ez lesz úttörő, hogy itt fogják megérteni igenis engedniük kell.

    - Legyen, úgy ahogy mondod!

    - Na de most nyugi! - karolt át. - Itt lesz a szerelmed és köztünk nyugodtan kimutathassátok a szerelmeteket. Nem kell titkoloznotok!

Igen, teljesen igaza van Kaorunak. Bár attól még óvatosak kell legyünk, nem baj ha kicsit közelebb vagyunk egymáshoz és egy két jelet teszünk szerelmünkre. Ugye?

    - Ai, Kaoru! - de amikor az asztalhoz értünk lefagytam. Ugyanis ott nem csak a fiúk vártak, hanem egy lány is. - Bemutatom, nektek Minami Daishit! Vele dolgozok együtt a legújabb sorozatban. Ők itt pedig Ai Fukuda és Kaoru Takahashi! - mutatott be Kame egymásnak. A lánynak vállig érő, világos barna haja volt. Csinosan öltözkődött. Egy alol puffos ruhát viselt, ami csak aranyosabbá tette.

    - Nagyon örvendek! Kaoru, nagyon szeretem a munkásságod! Egyszerűen gyönyörű vagy? - pattant ki a boxból és elénk sietett. - Ai, pedig lenyűgöző amit a szüleid elértek és egyszerűen te is az vagy.

     - Öhm... Köszönöm! - mi ez a nagy lelkesedés? Mit keres itt ez a lány?

    - Remélem nem gond, hogy csatlakoztam.

    - Nem, dehogyis! - csak nem lehet semmi baj nem?

De tévedtem. Ugyanis ez a Minami színésznő Kame mellé furakodott be. Így én nem tudtam mellé ülni. Maru mellé kerültem.

    - Minden oké? Maguk sem értsük, hogy miért hozta magával.

    -Minden rendben, ne aggódj. Amugy nem ismered Kamet, ő egy nagyon kedves ember. - mondtam, bár nem tetszett ahogy ez a színésznő rebesgette a szempilláit Kame előtt és fogdosta a karját. Egyértelmű volt, ebből a pár percből is. Nagyon egyértelmű, tetszett neki. Bejött neki Kame.

És ez a feltevésem a következő percekben, órákban is beigazolodott. Ugyanis Minami szinte le sem vette szemét Kameról. Folyton hozzá fordult, neki lebegtette haját, megérintette és flörtölt vele. És Kame ezt észre sem vette. Engem pedig? Boszantott. Féltékeny voltam. Mit ugrál Kame körül? Ő pedig miért nem tesz ellene semmit. Nem lássa, hogy ez a lány totál rá van kattanva. Vajon így telnek a forgatások is? Ő pedig észre sem veszi? Tudom, hogy ez a munkája és tiszteletben tartom és nem akarok az a barátnő lenni, akinek nem tetszik és nem tudja elfogadni a munkáját. De a féltékenység nagy úr és ilyenkor az ember nem tud tisztán gondolkodni.

Hiába próbáltam elterelni a figyelmemet arról a kettőről. Hiába csatlakoztam a beszélgetéshez. Vissza vissza kerültem oda, hogy őket figyeljem. Folythattam volna a bánatomat több alkoholban, de nem adom meg nekik ezt az örömöt. Nem részegedem le. Ezt már megtanultam.

     - Én kilépek a mosdóba! Maru, megkérlek szépen kitudnál engedni?

    - Persze!

Huh, megmosom az arcomat. Hátha felébreszt ez, abból, hogy el legyek ennyire ezzel. A tükör előtt nem láttam, magamon semmit mégis úgy éreztem, hogy elfásult vagyok. Csak azért mert az a csaj Kazuyan lóg! Mi ez az érzés?  Ai! Szedd összemagad!

    - Ai! - felugrottam a hangra. Kazuya ott állt a mosdó előtt. - Minden rendben? - barna szemei aggódalmasan felém tekintettek és keze előre lendült, hogy megérintsen. Borzongás futott végig rajtam.

    - Igen! Persze!

    - Egész biztos? Sokat ittál?

     - Nem dehogyis! Hol voltál? Nem láttad, hogy mennyit iszok? Vagy ennyire el voltál a kis sznísznő társaddal, hogy a párodra már nem jutott figyelem? - szóltam oda ironikusan.

     - Mi? Miről beszélsz? Én csak kedves vagyok. Zavar, hogy eljött.

    -Oh, látom, hogy mennyire vagy kedves. Nem is veszed észre, hogy hogy flörtöl veled.

    - Flörtöl?

    - Oh! Tipikus férfi!

Ezzel egyszerűen sarkon fordulok és ott hagyom. Ah! Ez igazán felhuzott.

    - Én elmegyek!

    - Tessék?! - lepődtek meg a többiek.

    - Jó volt! Köszönöm szépen, majd legközelebb is talizunk!

Ezzel magamhoz kaptam a táskám és elsiettem.

    - Ai! Ai! - épp, hogy elhagytam az épületet Maru és Kaoru sietett hozzám.

    - Ai minden rendben?

     - Összevesztél Kazuyaval?

    - Nem, dehogy! Mi nem veszekedtünk.

    - Akkor mi történt? Zavar Minami, ugye?

Megtorpantam és nagyot nyeltem.

     - Féltékeny vagy és nem tudod, mit kellene tegyél. - Kaoru túl jól ismer. - Oh barátnőm! - lépett közelebb hozzám és karját a vállamra tette. - Ez nem rossz dolog. Normális!

     - Igen de akkor miért érzem ilyen rosszul magam? Miért zavar ennyire? Miért akarom azt, hogy hagyja ott azt a lányt és legyen velem helyében? Hogy ne dolgozzon vele? Ez olyan önzőség! - könnyek utat törtek az arcomon.

    - Ai... - Kaoru átölelt. - Nincs semmi baj! Nincs semmi baj!

Nem is tudtam, hogy éppen magamat hibáztassam, hogy ilyen vagyok. Vagy Kazuyara haragudjak, mert nem vette észre, hogy mi történik. Nem tudtam megválszolni magamnak a kérdést. Nem voltam ilyen. Azt hiszem ez az a bizonytalanság, a fent és lent amit az emberek szoktak mondani, hogy a szerelemmel jár.

     - Gyere, mit szólnál ha ma este nálam aludnál?

     - Nem! Anyáméknak fura lenne ha most elmennék hozzád. Főleg, hogy tudják itt vagyok Maruval és a többiekkel. De köszönöm, csak sétáljunk egy kicsit, amíg helyre pattanok és kinézek valahogy. Amugy, hol van Maru? Nem itt volt ő is?

    - De, most, hogy mondod!

Körbe néztünk, de sehol nem láttuk Nakamarut. Történt valami?

    - Biztos, látta, hogy ez most olyan csajos dolog. Ne aggódj! Gyere sétáljunk egyet.

Bólintottam. Lehet igaza van, nem kellene rögtön rosszra gondoljak. De azért írok egy üzenetet Marunak.

Yuichi:

Ezért történt minden? Ezért álltam én félre? Már is az első problémánál így reagál? Utána sem jön? Mi lett vele? Én nem ilyennek ismerem Kazuyat. Akkor meg mi lett?

De hamarosan meg is tudtam a választ amikor beléptem a bárba ismét. Minami rá volt akazkodva. Tényleg ennyire vak, hogy nem veszi észre, a lány őt akarja? Már akkor furcsáltam, amikor megjelent Kazuyaval. Persze nem tudom hobáztatni, hogy nem akart rossz lenni és ha már elhívta magát, nemet mondjon neki, de miért nem vette észre, hogy Ai egész este mennyire kényelmetlenül érezte magát?

     - Kazuya!

     - Maru, hol van Ai? Mi történt?

    - Egy kicsit tudnánk beszélni? - vetem oda neki, majd kisétálok ismét az épületből.

    - Mi a baj? Hova tűnt Ai? Mit mondott neked? Maru! Maru mondj valamit! - ragadta meg a karom mire kihuztam a fogásából. Egy kicsit fel is löktem, megingott. - Mi a bajod?

     - Mi a bajom?! Neked mi a bajod? Hogy hagyhattad egész este figyelmen kívül a barátnődet?

    - Figyelmen kívűl?

     - Oh, ne tedd itt az eszed. Ne mondd, hogy nem vetted észre ahogy Minamival foglalkoztál egész este és szinte egy pillantást sem vetettél Aira.

     - Ez, nem így van! Minami előtt nem mutathassuk, hogy egy pár vagyunk. Ai is így gondolja.

Uh, most először roppant idegesítő Kazuya. Kifujam a levegőt, majd neki iramodok és a falnak lököm.

     -Nyisd ki már a szemed! Az a csaj egész este rajtad csüggödte, te pedig csak mosolyogtál, miközben a barátnőd szembe veled féltékeny volt!

     - Ai féltékeny?

     - Oh, az égnek, Kazuya! Hát nem veszed észre, hogy néha túlságosan is kedves vagy? Olyan közvetlen dolgokat nem veszel észre, ami zavarja a barátnődet? Hát ezért adtam át neked?! Hogy így megbántsd.

     - Átadni nekem?

     - Ne mondd, hogy nem tudtad, hogy én is úgy érzek Ai iránt, ahogy te. - láttam ahogy megrebben a szeme. Tudtam, hogy tudja.

    - Maru! Kame! Mit csináltak itt kint? - Uepi és Junno ebben a pillanatban léptek ki az épületből.  - Maru engedd el!

Kifujtam a levegőt és elengedtem.

     - Minami kedvel téged és egész este dobta magát neked. Te pedig nem csináltál ez ellen semmit. Szerinted Ai hogy érezheti magát?

     - Én...

     - Ne csináld, hogy bánjam meg, amiért átadtam őt neked! Menj utána!

     - Köszönöm, haver! - veregette meg a vállamat, majd szaladni kezdett.

      - Maru, te tényleg bele szerettél Aiban? - lepődött meg a hallottakon Uepi. Junno csak ott állt, szerintem ő pontosan jól tudta, hogy mik is az érzéseim.

     - Hát, ez van ő nem engedm szeret. És amíg vele boldog, addig nekem az a legfontosabb.

     - Ez szép haver! - veregette meg a vállamat Junno, majd bátorítóan Uepi is.

     - Srácok, Kazuya hol van? - ebben a pillanatban lépett hozzánk Minami is.

     - Neki most elintézni valója akadt. De gyere, mit szólnál ha hazakísérnélek?

     - Ren... rendben!

     - Holnap találkozunk srácok! - intettem egyet hátra a fiúknak, majd Minamivel elindultunk. - Merre laksz?

       -Öhm... A Fussa negyedben.

     - Fussa? Az nincs innen messze?

      - De! De nem voltam ma otthon és azt hittem, hogy...

     - Hogy Kazuya majd hazavisz?

      - Igen... - látszott, hogy bánatos emiatt.

      - Tudod, Kazuya ő... most nem akar kapcsolatban lenni...

      - Mással?

     - Tessék?

      - Azt hiszed nem vettem észre, hogy hogy néz Aira? Ahogy Ai rögtön felállt, Kazuya szinte azonnal mozdult vele. Amikor megérkeztek Kazuya szeme azonnal felragyogott. És sokszor hallottam már a nevét. Ha Kazuya valakiről sokat beszél, akkor az Ai. Nem is értem, hogy eddig, hogy tudták titokban tartani. - kuncogott fel.

    - De akkor te...?

      - Én nem is tudom mi ütött belém... - turt bele a hajában. - Azt hittem, hogy van valami esélyem, önző módon. De nem akartam őket szétválasztani. Sajnálom! Azt hiszem galibát okoztam.

Ez a lány, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek gondoltam.

     - Nem okoztál próblémát. Ezt mindkettőjüknek megkellett tapasztalniuk előbb útobb. És most már megfogják beszélni. De kérlek erről még egyelőre ne beszélj senkinek.

      -Persze, ne aggódj! Megértem! Amúgyis, nem az én dolgom, hogy ki kivel jár és ezt mikro ossza meg. De amúgy lehet egy kérdésem? 

     - Igen?  -érdeklődve felhúztam a szemöldökömet.

       - Könnyű volt a mennyasszonyodat átadnod neki?

      - Nem... - huztam fél mosolyra ajkaimat. - Egyáltalán nem volt könnyű, de tudtam, hogy ez a helyes. - láttam, ahogy szemem sarkából Minami is elmosolyog. - Nos, bár Kazuya nem tudott hazakísérni, én itt vagyok, azért remélem ez sem rossz társaság.

     - Hahaha! Nem, egyáltalán nem! - nevetett fel. Egész szép, csillingelő a nevetése.

Ai:

Egy olyan 20 perccel később, értem haza. A szüleim a nappaliba TV-tek. Csak épp beköszöntem és mentem is fel a szobámban. Már jobban voltam. Hála Kaournak. És Marutól is megkaptam a választ, hogy minden rendben csak tényleg gondolt egy lányos pillanat kell oda nekünk. Megnyugodtam. Ami Kazuyat illeti... még makacs voltam vele kapcsolatban. Nem akartam keresni. Azt akartam, hogy ő keressen. 

Épp, hogy leültem az ágyamban,a mikor kopogtattak a teraszomon. Nagyot ugrottam. Ki ez? Lassan megközelítettem a teraszt, elhuztam a függönyt és megpillantottam akire éppen gondoltam.

Felsóhajtok és kinyitom az ajtót:

     - Ma te nagyon a szívrohamot akarod rám hozni!

     - Ne haragudj, de látni akartalak! Minden rendben?

     - Mióta állsz itt?

      -Nemsokkal utána jöttem ide, miután elmentél a bárból.

      - Olyan régóta vársz itt rám? - bólintott. - Azt hittem, hogy hazajöttél.

      - Hát igen, nem tudtam volna rögtön utána... - elharaptam a mondat végét, nem akartam elmondnai, hogy miért is.

      - Ai... - megfogta a kezemet. - Nagyon sajnálom a ma estét! Nem akartam, hogy úgy érezd megfeledkezek rólad. Erről szó sem volt.  Én csak, arra gondoltam, hogy Minami nem kellene még megtudja és akkor jobb ha kicsit tartsuk a távolságot. De nem akartalak megbántani vele. Annyira sajnálom, hogy ennyire hülye voltam és nem ráztam le hamarabb magamról Minamit!

És már megint itt tartunk. Ő az, aki bocsánatot kér és magyarázkodik.

      - Kame... Én sajnálom, hogy így viselkedtem. Nem is tudom, ez a féltékenység elborított. Nem tetszett, hogy Minamival olyan közvetlenül viselkedsz és ahogy rebesgette a szempilláit... elborított a köd.  - eltekintettem.

     - Nincs amiért rosszul érezned magad! - emelte fel az államat, hogy szemébe nézhessek. - Figyelmesebb is lehettem volna!

      -Nem... ne csináld ezt! Nem igazságos, hogy mindig te kérsz bocsánatot és magyarázkodsz amikor leginkább velem van a gond. Azzal, hogy ez az egész titokban kell maradjon és akkor mégis én akadok ki ilyenkkor. - lépek el tőle és hadonászni kezdek a kezeimmel.

      - Ai! - de megállít. Odalép hozzám és hátulról átölel. - Szeretlek! ÉS mondtam a múltkor már, bármi is legyen itt leszek melletted és kitartok. Amikor úgy érzed készen állsz szembe nézünk mindennel amivel kell. Nekem egyelőre bőven elég az, ha tudom, hogy szeretsz.

    - Kame...

    - Ai, miért nem csatlakozol hozzánk a nappali... - de ebben a pillanatban benyitott hozzánk anyám. Na ez nem jó!