A sors szenvedélye
69.rész
Akaru:
Egy pillanatra megtorpantam, de nem fordultam vissza feléje. Kazuya is megállt és éreztem magamon a pillantását.
- Akaru... én... én... nem vagyok az igazi nagyapád. Az én fiam, nem az apukád. De soha nem volt egy olyan perc, hogy ne gondoltam volna rátok, mint az igazi fiam és az igazi unokám. Még most is emlékszem, amikor először apukádat a karomban tarthattam. Ahogy kis szemei felnyiltak és egyenesen rám nézett, ahogy kis ujjaival megfogta a kezemet... rögtön rabul ejtett.
- Ezek csak puszta szavak... - nem hatnak már meg.
- Tudom, hogy a feleségem hibázott. De nem rossz ember. Belekeveredett valamiban, adóságot húzott magára és megakart oldani.
- És ön szerint ez jó megoldás volt?! - fordultam meg indulatosan. Kame átkarolt és simogatni kezdte a hátamat, hogy nyugodjak meg. - Hozzá akarta adni apámat valakihez, akit nem is szeretett, nem is tudom ha egyáltalán apám ismerte e...
- Ismert, de régről.
- Ez egyáltalán nem számít! Elakarta adni a fiát, majd az unokáját. Ez szörnyű! Aztán elintézte, hogy idehozzanak, hogy idol lehessek, hogy Kazuya segítsen neki... Hogy mehetett ebbe bele?
- Nem voltam benne, beszéltem vele többször is de hajthatatlan volt.
- Nem volt benne, de mégis segített.
- Már hogyna segítettem volna, hiszen szeretem. Fogadalmat tettem vele, jóban, rosszban vele vagyok. Te nem tennél meg mindent Kamenashi-kunnak? Nem lennél mellette, még ha az a dolog rossz is.
- Megpróbálnám meggyőzni, hogy az amit tenni akar rossz és találjunk ki valami más megoldást. Felvílágosítani, hogy ez nem a megfelelő út és mást kell választani.
- Kamenashi-kun te...
- Az én véleményem ugyanaz, mint Akaruért. Hasonlóképpen gondolkodunk. Bevallanám, hogy rossz és addig mondanám, amíg felfogná. Még ha vitatkoznánk is, megértetném vele szépen, hogy ez nem a jó út és menjünk valami másra, hogy itt vagyok mellette és nem lesz semmi baj. Ha mégis valami nehézség adódik, adósság vagy valaki ránk száll, nem hagyom, hogy bármi bántodása érje. Együtt vészeljük át. - Kame szavain elmosolyodtam. Nagyon megnyugtatott vele és jól esett, oké nem mintha másra számítottam volna.
- Tetszik látni, itt van a különbség. Hogy hol is ment el ez az egész. - megfordultam, hogy tovább induljak.
- Akaru! Kérlek várj! Nem hazudok, a nagymamád... a feleségem korházban van.
- Tudom, hogy nehéz de megkellene hallgasd. - suttogta a fülemben Kame.
Kiofujtam a levegőt és visszafordultam Mr. Suzuki felé. Igaza van, megkell hallgatnom. Nem vagyok szívtelen és tudom, hogy megbánnám ha nem hallgatnám meg. Föleg, hogy ilyen komoly dologról van szó, mint a korház.
- Köszönöm! Köszönöm! Nem fog sok időt felvenni. A nagyanyád, beteg, már évek üta kezelés alatt van magas vérnyomása miatt, ami nyilván nem tesz jót az egészségének. A sok idegeskedés miatt alakult ez ki. Igyekeztek kezelni de a gyógyszerek nem segítettek rajta csak egy ideig. Történetesebben 1 éve, nagyjából, hogy ismét rosszabbul kezdett lenni. A gyógyszerek már nem segítettek rajta.
- Miért nem fektették be korábban a korházban?
