A sors szenvedélye
66.rész
Kazuya:
Amiután Akaru elhagyta a szobát utána akartam menni,d e hívtak, hogy készítsenek egy közös fotót. Majd gyorsan átöltöztem és a keresésére indultam. De hiába kerestem otthon nálam, vagy otthon nála, egyik helyt sem volt. Felhívtam Midorit, Yanot, Okimit de egyik sem tudott semmit. Tatsuyat is kerestem, de őt se kereste azok után, hogy a studiónál elválltunk. Még Shoutat és Keitat is megkerestem. Utobbi mit mondjak eléggé dühös volt, hogy mégis mi történt közöttünk. De csak rávágtam, hogy mondja már el ha tud e valamit. De nem tudott. Autóval, gyalog jártam a terepet, hogy hátha megtalálom. Hívtam, hogy hátha felveszi. Üztenem, hogy hátha elolvassa és legalább válaszol. De nem kaptam semmit. Aggódtam. Borzasztóan aggódtam. A srácok szürkületkor jöttek segíteni, de velük sem jutottam előbbre. Akarunak nyoma sem volt. Borzsasztóan rosszul éreztem magam. Mit tettem? Miért voltam ilyen hülye? Akaru merre vagy?!
A srácok haza vittek és Jin aznap este ott maradt velem, hogy ne menjek ki az éjszaka közepén Akarut keresni. Nem mentem, De alig aludtam valamit. Nem volt képes aludni, folyton Akaru csalódott arcát láttam. Ostoba vagyok! Ezt jól elintéztem.
Másnap kicsit karikás szemekkel mentem be a céghez Jin-el, aki bár próbált életet lehelni belém, nem járt sok sikerrel. Ismét megpróbáltam elérni Akarut, de nem vette fel. Még a fiúknak sem válaszolt. Bár megmondom őszintén nem volt kedvem próbálni menni, végülis talán egy kicsit elterelhetném a gondolataimat ezzel.
- Kazuya! - robbant be szó szoros értelemben Tatsuya a próba teremben.
Mindannyian meglepődve fordultunk feléje, hogy mi ez a sietség.
- Mi történt? - sétáltam eléje.
- Huh... huh... -lélegezett hangosan, mert az útobbi utat futva tehette meg.
- Mi a baj? Miért rohantál ide?
- huh... Akaru... Akaru...
- Történt valami Akaruval?! - ijedtem meg, ahogy kimondta a nevét.
- Nem... csak... huh! - fujta ki a levegőt és kiegyenesedett. - Akaru most megy, hogy beszéljen Kitagawa-samaval, hogy haza kell mennie.
- Mi?! - döbbentem meg egyszerre a fiúkkal.
- De még nem, még nincs itt az ideje. Megkell állítanom!
Mondtam és kiszaladtam a teremből. Nem teheti ezt, nem mondhassa el. Még.. még valami megoldás kell legyen. Tényleg ezt akarja? Nem! Tudom, hogy nem. Együtt megtudjuk oldani. Kérlek, Akaru! Nem vártam meg a liftet, jelenleg elég sokan tartozkodtak a cégnél, szóval valószínüleg foglaltak. És bár fárasztóbb, mégis a lépcső sornak indultam neki és kettessével szeltem felfele a lépcsőfokokat. Felértem a folyosóra és trapploni kezdtem rajta, tudom nem szép dolog de az idő sürgetett. Beszélnem kellett Akaruval. Nem tudom, hol volt az elmúlt nap aggódom érte és szeretném ha meg is hallgatna, no meg, ezt átkell beszéljük nem mehet csak úgy be, hogy na én egy ideig nem leszek itt. Amúgyis, tudom, hogy nem ezt akarja. Már láttam ahogy Akaru épp rá fordul az ajtóra és felemeli a kezét, hogy kopogjon de ebben a pillantban értem hozzá és megragadtam a kezét:
- Kame! - nézett meglepetten rám.
- Akarud ne tedd ezt!
- Ehhez jelenleg semmi közöd. - huzta ki a kezét az enyémből és hátat fordított.
- Akaru kérlek, beszéljük meg és döntsünk együtt. Nem akarhatod ezt. Tudom, hogy nem akarod ezt. Akaru... Hol voltál az este, tudod mennyire aggódtam, hogy nem hallottam felőled?
Nem válaszolt, egy perc erejéig elgondolkodott, majd szólásra nyitotta a száját, de ezt bentről egy vita zavarta meg:
- Mégis mit akarsz, tőlem, mit csináljak?! - ez Kitagawa-sama, hangja.
-Ami a kötelességed! - ez pedig?! Egyszerre fordultunk Akaruval egymás felé és ismertük fel a nagymamája hangját. - Ez ugyanúgy rád is tartozik.
- Még, hogy rám tartozik?
- Igen, rád is tartozik!
- Én megtettem amit kellett, ide hozattam őt, elintéztem, hogy bekerüljön a céghez, hogy szerepe legyen, hogy együttes tagjává válljon és, hogy legyen kivel lakjon, hogy gondokodjanak róla. - kit intézett el? Kit hozott ide? - Szerintem megtettem amire kértél.
- És neked ennyi?! Ezennel lezártnak tartod? Tényleg ennyire nem érdekel.
- Érdkel, érdekel, persze, hogy érdekel! De megbeszéltünk egy dolgot, ide hozatom, itt lesz a szemem előtt, de nekem éppen ennyi elég. Az hiányzik, hogy most robbanjon a hír és az egész média ezzel legyen tele.
- A média! A média! Te mindig csak a médiával voltál el! Nem is érdekelt a családod, ezért hagytál el! - hogy micsoda?! Elhagyni? Ezt... ezt úgy értik ahogy gondolom, hogy értik? Mrs. Suzuki és Kitagawa-sama házasok voltak és elválltak? Kitagawa-sama elhagyta Mrs. Suzukit. De nem is tudtam, hogy volt felesége. Tudom, hogy van a testvérének, de neki. Erről még soha nem hallottam.
- Tudod, jól, hogy nem csak erről volt szó! Nem értettük egymást, nem jöttünk ki jól.
- Ah. Nem értettük egymást, folyton azon vitatkoztunk, hogy mennyit dolgozol és elhanyagolsz, a munkád miatt.
- Te voltált túl hisztis!
- De arra bezzeg, volt időd, hogy teherbe ejtsél! - hogy mit mondott?
Akaruval ismét össze néztünk döbbenten. Alig hittünk a szavaknak. Tudom, nem szép dolog hallgatozni de lényegében ez az egész folyóson hallható volt. Egy dolog, hogy nem mentünk tovább. De várj csak mit is mondott? Teherbe ejtette? Mrs. Suzuki korábban Mrs. Kitagawa volt?! És van egy közös gyerekük?! De ez azt jelenti, hogy Akarunak az apjának van egy féltestvére, hogy... hogy... Akarunak van egy nagybátyja. Ki az? Hol van? Hogy hogy erről nem tudnak? Egész végig ezt tikolták? Miért? Amit kitudok venni a vitából, hogy Kitagawa-sama nem akarta, hogy berobbanjon a médiában. Talán, nem is voltak házasok? Akaru arcán ugyanolyan döbbenet látszodott, mint az enyémen, sőt még nagyobb. Bár el is hiszem, ilyent hirtelen hallani. Ha nem lenne elég a dolgoknak. De egy kicsit remegni is kezdett, úgy tűnt valamin nagyon elgondolkodik.
- Akaru jól vagy? - érintem meg, mire ijedten rám néz. - Mi a baj?
- Azt hiszem, hogy tudom miről besz...
- Ezt akkor sem teheted! Ugyanúgy érdekelnie kell neked is! Hiszen Akaru a te unokád!
Hogy mit mondott?
- ... beszélnek... - fejezi be az előbbi mondatát Akaru és holtsápadttá vállik az arca.
Átkaroltam, mert attól féltem, hogy menten elájul. Ez nem lehet igaz. Biztos, hogy rosszul hallotuk. Ez! Hogy Kitagawa-sama Akaru nagyapja? Hogy Akaru Kitagawa-sama nagyapja? Akkor akit elintézett, hogy a cégnél legyen, hogy szerepljen, hogy együttes tagjává válljon az ő volt? És akit elintézte, hogy gondoskodjon róla az én?! Ez az egész, az ő munkája volt? Mrs. Suzukival együtt. Akkor a közös gyerekük Akaru apja?! Huh... még nekem is megkellett támaszkodnom szabad karommal a falba, hirtelen akkora információ zudult le rám. De igyekeztem össze szedni magam, hiszen Akarunak szüksége van rám. Kame, szedd össze magad! Akarunak szüksége van rád. Most ő az, aki hirtelen ekkor hírt kapott.
- Akaru...
- Kifele! Kifele! Hagyd el az irodámat! - erőteljes kiálltás, majd hirtelen rántással nyilt az ajtó és megjelent benne Kitagawa-sama. Döbbenten látott ott minket. - Ti meg... ti meg mit csináltok itt?
- Mi...
- Akaru... - pillantotta meg Mrs. Suzuki Kitagawa-sama vállai fölött.
Akaru szemeiben ijedtség, majd düh váltotta fel és kirántva magát a karjaimból és dobbantott léptekkel elindult lefele.
- Akaru! - szaladt utána Mrs. Suzuki, aki ellépve Kitagawa-sama előtt szuros pillantást lövelt felé.
- Kazuya, mit csináltatok itt?
- Ezt majd inkább, Akarutól kérdezze meg. Elnézést, hogy hallgatoztunk! - hajoltam meg, mert láttam, hogy nem nagyon tetszett, hogy itt talál. Persze, nem szép dolog amit tettünk, de másképp meg, van jóga dühösnek lenni? Ha ez igaz, ami itt kitudodott akkor... ha ez nincs, mikor derül erre fény?
- Semmi probléma, hangosak voltunk. Utánuk megyek! - sóhajtotta fel és elindult lefel.
Természetesen én sem álltam és mentem a dolgomra, mentem utánuk. Akarunak szüksége van rám, jobban, mint valaha. Az előcsarnokban értem utól őket, lépcsőn mentem le is. Kitagawa-sama már a liftel korábban leért. Akaru a terem közepén volt, kezeit maga elé emelte, hogy így állísa meg a közelgő Mrs. Suzukit. A recepciósok és idolok meglepődve nézték a jelentet. Jinék észre vettek engem és oda akartak jönni, de felemeltem a kezem, hogy várjanak és Akaru felé igyekeztem.
- Kame te is maradj ott! Nem akarom, hogy mellettem legyél! - ez szíven ütött.
- Akaru kérlek...
- Akaru, neki ehhez semmi köze! - szólalt meg Kitagawa-sama. - Kazuya nem tudott erről.
- Már elnézést, de maga végképp maradjon ebből ki. Hallani sem akarok erről!
- Akaru, kérlek hallgas meg. - könyörgött a nagymamája.
- Elegem van már! Folyton titokra titkor tudok meg. Még van valami amit nem tudok? Van valami amit eltitkoltok előlem? Van még amibe irányítsátok az életem?
- Akaru kérlek menjünk vissza az irodámban és beszéljük ott meg.
- Nem akarok! Nem akarom hallani! Miért? Itt miért nem lehet elmondani? Itt miért nem derülhet fényre? Megtudják, mindazok akik felnéznek magára, milyen ember is?! - Akaru szemeiben könnycseppek jelentek meg. Fájt így látnom, már megint Akaru... szerelmem... bár odaengednél magadhoz és átölelhetnék.
- Akaru kérlek...
-Ne! Hagyd, hogy mondja! Teljesen igaza van! - szólt közbe Mrs. Suzuki. - Miért kellene négy fal között megbeszélni ezt az egészet? Hogy a te becsületed ne essen csorban? És mi van a miénkkel? Hadd tudja meg, mindenki, hogy a nagyszerű Kitagawa Johnny-san, milyen ember is! - fordult Kitagawa-samaval szemben, aki szigoruan rá pillantott. - Az, aki ezt az egészet teremtette fontosabbnak tartotta, mint a családját, mint a feleségét és a születendő gyermekét!
- Katsumi! - kiáltott rendületlen hanggal Kitagawa-sama.
- Nem hallgatok! Elhagytad a gyerekedet és a feleségedet!
- Jól van megtettem! De nem a gyemrekemet hagytam el, nem is tudtam, hogy terhes vagy. Téged hagytalak el, mert elegem volt belőled! - szerintem a teremben mindenki döbbenten hallgatta ezt az egészet és alig hitte el. Nyílván sokan felnéztünk Kitagawa-samara, szóval egy ilyent hallani hirtelen.
- Eljöttem és elmondtam neked! De te nem akartad magadra vállalni, mert házasságon kívüli gyerek. - házasságon kívüli? Tehát nem voltak összeházasodva.
- Igen, megkerestél a gyerek születése után, amikor már Mrs. Suzuki lettél. Volt családod, nem akartam tönkre tenni. És úgy gondoltam jobban jártok nélkülem. Jól megvoltatok.
- Hah... jó kifogás!
- Kifogás, kifogás! És akkor beszéljünk már egy kicsit a te dolgaidról is. Ugyanis nem én voltam az, aki a fia boldogságának útjába állt és elüldözte.
- Ne hozd fel ezt most!
- De bizony, felhozom! Nem engedted a fiadnak, hogy a szerelmével legyen, a származása miatt. És nem csak azért. Hanem azért is mert bajba kerültél és megígérted egy családnak, hogy az addóságodat így rendezed, hogy hozzá adod a saját fiadat. Azaz, eladtad a fiadat! De ez nem jött össze és akkor mit tettél? Az unokádat tetted fel?! Érdekházasságot akartál Akaruval! - Akaru lábai megremegtek és kicsit úgy tűnt, hogy meginog.
- Akaru! - akartam oda szaladni, de felemelte a kezét. Helyettem viszont Tatsuya lépett oda és karolta át a barátnőmet, tekinetetével azt jelezte, hogy hagyjam, vigyázz rá.
Kissé szomoruan de hátráltam.
- Azért hoztad vissza. Megkerestél engem évek után, hogy hozzam vissza Akarut és én neked elintéztem. Itt az unokád. De nem lett minden ahogy tervezted, ugyanis beleszerett Kazuyaba és összejöttek. És akkor még nekem mondod, hogy mit tettem? Nézz magadra! - mondta undorodva.
- Én... - Mrs. Suzuki teste remegni kezdett, ijedten Akarura nézett, aki rá sem mert nézni nagymamájára. - Akaru, figyelj megtudom magyarázni. Adósságba keveredtünk, volt egy szenvedélyem egy rossz és nem tudtuk kifejenzi és...
- Nem akarom hallani! Látni sem akarlak többet! Mindent ti terveltetek ki! Elvoltam vele, hogy én értem el mindazt, hogy ez a sors keze közben elvoltak tervezve.- szort villámokat a szemeivel Akaru.
- Akaru ez nem így van.. a tehetséged hozott el idáig. Igaz, hogy idahoztalak de, a saját erődből vagy olyan sikeres amilyen most.
- Nem akarom hallani! Ön pedig, - fordult Kitagawa-sama felé. - ne várjon tőlem semmit, hogy nagyapának hívjam vagy a családomnak. Nem akarok erről semmit sem hallani! Ön csak az igazgató az ügynökségnél ahol dolgozom! - jelentette ki, majd megfordult és Tatsuya segítségével kiment.
Utána akartam menni, de Jin mellém lépett és megfogta a vállamat, jelezve, hogy hagyjam mert ez most így túl sok volt neki. És valóban. Fel nem tudom fogni, hogy Akaruban most mi mehet végig. Egy ilyen titok felfedése. Ez valami szörnyű lehet. Még magam is alig hiszem el ezt az egészet. Akaru és Kitagawa-sama rokonok, egy család. Kitagawa-sama elhagyta a családját, akivel nem is voltak törvényesen házasok. Mrs. Suzuki csak miután megszült fiát azután kereste fel Kitagawa-samat. És ha ez nem lenne elég. Nem tudom milyen szenvedélybe keveredett, hogy még a saját fiát is érdek házasságba űzte volna. Sőt ezért kellett elhoznia, most Akarut ide. Vele is ezt akart. Hogy? Hogy gondolhatott ilyenre? Most már minden világos. Milyen ostoba vagyok, hogy belementem ebbe!
Akaru:
Ez képtelenség! Ez nem lehet igaz! Mi jöhet még? Mi derül még ki? Hogy az én nagyapám Johnny Kitagawa! Nem ez biztos, hogy hazugság. Ez nem lehet igaz! Apám az ő fia! És mi az, hogy elhagyta őket? Hogy nem választotta? És nagyanyám miről beszél? Érdekházasság. Ezért nem fogadta el anyámat, mert ebbe akarta belelökni apámat? Most pedig engem! Csak ezért jöttem Japánban. Mindennek a háta mögött ők állnak. Ez! Ez nem! Ezt épp ésszel nem lehet felfogni!
- Akaru, gyere haza viszlek!
- Nem! - álltam meg, Tatsuya felkérésére. - Csak szolíts le egy taxist azzal majd elmegyek.
- Nem haza akarsz menni? - nem tekintettem rá, de szerintem pontosan tudta ebből a választ.
- Figyelj, Kazuya tévedett, hogy nem mondta el. De tényleg nem akarta, hogy megbántodj.
- Hát mégis az sikerült neki!
- Jó de, ő nem tudott erről az egészről, hogy mi folyik itt. Nem tudta az igazat. Tévedett, de megbánta. Menj haza és irj neki. Nagyon aggódik érted. Alig aludt az este is. - bár megremegett a szívem, nem mondtam ki ami felrémlett a szívemben.
Elléptem Tatsuyatól és a pont érkező taxit leszólitottam. Uepi szólitott engem, de nem figyeltem rá, beültem és bemondtam a címet. Ez nekem már túl sok. Ezt nem tudom elfogadni. Nem tudom felfogni. Nem tudom, hogy mit képzeljek? Hova csöppentem? Ez az egész nem történik meg ha nem jövők el Japánban! Sírni kezdek... de akkor nem ismerem meg Kazuyat és nem jövők össze vele. Azok a csodaszép emlékek nem lesznek az enyémek. Kiszállok a kocsiból és elindulok a legközelebbi ház küszöbjéhez. Nem kopogok be csak leülök:
- Már megint itt vagy? - nyilik nemsokára a kapu és megpillantom Tsurut.
A tegnapi nap folyamán vele találkoztam a városba amikor elszaladtam és náluk aludtam. Hihetetlennek hangzik mi? De így van. Tsuru megsajnált. Ahogy most is... meglátja a vörös szemeimet és leül mellém. Várj, hogy elmondjam mi történt. Kifakadok... bár tudom, hogy nem olyan számomra mint Midori, hogy felém nem is érez barátságot, mégis megnyilok előtte és elmondom az elmúlt óra eseményeit. Mert valakinek ki kell adnom.
- Sajnálom! - szólalt meg a történetem végén. - Sajnálom, ahogy viselkedtem veled! - meglepődve fordulok felé. Hirtelen miért? - Hogy ennyire elleneztem, hogy a csapat tagja legyél, hogy bántottalak és szórakoztam az érzéseiddel. Hogy azt mondtam, valaki elrendezte ezt az egészet neked és...
- Igazad volt! Tényleg elrendezték.
- Nem! Ez nem így van! - megfogott a vállamtól és maga felé fordított. - Ez egyáltalán nem így van. A saját erődből, tehetségedből jutottál el oda, ahol vagy. Tehetséges vagy Akaru, neked itt a helyed! Neked Hoshi csapatban van a helyed! - elkerekedett szemekkel hallgattam végig mondandóját.
- De te...
- Makacs voltam! Az elején tényleg azt néztem, hogy hirtelen valaki, hogy kerül ide. De még azelőtt ismertem a tehetséged, mielőtt eljöttél volna hozzánk. Láttam az első fellépésed és rögtön megérintettél. Tudtam már, akkor, hogy van benned valami. Csak makacs voltam. Én... az igazság az, hogy ahogy láthatod is egy gazdag családból származom. Mindig elvárták, hogy pontos legyek, helyesen viselkedjek és mindig az élen járjak. És amikor épp a műsort néztük, a szüleim elvoltak ámulva tőled. Féltékeny lettem, mert sosem néztek rám olyan szemmel mint rád. Pedig mindig mindent beleadtam, hogy teljesítsem az elvárásaikat. De mégsem kaptam azt a tekintetet. Azt hittem a debütálás, talán ez a célt fogja szolgálni. De Emi ugye elkellett hagyja a csapatot és nem sikerült. Aztán jöttél te... és mivel tudtam, hogy ki vagy mérges voltam. Nem akartalak elfogadni, mert arra emlékeztettél, hogy rád, hogy néztek a szüleim és rám még soha nem. De nem jól rendeztem ezt. Azon kellett volna legyek, hogy még jobb legyek. Hogy melletted, harcoljak. Sajnálom!
- Tsuru... neked is rendkívüli a tehetséged! Különleges vagy és erős. Nem kell bizonyits senkinek. Már bizonyítottál és bizonyitasz továbbra is!
- Köszönöm! - mindketten elmosolyodtunk. Nem is tudtam, hogy Tsuru hátterében ez van. Remélem, hogy hamarosan talán meglássák a szülei is, hogy mennyire tehetséges. Ahogy az enyémek is, hogy ezt az utat kell követnem. - Tudod, Akaru, nem is lehetne jobb Emi helyében. Te kellesz a csapatunkban és senki más!
Mosolyogva felcsillantak a szemeim és átöleltem Tsurut. Azt hiszem leindultunk a megismerkedés utján és talán hamarosan barátok is lehetünk. Legalább valami jó a mai nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése