A sors szenvedélye 64.rész

A sors szenvedélye

64.rész

Kazuya:

Másnap a cég hivatalossá tette, hogy valóban együtt vagyunk Akaruval. Nos, hogy nekik mit jelent pontosan ez a lépésről lépésre? Nyilván ezekután a média még jobban letámadott minket és az ügynökséget is millió egy kérdéssel, ha nem többel. Annak ellenére, hogy az ügynökség kijelentette, egyelőre semmiféle magánéleti kérdésre nem válaszolunk és megkérjük, hogy ezt tatrsák tiszteletben. Hiszen magánélet, magánélet. De megígértük, hogy majd hamarosan egy két információt közlünk, mi magunk a két fél. Szóval egyelőre ennyire értették, hogy hivatalossá tettük, de egyelőre nem szeretnék semmit sem közölni. És ezért mondták, hogy kicsit türtöztessük magunkat, amíg egy kicsit lejár ez az egész hacacáré és kicsit nyugton hagynak minket.

Ami a rajongókat illeti, természetesen volt, természetesen ahogy előre is gondoltuk volt aki, örömmel fogadta ezt a hírt és voltak akik nem épp szép gondolatokkal illettek. A többség Akarut vádolta, hogy elcsábított és kihasznál, de volt olyan, aki szerint én válltottam ki az egészet és csak játszadozok egy lánnyal, mert éppen erre van kedvem. De nem érdekelnek ezek a negativ, rosszatálló kommentek, nem veszem fel. Ez az én életem, én tudom az igazat és a körülöttem lévők is akik fontosak, ha ezt nem tudják megérteni, akkor nem szeretnek igazán engem, az együttest. Mindenki életében eljöhet egy ilyen pont, ez normális, elkell fogadni. Lehet nehéz, de bele kell törödni. A KAT-TUN népszerűsége ezekután nem lankadt meglepő módon, talán vesztettünk rajongókat de szereztünk újakat is. És biztam, abban, hogy akik most hátat is fordítottak, visszajönnek, amint eltelik egy kis idő. És ezt próbáltam Akarunak is sugallni, nyilván az elején nehéz volt neki folyton felugrottak kommentek és hírek, de mindezeket elmondtam neki és belátta igazam van és csak egy kis idő kell, amig megszokják és rendben lesz minden.

Az édesapjával próbáltam beszélni, végig hallgatni végig hallgatott, de nem tudtam meggyőzni semmivel, hogy megváltoztassa a véleményét. De ha azt hiszi, hogy ilyen könnyen feladom, akkor téved!

Akaru:

Február 23-a reggel izgatottan ébredtem. Mitől is volt olyan különleges a mai nap? Mert, Kame születésnapja volt. És ez nem csak olyan volt, mint eddig, szerkesztek egy képet vagy videót róla kiteszem a bloggomra és irok egy kis levelet neki abban reménykedve, hogy valami folytán eljut hozzá, elolvassa és oké, nem válaszol vissza, de talán egy kis mosolyt tudok neki szerezni. Itt a kívánságaimat és ajándékaimat személyesen áttudom adni. De nem csak, mint Kamenashi Kazuyanak, hanem, mint a páromnak. Ez az első születésnapja velem és ahogy ő emlékezetessé tette az enyémet én is azon igyekszem, hogy emlékezetessé tegyem az ővét. Ahogy a karácsonyi ajándékkal is, úgy a születésnapi ajándékkal is eléggé el voltam, hogy mit vegyek, mi lenne a legmegfelelőbb ajándék. Mivel tudnám visszaadni, azt, amit én kaptam tőle. A karkötő, amit nekem adott... az ő része, hogy emlékezzek rá. Én is akarok valami ilyen ajándékot! No meg, mindenek mellett, hol is tartsuk a partyt. A fiúk a rendelkezésemre álltak és eldöntöttük, hogy bár hideg van sütünk egyet együtt a szabad ég alatt. Sőt néhány nappal később én kicsit tetőztem ezt az egészet, hogy mi lenne ha kicsit megnehezítenénk Kame útját és akadály pályát készítenénk neki, amivel eljutna ehhez a helyez. Kis találos kérdések lennének, különböző helyeknél, amik az életét képezik, jelentősek vagy éppenséggel sok időt szokott ott tölteni. A találos kérdések pedig elvezetik a következő ponthoz és talán még egy kis ajándékot is kap. A srácok oda voltak az ötletért és szerintük Kame is ugyanennyire, nem, még jobban oda lesz. No meg elkezdték mondogatni, hogy milyen szerencsés is Kame, hogy a barátnője ilyen ötletes nappal készül születésnapjára. Amíg pedig ő eljut hozzánk, addig mi készen leszünk a helyszínnel. Remélem, hogy tetszeni fog neki!

Így amikor születésnapjára virradtunk, bár szerettem volna felköszönteni, a játék elindult, így amig még aludt elhagytam a lakást, Ran-channal együtt, ugyanis ő velem jön most. Onnan kezdődik a játék és az első ajándékát is megkapja ott.

Kazuya:

Nyujtozkodva ébredtem születésnapom reggelén és az első dolgom az volt, hogy átölelhessem az én angyalomat. De amikor másik felemre fordultam azzal kellett szembesüljek, hogy ott bizony nem alszik senki. Felültem és körbe néztem, de a szobába nem volt senki. Már arra készültem, hogy kimenjek a szobából, megkereshessem, amikor a TV elindult és a Yorokobi No uta számunk felcsendült. A képrenyőn pedig egy közös fotó jelent meg Akaruval azzal a szöveggel, hogy "Boldog születésnapot szerelmem!" Ezt követve újabb képek jöttek fel, más más szöveggel, hogy hogyan is kezdődött az ismerkedésem vele, még mielőtt nem ismertem volna, hogy köszöntött fel engem kis szerkesztett képekkel vagy videoval, vagy hogy így írt kis levelet abba reménykedve, hogy majd biztos eljut hozzám. És ott diszelgetett egy levé 3 éves, amit nekem írt és elmondja, hogy mennyire elképesztő vagyok, sok szerencsét kíván és reméli, hogy csodaszép napom lesz. Közös képek, amiket az elmúlt 1 évbe készítettünk válltották fel egymást, sőt olyan kép is volt, ahogy a fiúkkal vagyunk. A szövegekben megfordult az is, hogy milyen keményen dolgozom és milyen remekül csinálom a munkát és kívánja, hogy ez az erő, ez a szenvedély, mindig legyen mellettem. A pörgösebb számot felváltott "Precious One" számunk, ahol leírta, hogy mennyire boldog, hogy találkozhatott velem, sőt, hogy érzései visszonzásra találhattak és, hogy most már majd hogynem féléve együtt lehetünk. A közös történetünk, az életem ott volt abba a kis videóba. Bekell valljam, hogy meghatodtam. Hol ez a lány? Azonnal a karjaimba akarom zárni!

    - Jó reggelt szerelmem! - az összeállított video után, Akaru bukkant fel a képrenyőn. - Nagyon boldog születésnapot kívánok! Sajnálom, hogy nem lehetek ott ezt személyesen elmondani, de szerettem volna olyan emlékezetessé tenni a születésnapodat, ahogy te is azzá tetted nekem. - aj, kicsim, nekem ha már mellettem vagy, már emlékezetes. Hiszen ez az első születésnapom veled, a barátnőmmel. - Szóval, hogy mivel is készültem neked? Egy kis kalandra hívlak meg! Egy utat kell megtenned és az út végén ott várni foglak! Persze ez nem lesz olyan könnyű, a helyiségeket kis találos kérdések takarják, amit neked kell kitalálnod, valamint ha mellette találsz valamit, ne felejtsd elvenni azt is! Hajrá, kicsim! - integetett, majd a video véget ért.

Oh, ez a lány! Izgalmasnak hangzik! Öltözzünk fel és induljon is el a mai nap! Amiután gyorsan felöltöztem, elvégeztem reggeli teendőimet, elvettem a TV előtti cetlit, valamint egy puzzle darabot. Amíg az emeletről lefele tartottam elolvastam a kérdést "Reggelente ha felébredsz és van időd, de nincs itthon kávé, ide lépsz le vásárolni!" Oh, ez egyszerű a közeli bolt lesz! Közben a nappaliba is kaptam egy üzenetet, hogy Ran-chant magával vitte. Perceken belül már a közeli kis boltban voltam. 

    - Jó reggelt, Kamenashi-kun! - köszöntött kedvesen a tulajdonos bácsi, Nagawa-san.

    - Jó reggelt, talán nem járt itt a barátnőm? - kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon.

    - De! De! Isten éltessen sokáig! - ezzel pedig felém nyújtott egy csésze latte machiatot, amit venni szoktam, rajta egy kis cetli és újabb puzzle darab.

    - Köszönöm szépen! - vettem át, majd a puzzle darabot a zsebembe tettem és kinyitottam a cetlit.

"Nagyon ügyes vagy! Jön is a következő! Életed egy nagy részét itt töltöd, második családoddal itt találkoztál és megannyi közeli barátot szerezhettél itt!" Az ügynökség!

   - Köszönöm, Nagawa-san! - emeltem fel a poharam és hajoltam meg a tulajdonos előtt, majd elhagytam a boltot.

Megfordult a fejemben, hogy autóval menjek el, de nem tudhattam hogy hány hely lesz és azok milyen távolságra lesznek, lehet, hogy közel, lehet távol, de végülis arra esett a választásom, hogy gyalog teszem meg az utat. Szerencsére, olyan hideg nem volt ma, kissé hüvős, de bírni lehetett. És bár nem kellett volna de sietős léptekkel indultam az ügynökség felé. Akaru elképesztő, hogy ilyent kitudott találni. Ez nagyon szórakoztató! Vajon, hol fogunk találkozni? Szerintem valami olyan helyen, ami mindkettőknek jelent valamit. Hmmm... Forgatási helyszín? Vagy lehet már itt az ügynökség? Iskola? Ahol először randiztunk? Vidámpark? Vagy lehet, olyan hely, ahol még nem voltunk? Hmmm...

    - Boldog születésnapot Kamenashi-san! - köszöntöttek azonnal a recepciós hölgyek, ahogy  beléptem az előcsarnokban.

    - Köszönöm szépen! Akaru nem járt vénetlenül itt? - mindketten össze néztek , majd átadták a cetlit és egy újabb puzzlet darabot.

Ezek a darbok összeálltak, de még nem jöttem rá mit ábrázolnak. Kék, átlátszó színűek voltak, mint a tenger, nem mag a tenger! Mit ábrázolhat? Szétnyitottam a cetlit, hogy a következő helyet is megkaphassam. "Kemény munkád itt kezdődik, hol verejtéktől csuszika  padló!" Ez lehetne még mindig az ügynökség, például egy megbeszélő terem vagy studió. De ha kifejezetten azt irja, hogy verejtéktől csuszik a padló, akkor ez a próba terem kell legyen! A hölgyek a recepciónál kicsit kisegítettek, hogy abba kell menjek ahol legútobb is próbáltunk a fiúkkal. Megköszöntem nekik és el is indultam a lifthez, hogy egy kis időt nyerjek. Gondoltam, hogy Akaru valamivel készülni fog, természetesen. Valószínüleg a fiúk is bele vannak vonva, de hogy ilyent kitaláljon. Nem hittem volna soha. De jól érzem magam. Az biztos, hogy emlékezetes lesz ez a születésnapom!  Kinyitottam a terem ajataját és rögtön megpillantottam a fehér cetlit a terem közepén, a puzzle darabbal együtt. Újabb tenger darab, a cetlin pedig az állt "Ha megéheztek a srácokkal ide mentek el! Törzshelyetek pedig..." oh, a közeli étterem, ahol ebédelni szoktunk. Ez egyszerű! Gyorsan becsusztattam a puzzle darabot a zsebembe és futva tettem meg a lifthez az utat. Egyre izgatotabb vagyok. Vajon hány pontból áll?

    - Boldog születésnapot Kazuya-san! - köszöntött Kojiro-kun, aki rész munkaidőben dolgozik itt pincérként.

    - Igen, igen köszönöm! Akaru volt itt! Mit adott?

    - Hoho! Nyugalom! Ez nem lesz olyan könnyű! - értetlenül néztem rá, még valami mást is tennem kell? Kojiro-kun viszont csak mosolygott.

    - Erre tessék jönni! Egy személyre asztal készen! - követtem az egyik asztalhoz, ahol leültem az egyik helyre, de továbbra sem értettem mi történik. - A mai reggeli specialitásunk tükör tojás, baconnel sajttal, valamint ha mindent elfogyaszt, akkor csokis gofrikat is kap.

    - Erre most nincs id...

    - De igenis kell legyen időd! - szólt rám. - Elnézést! Akaru megkért, hogy mondjam így! Reggeliztél? - megráztam a fejem. - Tudta, hogy annyira izgatott leszel a feladaton és, hogy minnél előbb találkozzatok, hogy elfelejtesz reggelizni. Ezért vett neked reggelit és rám utasította, hogy addig nem kapod meg a következő helyet leíró találos kérdést, amíg nem eszed, meg mind! - elnevettem magam. Nagyon jól ismer! Neki estem a reggelinek, ami nagyon finom volt és mind egy falatig megettem, a gofrit is. Kojiro-kun komolyan vette a feladatát, ugyanis egész végig ott állt mellettem és figyelte, hogy mindent megegyek. Szerencséje volt, hogy nem volt ma sok vendég. 

Megköszöntem a reggelit, majd átvettem az újabb puzzle darabot és cetlit. Az újabb puzzle már feltűnt valami barna, sárga...homok? Homok! Tengerpart? A cetlin pedig az állt "Sajnos valaki látogatása miatt el kellett válljunk és ide költöztem. De már neked is a második otthonod nem?". Hát persze szerelmem, hiszen ott is lakunk. Akaru lakása! Elköszöntem Kojiro-kuntól és elindultam Akaru lakása felé. Elég gyorsan meg is tettem az odavezető utat, benyitottam a lakásban és már már mondtam volna, hogy Akaru! De a lakás üresen kongott. Tehát, nem itt látjuk újra egymást. Viszont a nappali kis asztalán újabb nyom várt rám egy újabb tengerpartos kirakos darabbal. "Ügyes vagy! Már nincs sok hátra és találkozunk! Csak így tovább!" kezdődött az üzenet. "Ha erre a helyre belépsz mindig izgatott vagy és ideges is, de amint meghallod a hangokat, minden elillan és már csak egy cél vezérel!" Fellépés! Koncert! Itt biztos, hogy koncertre érti. És bár van egy két hely Tokyoban ahol felléptünk, de szerintem megvan, hogy hova is kell menjek. Tokyo Dome! Ott tornyosult előttem és bár gondolkoztam, hogy menjek görbe, végül egy stáb tag, Emi jött elém, szintén köszöntve, hogy kövessem. Egészen a pályához kísért, vagyis a bejáratáig, onnan egyedül kellett bemennem. Megfordult a fejemben, hogy huh, most aztán hol kell keressem ezen a hatalmas helyen a kis cetlit és kirakos darabot. De amikor a terembe beléptem a kívetítőn "Boldog születésnapot Kame!" felirat fogadott, majd egy kis video indult el

    - Hé Kame! Kame! - és megjelent az 5 idióta, jó barátom. - Nagyon ügyes vagy, hogy idáig eljutottá!

     - De nekem gyorabban ment volna!

    - Nincs sok hátra! Gyere és várunk!

    - És koccintunk! Bölcsebb lettél az egy év alatt?

    - Még olyan fiatal vagy! Irigyellek! - idióták! Nevetem el magam, ahogy látom, hogy ott hülyülnek a hatalmas képrenyőn.

    - Boldog születésnapot! - mondják egyszerre majd a video véget ér.

A pálya közepe felé haladva pedig, megkapom a cetlit és tengerpartos kirakó darabot. "Természetesen, hogy maradhatna az a hely el, ami mindig visszavár történjék bármi!" Állt ez az egy kis mondat a kis fehér papir darabon, de nem is kellett több. Azonnal tudtam, mit is takar. Ide mondjuk jól jött volna az autó, de hát nem nem! Taxit vettem és elindultam haza, a szüleimhez. A szüleim izgatottan köszöntettek engem és természetesen várnak majd haza holnap, hogy együtt ebédelhessünk és a családba is megünnepelhessük a születésnapom. A mai napom, Akaruval töltöm. Ezt ők jelentették ki. Elmondták, hogy milyen kreativ kislány, hogy ezt mind megszervezte Akaru és elintézte. Áradoztak róla! De nincs mire ellent mondjak, tényleg ügyes, kreativ, szorgos lány. Elképesztő! Anyám átadt a cetlit és a kirakós darabot. Megint egy ég... "Nos... akkor történetesen nem az első csókunk helyszine, de a második? Melyik az a törzshely, ahol a srácokkal elengeditek magatokat." Megköszöntem anyámnak, apám pedig vissza vitt a főtérre, hogy ne kelljen ismét taxit várjak. Majd elindultam a szórakozóhelyre, ahol anno elvittük Akarut és megtörtént a csókunk, ami akkor ő azt hitte az első. Fejemben újra lejátszodott az az éjszaka, ahogy ott táncolunk, tesünk egymáshoz simul, tekintetünk egymásba gabalyodik, egyre forróbb lesz a légkör, közeledünk egymás felé és... a csók. Ah! Akaru, hol vagy? Most azonnal megakarlak csókolni!

A szórakozóhely jelenleg zárva van, hiszen este felé fog kinyitni csak, de előtt a bár pultos ott áll, köszönt engem majd át is nyujtja a cetlit. Nem valami szó beszédes. De ezzel megvoltunk szokva. Attól a hely ahol dolgozik király! Újabb homokot ábrázoló dara. Ez egy tenger part lesz a végén? Tudja, hogy szeretem a tengerpartot, lehet, hogy ez akar jelenteni, vagy a végső célt szolgálja? Vajon még hány darab lesz? Nem tűnnek nagy daraboknak, ha mindent össze kell szednem és csak utána látom Akarut... persze szórakoztató, de már látni is akarom! Kinyitom a cetlit és fel csillan a szemem "Már madjnem ott vagy! Gyere hozzám! Én itt várlak! Azon a bizonyos helyen, ahol megtanítottátok, hogy a tűzijátékot a legjobb nézni!" Látni fogom! Ismét futásnak eredek hatalmas vigyorral az arcomon. Ez nagyon jó volt!

Végig szaladok az utcán, befordulok a sarkon, végig futok a helyen, ahol a standok szokta lenni, ki a kis ösvényre, ami felvezet a dombhoz. Ismét emlékek törnek rám, arról a bizonyos fesztiválról, amikor megnyertem Akarunaka  kis plüsöt és hát féltékeny is voltm Ádámra. De aztán minden jól zárult, amikor kézen fogva néztük a fényeket. Felszaladok a dombon kiérek a tetőre és:

    - Boldog születésnapot! - pillantom meg jó barátaimat ott állva, egy hosszú asztal előtt. 

Ott voltak a srácok, a testvéreim, a kiskutyám, Yamapi, KinkiKids, NEWS és még sok más jó barát. És természetesen a tömeg közepén az én szerelmem is.

    - Te... te... te... - mondogattam miközben felé sétáltam, mosolyogva nézett rám. Amikor elé értem, gondolkodás nélkül csókoltam meg, hatalmas szenvedéllyel. Még bele is remegett! Örülök, hogy ilyen hatással vagyok rám.

    - Hé! Hé! Szobára!

    - Menjetek szobára!

    - Mások is vannak! - elhuzoszkodtunk, mire jó barátaink füttyentettek és mosolyogva néztek ránk. Akaru arcán pir jelent meg, és kissé eltemetkezett a mellkasomban.

    - Köszönöm szépen! Ez fantasztikus volt! Élveztem!

    - Örülök! És még nem is ért véget. De mielőtt elkezdődne a sütkérezés és buli... van még egy feladatod.

    - A kiarkohoz köthető ugye? - bólintott.

    - Sejted, mi lehet?

    - Valami tengerpart. - bólintott.

     - De nem csak az. Így még egy feladatod van, hogy kirakd a puzzlet! - adott át egy kis szatyrot amiben a többi kirakó darab meg volt. Az asztalhoz ültem és kiborítottam a szatyrot.

    - Hajrá, Kame! Ha nem teszed ki, akkor nem kapsz ebédet! - mondta Koki, mire mindannyain felnevettek.

Szerettem kiarkos kitenni, hosszú folyamat, de kikapcsol és segíti a gondolkodást. Elsőből rájöttem, hogy ez a kirakó nem sima tégalalp alaku, ugyanis ahogy a szélét elkezdtem kitenni az gömbölyű volt... sőt nem is gömbölyű, hanem szív alaku. Jöttek azok a darabok amiket összegyűjtöttem a pontoknál, majd a többi. És ahogy egyre haladtam, egyre jobban jöttem rá, hogy ez nem csak tengerpart, hanem rajta vagyok én is és Akaru is. Ez az első képünk, ami itt készült, amikor először forgatott. Ideges volt, én pedig azzal nyugtattam, hogy ügyes lesz és, hogy az első nap tiszteletére készítsünk egy közös képet. Jól sikerült a kép! Ahogy kitettem, akkor tudatosult bennem, hogy a hátsó része mágneses. Egy mágneses kirakó ami minket ábrázol.

    - Köszönöm szépen! És a videot is! - néztem szerelmemre, aki mellém lépett és átnyujtott egy CD-t. 

    - A video, hogy emlékezz rá, mindig veled legyen és tudd, mennyire fontos is vagy számomra! - ismét meghatottság fogott el. - Illetve... nem olyan nagy dolog, de tudom, hogy kerested ezt a nyomozos könyvet, becsomagolva volt kék papirba. Kinyitottam a csomagolásból és megpillantottam a "Sárkánytekercs" borítóját, amit még év elején mondtam el neki, hogy megakarom keresni, mivel egyszer beleolvastam egy könyvesboltban és megtetszett. Egy fiatal fiúról szól, aki a régi Japánban a császár kérésére adók hollétét keresi fel, de hamar egy összeskűvés közepetett találja magát. Nyomozos, krimi, izgalmas. Felpillantottam Akarura, megragadtam a kezét és magamhoz huztam:

    - Ne mondd azt, hogy nem nagy dolog. Igenis az. Köszönöm szépen! Ha te mellettem vagy, az nekem elég. Emlékezetessé tetted a születésnapomat! Köszönöm! - Akaru boldogan átölelt.

    - Jól van! Akkor kezdjünk neki sütni! Kame, te addig bontogasd az ajándékaidat. Junno segítesz? - csapta össze tenyereit Koki és a grill sütöhöz léptek.

Valóban az asztallal átellenben ott volt egy sütő, az asztal meg van terítve, ropogtatni valók és üdítők vannak rajta. Ajándékok az egyik sarkában és egy hangfal is, amiből ebben a pillanatban felcsendült a zene. Mindenki sorra hozta az ajándékát és kibontottam. Ing, kötött poló, mellény, zokni, Kokitól, notesz, könyv, pohár, konyhai eszközök és sok más került fel hamarosan az asztalra. Megköszöntem mindekitől, majd neki kezdődött a buli. Először elkészítettük az ebédet, bár engem kiakartak szorítani, azzal, hogy én vagyok a születésnapos, de végül csak kivettem a részem. Hamar is meglettünk és asztalhoz ülhettünk elfogyasztani. Beszélgetésbe elegyedtünk. Ebéd után pedig játszottunk is, sőt amikor mindannyian felenegedtünk még táncoltunk is. Jó buli! Mindenki jól érezte magát! Szürkölödött, amikor kicsit már alább hagytunk.

   - Valamennyire sikerült le nyugodnia a kedélyeknek nem körülöttetek? Már nem látok annyi hírt, vagy hallom, hogy a rajongók ezt ecsetelik.

    - Igen, valamennyire már haladtunk az elfogadással. - válaszolok Keiichironak

Valóban az elmúlt hónapban lecsendesedtek valamennyire a körülmények, elfogadottabbá vállt a közönség. Bár még fel fel röppent a hír és egy egy negativ kritika, de már nem volt annyira középpontban.

    - Az akkor jó! Meglássátok, hamarosan hozzá szoknak ehhez a gondolathoz!

Megköszöntük Keiichironak. Ez valószínű így lesz, reméljük. De, még mindig ott van az, hogy már csak kevesebb mint néhány hét van, amig Akarunak elméletbe haza kellene mennie. Megoldás kell, de most!