- Nagyon makacs, nem akart erről hallani... amíg... amíg nem hallott rólad valami hírt. - nagyot nyeltem. Nem szabad meginognom. - Hogy visszaérkezel. Bár igen, miatta kerültél ide, de hidd el, hogy a saját tehetséged jutott el oda ahol vagy. És ezt senki nem veheti el. Támogatni akart, szívből. Támogatni akartuk az álmodat amit itt ki alakult. Belátta, hogy tévedett és követni akart téged, még ha nem is akarsz róla hallani, szerette volna ha boldognak lát, ha azt teheted amit az szíved akar. Szóval várt.
- Honnan tudtátok, hogy most érkezem?
- Beszéltem az apáddal, 2 nappal korábban. Nem tudtam elviselni, hogy a feleségem mennyire legyengült, szerettem volna ha beszél vele. Nem akart hallani róla, de ennyit elárult, ezzel pedig befektethettük a kórházban.
- Akkor, gondolom, most már megkapja a kezelést és rendben lesz.
- Hosszú út áll előtte és mivel ennyire le volt gyengülve, a következő 2 nap igen sors döntő lesz. - erre a mondatra felkaptam a fejem. Ilyennel senki nem viccelne, föleg arról a személyről akit szeret. Szemei bánatosan és őszintén csillogtak. - Mellette vagyok és segítek. Nem kérek egyebet csak látogasd meg egyszer, kérlek. Beszélj vele, hadd kérjen bocsánatot, utána minden könnyebb lesz. Neki... talán még új erőt is fog kapni. Kérlek, könyörgöm... - elkezdett letérdelni. - látogasd meg a kórházban és beszélj vele! - ezzel pedig meghajolt.
- Kérem álljon fel! - léptem el Kazuyatól és léptem közelebb.
- Nem állok! Addig nem állok fel amíg azt nem mondod, hogy 5 percre is de meglátogatod.
Könnyek törtak utat az arcomon és beleharaptam az ajkaimban.
- Rendben! Rendben! Meglátogatom holnap reggel! Kérem álljon fel! - nyultam le a karjához, hogy felsegítsem.
- Köszönöm! Köszönöm! - nézett rám hálásan és fogta a kezemet.
Kame is odalépett, hogy felsegítse Mr. Suzukit. Megköszönte még egyszer majd beült egy taxiba és elment. Percekig csak álltam és figyeltem az utat. Kame lépett mögém és ölelt át hátulról. Természetesen rögtön felajánlotta, hogy elkísér reggel. De megráztam a fejem. Neki munkája volt, most kezdődött a turnéja, holnap majd utaznak is tovább az országban, korábban, mint mi. Azelőtt pedig még készülniük kell. Erre nincs ideje. Amugyis ezzel nekem kell szembe szállnom és megbeszélnem velük a helyzetet. Hogy eltereljem a gondolataimat, már amennyire csak lehetett. Nem akartam elrontani a hangulatot, az estét, a viszontlátás örömét. Így igyekeztem ezeke a gondolatokat minnél mélyebbre zárni és most csak a pillanatnak élni. Szerencsére egy olyan férfi áll mellettem, akire támaszkodhatok és aki nagyon jól ismer. Egész este fogta a kezem vagy éppen megpuszilt. Persze ez fakadhat abból is, hogy ilyen rég láttuk egymást és végre nincs mi elválasszon. De tudom, hogy ezekben a tetteiben az is benne van, hogy itt van, nem vagyok egyedül és minden rendben lesz. Erőt ad, amiért hálás vagyok. A srácok nem kérdeztek semmi a történtekről, bár valószínű az ők fejükben is csak annyi járt, hogy ne rontsák el az estét és segtsenek ne a történteket gondolkodni. Ettől függetlenül jól éreztem magam, jó volt végre együtt lenni mindenkivel mint a régi időkben. Elbeszélgettünk hosszan és sokat nevettünk. Nagyon jó volt! Persze nagyon elhúzodni nem huzodhatott, mivel a srácoknak turnéjuk van és mi is velük megyünk. Valamint elkezdődik a nagy munka nekünk is, mint csapat. Kameval kézen fogva, semmi akadály, félelem vagy titkolozás nélkül sétáltunk haza fele a lakásában. Örültem, hogy végre vele lehetek. Hogy itt maradhatok, az utamat egyengedhetem és vele lehetek. Kitagawa-samaval még korábban megérkezésem napján beszéltem. A kapcsolat közöttünk nem változott, én voltam az idol, ő pedig az igazgató. Egyikünk fejében sem fordult meg, hogy valami más legyen. Talán mondani akart volna valamit, de alig, hogy elkezdte mondatát be is fejezte. Hogy másképp gondoljak rá, nem fog menni. Nem ismertem és nem úgy tűnt, mintha megakarna ismerni, mint unokája. Csak és kizárólag, mint idol akit vezet az útján. Nem kell több. Jó volt újra látni Ran-chant is, bár 2-3 adandó alkalommal elhozta. De nem akarta megerőltetni sokszor a repüléssel. Megértettem! Nagyon örült, hogy viszont látott, rögtön meg is simogattam és az ölemben is ült, miközben leültünk a nappaliban Kameval, hogy kicsit megpihenhessünk ezen a sürgő napon. A csomagjaimat Tsurutól kell majd elhonzom, holnap. Addig is Kame adott kölcsön egy polóját és egy tréning nadrágot, hogy abba aludhassak. Együtt tértünk nyugovóra, egymás karjaiban és ennél biztonságosabb helyet, nem is tudnék mondani. Ez az én menedék helyem, ahogy mindig is volt a srácokkal. Csak most még erősebb és még fontosabb, mert Kame az én párom!
Reggel egyszerre kelltünk fel és hosszú idő után, végre ketten reggelzhettünk, mint a régi időkben.
- Elmész Tsuruhoz, hogy vedd el a holmijaidat.
- Igen, először belépek a kórházban aztán utána átlépek hozzá és elveszem őket. - belekortyolt a kávéjában, majd felállt a helyéről és hozzám sétált, letérdelve elém és megfogva a kezeimet.
- Biztos, hogy nem szeretnéd, hogy veled menjek? Van egy annyi időm és...
- Köszönöm szépen! - simogattam meg bal kezemmel az arcát. - De nem kell, boldogulni fogok. Ebben az egy évben erősödtem és határozottabb lettem. Nem futamodok meg egyből a gondoktól és ha szükség van valakire, nem tétovázok szólni. Tudom, hogy mellettem állsz és jelenleg nekem ez a legfontosabb. Köszönöm! Én kell beszélnem a nagymamámmal. Ugyis igyis csak négyszemközt. Tudom, hogy te várnál rám kint. De nem szükséges, turnétok van arra kell készülnöd. Utaztok el és amúgyis hamarosan találkozunk, hiszen mi is megyünk! -tenyereim közé fogom arcát és közel hajolok hozzá, hogy összeérinthessem a homlokainkat.
Reggeli után én, rögtön utra kelltem, hogy meglátogassam a kórházban a nagymamám. Útközben felhívtam a szüleimet és beszéltem velük. Büszkék voltak rám, hogy így döntöttem és nem fordítottam hátat. Persze elmondták, hogy ne kényszerítsek magamra semmire. Az én döntésem, hogy mit mondok neki. Ha megbocsájtok vagy nem.
- Katsumi, drágám nézd csak ki jött el látogatóban! - lépett be először nagyapám a beteg szobába, ahol egyelőre csak a nagyanyám volt ott.
Aki éppen kifele bámult az ablakon. Kicsit megdöbbentem a látványon ami fogadott. Mrs. Suzuki, a nagymamám egészen sovány volt, nagyon törékenynek tűnt és valahogy idősebbnek, mint valójában. Haja kicsit kocos volt, rendezetlen ami nem volt megszokva. Ahogy tekintetét felém fordította ürességet láttam benne egészen addig, amíg meg nem látott újból engem. Ekkor a barna tekintete felcsillant az örömtől.
- Akaru... üdvözöllek újra Japánban! - elkezdett mocorogni, hogy felüljön.
- Katsumi!
- Ne tessék fáradni., maradjon csak nyugodtan! - fekve maradt, bár nagyapám megigazította egy kicsit az ágyat, hogy fentebb legyen és lásson.
- Én most magatokra hagylak. Hozom a reggeli, édesem! - ezzel meghajolva kiment.
Csend telepedett ránk. Nem feltétlenül az a kínos csend, egyszerűen nem tudtuk, hogyan kellene kezdeni.
- Hogy van? - törtem végül én meg a csendet.
- Kicsit rozogán... - válaszolt egyszerűen.
- Ugye elvégzi a kezelést?
- A férjemért igen de... szeretném ha még lenne egy okom, amiért megtegyem. - nagyot nyeltem. - Akaru! Sajnálom! Szörnyű nagymama voltam és szörnyű anya! Megijedtem, hogy csdbe megyünk, hogy nem lesz tető a fejem felett, hogy bántani fognak engem és azokat akiket szeretek. Rossz lépést léptem annak érdekében, hogy ezt megoldjam és egyedül.
- Lett volna más megoldás is és nem volt egyedül.
- Tudom, igazad van. A nagyapád, mármint a férjem...
- Ő nekem mindig is a nagyapám lesz. - mondatomon elmosolyodott.
- ... elmondta, hogy mit válaszoltatok neki te és Kamenashi-kun. Csodálatos pár vagytok! - mosolygott felém. - Kívánom, hogy legyetek együtt örökre.
- Köszönjük szépen!
- Tudom, hogy a tettem, tetteim nem megbocsájthatóak. De szeretnék bocsánatot kérni és ha sikerül ezen a betegségen is túl lenni, akkor helyre hozni a kapcsolatunkat. Megismerni jobban téged és engedni, hogy te is megismerj engem. Kérlek hagyd, hogy egyszer ha úgy érzed, hadd legyek megfelelő nagymama, legyünk megfelelő nagyszülők. Kérlek bocsásd meg tetteimet! - erőtlenül felállt és megpróbált letérdelni, de egész teste remegett.
- Kérlek ne! - léptem oda hozzá és fogtam meg, hogy megállítsam. - Ne térdelj le! Ez fáj neked!
- Jobban fáj a felismerés, hogy bántottam a saját unokámat és a fiamat. Szörnyű voltam! - zokogni kezdett. - Sajnálom! Nagyon sajnálom! - megesett rajta a szívem, őszinte volt hozzám és... még mindig volt reményem, ahogy régebb is, hogy a családunk rendben jön. Tehát ezt mondtam.
- Valóban a tettei és döntései nem voltak jók... nem így kellett volna megoldani egy helyzetet.
- Tudom... tudom... - ismételgette zokogva
- De... be kell valljam, hogy azért kicsit hálás is vagyok. Ha ez az egész nincs, akkor sosem ismerem meg Kazuyat és a többieket. Sosem lesz lehetősgem arra, hogy egy ilyen elérhetetlennek tűnnő álmot elérjek. Eljöttem volna Japánban, meglátogatom, de akkor sem lett volna ilyen. Nem találkozom a KAT-TUNal, csak max koncerten, nem ismerkedem meg Kameval és szeretünk egymásban, nem lesznek csodajó barátaim, akik mellettem állnak és nem lesznek rajongók, akik küldik felém a pozitivítást. Szóval, ezért köszönöm!
- Akaru...
- Köszönöm, hogy elérted ide jöjjek és biztál bennem, hogy nekem itt a helyem. Erre azért rá jöttem, hogy másképp nem tetted volna így, ha nem hiszel bennem, hogy itt idolként van a helyem.
- Akaru... - ölelt át. Néhány percet hagytam, majd óvatosan megfogtam és visszaülettem az ágyra.
- Nem mondom, hogy nem haragszom rád és nem vagyok csalódott. Megbántottad anyámat és apát is a szavaiddal. De... ahogy mondtad talán a közel jövőben leülhetünk beszélgetni és megismerni egymást és talán egy napon odajutunk, hogy MINDANNYIAN - hangsúlyozom ki ezt a szót. - együtt legyünk egy családként.
- Igen! Igen! Mindenképp! Szeretnék beszélni édesanyáddal és apáddal is... tőlük is bocsánatot kérek és... és... minden rendben lesz!
Elmosolyodtam, végre annyi idő után elmosolyoghattam, nagymamám előtt, nagymamámmal. Tudom, hogy helyre fogja hozni látszik, hogy őszinte és a kezelés is sikeres lesz. Sikeres kell legyen nem?
Könnyek gördültek le az arcomon, kisiettem a kórház épületéből, de ahogy kiléptem meg is torpantam. Nem más állt előttem, mint Kame. Elmosolyodott és kitárta karjait, amibe azonnal bele rohantam.
- Hogy kerülsz te ide?
- Változott egy kicsit a terv, veletek együtt indulunk tovább! És tudtam, hogy bár azt mondod nem kell várjak, valójában itt kell lennem, szükséged van rám, hogy itt legyek és egy ölelést adjak.
- Annyira szeretlek! - Kame a világ legjobb barátja. Tudja, hogy mire van szükségem.
- Én is téged!
- Kame... én... én... nem akarom, hogy meghal...
- Nem fog! Hidd el, hogy erőt adtál neki és nem adja fel a küzdelmet. Jól lesz és talán a közel jövőben eltudtok majd beszélni és megismerni egymást.
Szorosan hozzá bújtam. Szükségem volt rá igaza van, nagyon is szükségem volt rá. Jobban ismer, mint én magamat. Annyira szerencsées vagyok, hogy ő a barátom. Mellettem van, mindig amikor szükségem van rá. Olyan ostoba vagyok, hogy azt mondtam, ne jöjjön velem.
- De ugye nem intéztél semmit, hogy később induljatok? - azt azért nem tudnám megbocsájtani ha megint szervezkedett volna valamit hátam mögött, még a végén magára haragítja a céget.
- Nem! Ne aggódj! Tényleg átszerveződtek a dolgok. Na de gyere menjünk, vegyük el a csomagot és pakolj össze te is!
Megpuszilta a homlokomat, majd kinyitotta előttem az auto ajtaját, hogy beülhessek. és elindulhattunk Tsuru-hoz a csomagomért. Kamenak igaza van, ahogy nagymamám jobban lesz meglátogatom őket és leülünk beszélgetni. Végre elfogják fogadni anyukámat is és egész lesz a család. Nem lesz vita és nem lesz elkerülés. Az élet végre egyenesben áll!
(3 évvel később)
Kazuya:
- Aaaa! Annyira izgulok!
- Nincs amiért izgulnod, kicsim! Minden rendben lesz! - öleltem magamhoz szerelmemet, aki már készen állt a fellépéshez.
3 év telt el és nem rég hivatalosan is debütált a Hoshi csapat. Valamint ma megkeződik az első turnéjuk. Természetesen hol lennék ha nem itt, mellette, hogy támogassam és biztassam. Azon felül, hogy mi vagyunk a meghívott vendégek is, akik a koncert első levonása után fellépnek.
Az elmúlt három év cosdálatos volt. A dolgok rendeződtek és beállt egy normális kerék vágás az életünkben. Munka jól ment nekünk és a csajok, a Hoshi csapat egyre nagyobb népszerűségnek tehetett szert és végül sikerült eljutniuk a debütálásig. Nagyon ügyesek voltak és mindent beleadtak és beleadnak. De természetesen itt a munka még nem áll meg, sőt innen kezdődik igazán. De én azt mondom, hogy nem lesz gond. Remek csapatot alkottak. Nyilván vannak vitáik, ahogy nekünk is szoktak, de megtudják oldani. Számíthatnak egymásra.
Mi a fiúnkkal továbbra is mindent bele adunk és igyekszünk a legjobb formánkat kihozni magunkból vagy még többet. Jin mindeközben feleségül kérte Meisa-t és tervezik is az első babát. Nagyon örülünk nekik. Természetesen ezekután mi lettünk a célpontban Junnoval, hogy rajtunk a sor hiszen nekünk van barátnőnk, hogy bekössük a fejünket. Na de persze ebből a többiek sem maradnak ki, abból a szempontból, hogy ideje lenne nekik barátnőt szerezni. Jól vagyunk, továbbra is remek csapatot alkotunk. De nem csak Jin-é volt az egyetlen esküvő az elmúlt időszakban. Ugyanis Tsuru is férjhez ment. Akaru és a többiek aggódtak érte hiszen ez nem olyan esküvő volt eslőre eltervezve, ami szerelemből alakul, hanem elrendezett. De kiderült, hogy a férje jó fej és egész közel kerültek egymáshoz, kialakítva gyöngéd érzelmeket egymás felé. Jól vannak. Okimi és Chizuru is beállt a foglaltak listájában, útobbinak egy színész lett a társa. Yano még állja a sarat, hogy neki bizony nem kell pasi, de sosem lehet tudni, hogy a sors mit tartogat számunkra. Őszintén megmondom, nekem néha úgy tűnik, hogy Koki-val igazán közel állnak egymáshoz, bár egyikőjük sem akarja bevallani. Ám nem ők az egyetlen meglepő páros, ugyanis 1 éve már Midori és Shout is együtt vannak. Igen, bizony Midori adott egy esélyt a fiúnak, aki majd kicsattant az örömtől és lám lám jól alakult a dolog, teljesen oda vannak egymásért. Keita, egyelőre szintén egyedülálló és a karrierjére összpontosít. Ő is debütált hivatalosan, bár szoló énekesként és színészként. Ügyes, jól megy a sora neki is! Ami pedig minket illet. Jól vagyunk, sőt nagyon jól. Boldogok vagyunk, kiegyensúlyozott, őszinte a kapcsolatunk és haladunk előre, szépen lassan. Olyan szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nő állhat az oldalomon. És természetesen még boldogabb lehetnék, ha feleségem lesz. Na de ne siessünk úgy előre! Természetesen munka mellett igyekeztünk mindig időt szakítani egymásra. Nyilván az egy fedél alatt való lakás, sokat segített ebben hiszen akár melyikünk fáradt volt, tárt karokkal várta a másik vagy még ha mindketten egyszerre is voltunk fáradtak semmi sem jobb, mint egymás karjaiban pihenni. De ezenfelül természetesen a közös programokat sem felejtettük el. Film nézés, együtt főzni, sütni, videójátékozni, sétálni kettesben vagy sétálni vinni Ran-chant, elmenni moziba vagy étterembe, kirándulni. Mint az átlagos párok is szoktak. A nagy közönség elfogadott és támogatott. Már az olyan hírek is megjelentek, hogy a álom idol pár. De nem csak saját magunkkal törödtünk, természetesen a barátok sem maradtak el. Ahogy első évben is közös programokat, kirándulásokat szerveztünk. Annyi, hogy kicsit gyültünk még. De csak annál jobb. És persze a család sem maradhatott el. Látogattuk az én szüleimet, testvéreimet és Akaru családjához is kiutaztunk nem egyszer, amikor csak időnk engedte. Már sikerült utaznom Romániában és a környékén. Barátaival is jobban kijöttem, bár a társalgás még nem megy olyan jól, viszont igyekszem és tanulom a nyelvet. Az ő szülei is jöttek látogatóban és sikerült rendezniük a nagyszülőkkel is a nézet eltéréseket. Így már hozzájuk is nem egyszer elmentünk látógatoban. Mrs. Suzuki megbánta tetteit és nagyon azon volt, hogy mindezt kijavítsa és jó nagymamam legyen. Kitagawa-sama nem jött fel többet, mint család tag. Nem nagyon kérte, hogy legyen bámrilyen köze is Akaruhoz vagy az apjához. Továbbra is az igazgató volt. De senki sem bánta, mert attól még a család teljessé vállt. Tehát az út egyenesben állt haladtunk boldogan előre.
Sőt a legboldogabb akkor lennék ha a mai kérdésemre Akaru igent mondana. Így van! Eldöntöttem, hogy megkérem a kezét, a koncertjük alatt. Sokáig gondolkoztam, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb időpont és hely, ahol megtehetném. Nyilván nem a legintimebb hely egy koncert, de az, hogy ez az álma teljesült, hogy a színpadon állhat és énekelhet a rajongóknak, sokat jelent számára, ahogy nekem is. Szerintem ez a jó hely, erre a bizonyos kérdésre és szeretnénk megosztani a rajongókkal is akik támogatnak és szeretnek. Huh... Remélem Akaru nem látja, de borzasztóan ideges vagyok. Nyilván mindenki tud a tervemről, Akarun kívül. Szépen, minden elterveztem, remélem simán is fog menni. Engedélyt kértem az édesapjától, megvettem a gyűrűt és vettem egy csokor virágot, amit egyelőre Meisa rejteget nekem a VIP zonánál. Az első felvonást onnan fogjuk megnézni és a vége előtt elveszem tőle. Én próbálom nyugtatni Akarut, miközben én is dieges vagyok. Na jó nem ugyanazért. És tudom, hogy csodálatos lesz.
- Akaru, valaki megszeretne ismerni! - jelent meg Yano egy tarkoig érő világos barna haju lánnyal az oldalán.
- Örvendek Emi Hashigwa-nak hívnak!
- Te vagy, akinek átvettem a helyét... - lepődött meg Akaru. - Vagyis nem úgy értem, ne értsd félre a reakciómat. Csak.. csak... nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - fogta meg a kezét.
- Nem értem félre, ne aggódj! Sőt megszeretném köszönni, hogy segítettél a lányoknak és örülök, hogy te is részese lehetsz ennek.
- Köszönöm szépen! Remélem, hogy hamarosan megismerhessük esetleg jobban egymást, bár már sokat hallottam a lányoktól rólad.
- Mindenképpen üljünk össze! - megölelték egymást.
- Gyere Emi, visszakíésrlek a helyedre. - karolta át Emit és elindutlak vissza.
- 10 perc és kezdünk! - kiáltotta el valaki.
- Ügyes leszel! Mindent bele! - fordultam szerelmem felé, majd csókot adtam neki és elindultam a helyrem, hogy figyelhessem őket.
Ezen a koncerten mindenki részt vett, aki fotnos a számunkra. Akaru szülei eljöttek, hogy megnézzék, ahogy az otthoni barátai is. Miodri, Keita és Shouta az elsők akik Akaru mellett voltak barátként itt, ugyan ott ültek ahol mi, természetesen jöttek támogatni Akarut. Yamapi és néhány johnny's-os is akinek volt ideje eljött megnézni őket. Mindkét nagyszülője eljött, hogy szurkoljon nekik. És persze ne felejtsük a sok rajongót, akik kezdetektől támogatták Akarut és a lányokat. Vagy akár aki nem rég lett az, de itt vannak mind, hogy őket támogassák. Pont akkor értem a helyemre amikor a fények lekapcsolodtak. Felszólaltak az első akaordok és a reflektor fények a lányokra szegeződtek. Hasonló fekete ruhát viseltek, csak más szabás mintával. Jól néztek ki. Persze, számomra a legjobban Akaru nézett ki. Akinek az elmúlt évben megnőtt a bretonja, de nagyon jól állt neki. A debütáló számukkal kezdtek. Ez a szám kicsit más volt, mint az eddigiek. Kicsit dögösebb volt, Takashi mondatával élve. Azon volt, hogy megmutassa a lányok debütálással fel is nőttek és van bennük nőiesség és ez is jól áll nekik. És valóban jól állt. Szerettem a debütáló számukat, ahogy mást is, de szerintem jól eltalálta Takashi, hogy mivel kell debütáljanak. Csak úgy ragyogtak a szinpadon. A vége felé a szám lelassul egy picit, Akaru hangja felszólal és ahogy a részét befejezi egyensen rám néz és kacsint egyet. Na jó ez lehetne mondnai, hogy nem rám, mivel akkora a Tokyo Dome hogy pont rám. De arra nézett amerre én vagyok a nagy képernyőn pedig látszott, hogy kacsint. Említette, hogy fog nézni még ha nagyon távol is vagyok. Nagyon cuki!
- UUU... láttad,?! Láttad?! Kacsintott! Rád kacsintott! - kezdték zengeni a srácok.
Nagyon cuki és nagyon dögös. Aj... ha lejár ez a koncert és felkerül az ujjadra ez a gyűrű, soha nem engedlek el. Sikerült beinditanod Akaru, vigyázz mit csinálsz!
A konert első fele jól ment le, továbbra is remekül össze dolgoztak és a közönségnek tetszett. Ügyesek voltak. Közben mi is elkészültünk és természetesen készen álltam a nagy kérdésre is. Mielőtt a lányok lejöttek volna, én elhelyezkedtem az emelkedőn, kezemben a virággal. Precious One számmal fogunk kezdeni és ezzel akarom elmondani Akarunak, hogy ő az én kincsem, az egyik legfontosabb személy az életemben. De mindenek előtt ahogy felcsendül a zene, megjelenik egy felirat a képernyőn, hogy "Akaru hozzám jössz feleségül?". Hallom ahogy Tsuruék megállítsák Akarut, hogy lemenjen a szinpadról, elmondják hogy figyelje a képrenyőt, megjelenik a felirat. A közönség sikit. Engem fel emelnek, elindul a percious one zenéje, de egyelőre nem énekülnk. Akaru észre vesz, ajkaihoz kapja kezeit és látom ahogy könnyek szökkenek a szemében. Feltartom a mikrofont és feléje indulok. A szívem a torkomban dobog, szerintem pipacs vörös lehetek éppen. Csak ne mondjak semmi hülyeséget, ne kavarodjon össze a nyelvem. Mondjam ki a szavakat szépen.
- A sors szenvedélyének örvényébe kerülve nem egy akadályon léptünk túl, de együtt sikerült. Fényesebbé és gazdagabbá teszed az életemet. Nem kívánhatnék és nem is akarok, mást kívánni magam mellett csak téged. Köszönöm, hogy mellettem állsz már 5 kerek éve. Köszönöm, hogy támogatsz és már akkor is támogattál, amikor nem is ismertelek. Szeretlek és mindig is szeretni foglak! Örökkön örökké! Szeretlek- ekkor érek hozzá és az utolsó szót már magyarul mondom ki. - Akaru, óvni foglak, melletted leszek és megvédelek, támaszod leszek és menedéked. A világ legboldogabb férfijává tennél, ha a kérdésemre igent mondanál? Itt, mindenki előtt. Az életünk előtt. Akaru Suzuki lennél a feleségem? - letérdelek elége felé tartom a csokor rózsát és kiveszem a zsebemből a kis dobozt, amiben ott villog a fehér arany gyűrű.
- Igen... - mondja mikrofon nélkül és azonnal a karjaimban rohan. Sikerül is lehuppanunk a földre.
Hatalmas a boldogság, majd kicsattanok tőle. Igent mondott! Igent mondott!
- Tessék nem hallottuk? - mondtam a mikrofonban ahogy kicsit felültünk és feléje fordítottam.
- Igen! Leszeka feleséged! - kiáltott belé, nagyon aranyos volt.
Hatalmas taps vihar és üdv rivalgás közepette felhuztam a bal kezére a gyűrűt, majd csókot váltottunk. Akaru a feleségem lesz!
Hoshi csapat debütáló száma, koncerten előadott első dal, fellépő ruha:
https://www.youtube.com/watch?v=Dz3iBuKWYhQ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése