A sors szenvedélye 65.rész

 A sors szenvedélye

65.rész

Akaru:

Beköszöntött a az első tavaszi nap. Elmúlt első közös Kame születésnapja, amit azóta is emleget ő is és a barátaink is, hogy milyen jó és ötletes kis útvonalat terveztem Kame-nak. Az biztos, hogy remek és esemény dús év áll mögöttünk. Álmaimban sem gondoltam volna, hogyha valaha Japánba érkezem ennyire megváltozik az életem. Ám mivel így el is telt, közeledett az a bizonyos határidő is. Apámmal újra és újra megpróbáltunk beszélni, de már lassan odakerültünk, hogy meg sem hallgatott. Nem az, hogy mérges voltam rá, megértem, hogy aggódik értem, de akkor is meghallgathatna és adhatna egy kis időt még, hadd mutassam meg, hogy ez az én helyem, utam. Továbbra sem tudta senki más ezt, csak mi. Közben a kapcsolatunk fejlődhetett, hogy együtt mutatkozzunk kézen fogva a mindennapokban. Persze ezekután rögtön felbukkantak a hírek is, hogy a sztár pár együtt sétál, együtt ebédel, együtt sétáltatja a kutyát. Már annyi rossz hír nem keringett a médiában a sajtótól, bár egyes rajongók még oda oda szurtak, inkább nekem. Viszont most nem vettem fel. Volt valami más, ami most foglalatoskodott engem és fontosabb volt. Persze hozzá tartoztak ők is, hiszen ha el kell mennem ez a hurrikán visszatér. És bár nem mondtam ki hangosan, nem célozgattam rá Kame-nak, attól tartottam, hogy egy bizonyos ideig csak el kell hagynom majd Japánt. Először is ez a győzködés telefonon keresztül nem megy, nem hatásos. Szemtől szembe apám nem tudna elfutni előlem és kényszerülne, hogy a szemembe nézzen és nem gyerekekedhetne, hanem egyszer és mindenkorra felnőttek módjára megbeszélhetnénk ezt. Ez egy hosszú folyamat lenne belátom és egy nem kis beszélgetés, de szerintem lenne eredménye. Másképp mindenképpen visszatérnék, nem mennék el évekre... remélem... nem! Nem mennék el évekre, itt vannak emberek, akik bíznak bennem, akik számítanak rám, megtapasztaltam olyant, amit nem akarok elengedni. Szóval visszajövők! Minnél hamarabb visszafogok jönni! Ezt pedig hamarosan Kazuyaval is tudatom. Szegény, folyton idegeskedik, hogy a napok telnek és nem értünk el semmit. Viszont tudom, hogy ez is egy hosszabb beszélgetés lesz, amibe meg kell győzzem, hogy jelenleg ez a legjobb megoldás. Féltem attól, hogy mi lesz ezzel az egésszel, hogy rossz hatással lesz az emberekre körülöttem, rajongókra... de a kapcsolatunk felderülése és az ahogy az ügynökség oldotta meg, ráébresztett, hogy itt sem várhatok egyből megoldást, lépésenként kell megoldjam és haladjak előre. Legszívesebben természetesen nem hagynék hátra semmit, de ezt a lépést még meg kell tennem. Eddig féltem, emésztettem magamat, hogy mit is kell tennem, arra vártam, hogy csak úgy valami megoldás az ölembe hullik, de ez nem így van. Harcolnom kell, azért amit akarok, a célomért, az álmomért!

Közben pedig a dorama forgatása is leállt és pontosan egy hét múlva lesz a hivatalos bemutató. Lesz is egy buli a stáb tagokkal, rendezővel, szereplőkkel, azon az este amikor leadják. Már alig várom! Még sosem vettem részt ilyen ünneplésen. Na jó ott volt, a Johnny's-al de azon felül, ez mégis kicsit más, más környezet. Aztán ha leadják az egész doramat, akkor lesz rajongói találkozó és promozás. Remélem, hogy arra bár visszajöhetek, mert az viszont nem lesz a következő hetekben. Vagy túl otpimista vagyok ha arra gondolok, hogy arra az időszakra, már vissza is kerülök? 

Kame ma egy műsorba szerepel és előadja a Kizuna számát. Meghívott, hogy menjek nézzem meg élőben, mivel nekem fogja énekelni. Annyira aranyos! Yanot is elhívtam,hogy ne menjek egyedül. Próbáltam, a többi csajszit is elhívni de sajnos nem értek rá. Okimi el volt utazva a családjával, Midori pedig fotozáson vett részt Kyotoban. Szóval csak ketten maradtunk. Másképp is mentem volna, de gondoltam így szórakoztatobb lesz, hogy nem kell egyedül végig néznem. Igazából ott lesznek a srácok is, de ők is a műsorban vesznek részt, mint beszélgető társak. Szeretem munka közben nézni őket, olyan jó tapasztalat és rendkívülien csillognak. Nem csak Kame, hanem Jin, Junno, Koki, Tatsuya és Nakamaru is. Rendkívüli emberek és nem lehetek elég hálás, hogy megismerhettem őket. Remélem, hogy amikor visszaérkezem, ugyan ott tudjuk folytatni, ahol abba maradt a barátságunk. Biztos a többiek sem fognak örülni a döntésemnek. De most ezt kell tennem. Tudom, hogy itt vannak és segítenek és valóban előzőleg eléggé makacs voltam, hogy mindent én akartam megoldani, de ezt most tényleg nekem kell megoldanom. Az én jövőm szól erről. Nem kérek tőlük egyebet, csak azt, hogy legyenek mellettem.

Yanoval 5 perccel a műsor kezdete előtt érkeztünk a studióban. Már lassan mindenki ott volt a helyén. A srácoknak éppen a producer adta ki az utasításait. Nagyon menők! Kame egy zöldes fekete kockás inget viselt és egy fekete farmer nadrágot. Haja szépen eligazítva esett a tarkójára lefele. Jóképű volt, mi lenne? Amiután befejezték, pont felém is tekintett és intett egyet. Milyen aranyos! Yano persze ezt nem hagyta szó nélkül és rögtön elkezdett "uuu"-zni és lökdösni. Kicsit zavarba is jöttem. A stáb  szemei is rám szegeződtek, ez már szokásos volt, ha megjelentünk valahol, mint az új sztár pár mindenki alaposan megnézett. Kényelmetlen, de igyekszem nem tudomást venni róla. A legfontosabb, hogy Kameval, most nem kell titkolozzunk és felvállalhassuk a kapcsolatunkat. Bár az ügynökség nem meri bevallani, szerintem ők is már hozzá szoktak és szívesen néznek felénk, hogy milyen boldogok is vagyunk. Nekem az az érzésem. Közben a műsor elindult és a beszélgetés elkezdődött. Nem csak a KAT-TUN hanem más színészek és énekesek is részt vettek és együtt taglalták a felmerült kérdéseket és témákat. Poénok szálltak és nevettek, de komolyan is elbeszélgettek, tippeket, ötleteket adva mindezekre. Szerintem jó kis adás volt. A műsor végén pedig Kazuyat kérték meg, hogy énekeljen. Felállt a helyéről megköszönte és elindult jobb oldalra, ahol egy zenekar már várta és egy mikrofon. Ahogy az első akordok felcsendültek rám pillantott és felém mosolygott. Visszamosolyogtam. Ez az én barátom!

"Akaru, Akaru kérlek beszélj velünk! Akaru kérlek!" Jöttek folyamatosan az üzenetek, de számba sem vettem őket. Egészen addig, amig egy bizonyos üzenet nem érkezett, ami Kazuya nevével kezdődött. "Kamenashi Kazuya mindig is őszinte volt veled?" ezt az üzenetet már kinyitottam, hiszen miért kérdőjelezi meg ezt, mi jogon? De bár ne tettem volna, ugyanis az üzenetben az, állt, hogy Kame ismerte a nagyszüleimet, sőt segített neki. Általuk érkeztem ide Japánban, az ő kérésükre hozott és vigyázott rám. 

Ez nem lehet igaz! Ez biztos, hogy nem így van! Elkezdett remegni a kezem, felemeltem a fejem, hogy az éneklő Kazuyara pillanthassak. Mint mindig, most is csak úgy ragyogott, hangja minden egyes szívet megrebegtett, ahogy az enyémet is. Nekem énekelt! Nekem énekelt! Az én Kazuyam, nem hazudna ilyensmiről. Nem titkolna el ilyensmit. Biztos, hogy nem! Ugye? "Igaz, amit írok. Kazuya találkozásotok előtt ismert már és azért ment a keresésedre, mert mi kértük meg rá." Nem! Ez nem lehet igaz! Biztos, hogy hazugság! A nagyszüleim már megint hazudnak. Kiakarják használni Kazuyát. Azt akarják, hogy hátat fordítsak neki és csak rájuk számíthassak. Nem! Nem! De ekkor eszembe jutott egy furcs telefon beszélgetés és sms, amit elcsiptem Kazuya telefonján. Valakivel beszélt nem régiben és azt mondta, hogy kiszállt, hogy ezt most elkell intézniük nélküle, ő mellettem kell legyen. Nem értettem és meg is kérdeztem, hogy miről volt szó, de ő csak elterelte a témát. Lehetséges, hogy a nagyszüleimmel beszélt? Lehet, hogy tényleg igaz? Hogy Kazuya csak azért jött felém, mert a nagyszüleim arra kérték? De miért? Mi okból? Miért győzödhetett meg Kazuya? Hát persze, ő egy nagyon kedves ember. Könnyen átverhették. De akkor is, miétt nem árulta el maga? Miért szid le engem, hogy nem vagyok őszinte miközben ő is eltitkolta ezt. Valami... Valami... Valami kell legyen nem? Kazuyára tekintettem, aki ebben a pillanatban felém nézett, barna tekintete szerelmesen ragyogott felém, gyöngéd mosolya elszédített... Volna ha ez az egézs most nem zavarna. Úgy érzem, hirtelenjében minden összedölt, amit hittem... Lehet hogy nem is igazság? Minden elvolt döntve.

    - Akaru jól vagy? - érintette meg a vállam Yano. - Olyan sápadtnak tűnsz.

Csak felétekintettem, majd ismét a szinpad felé. A szám befejeződött és éppen megköszönték Kamenak. Majd ismét visszatekintettem a telefonomra, ami már kikapcsolodott. 

     - Akaru! - szaladott hozzám hatalmas mosollyal Kame és kitárta karjait, hogy karjaiba vonhasson. 

De, szemeimben csalódottság és bánat könnyei jelentek meg a szemem sarkában. Átöleltem magamat és elléptem tőle.

    - Mi a baj? - nézett értetlenül rá, mire dühösen felé fordítottam a fejem. Meglepődött tekintetemen.

    - Te beszélsz nekem őszintesgéről? Te mondod, hogy nem vagyok én őszinte, hát Kazuya mondd csak te végig őszinte voltált velem?! - kiabáltam a kelleténél talán hangosabban, ugyanis még a studióból, nem volt mindenki elmenve és ezzel magunkra tereltem a figyelmet.

    - Akaru, szerelmem kérlek nyugodj meg és megbeszélünk mindent! - akart ismét megérinteni de csak kikerültem. Ránézett Yanora, de ő csak vállat vont, nem tudta, hogy mi ütött belém. - Gyere menjünk be az öltözőmben és megbeszélünk mindent rendben? - tekintett rám szomorkásan. Nem, ez most nem fog hatni rám. Remélem!

Bólintottam és elindultam az öltözője felé. Kame közben jelzett a srácoknak és követett. Amint a szobába értünk és becsukta maga mögött az ajtót dühösen és könnyes szemmel tekintettem rá.

    - Te egész végig ismerted a nagyszüleimet?! - arcán döbbenet suhant át. Az a fajta, amikor valaki lebukik. Hát igen ennyi elég, hogy tudjam amit az üzenetbe kaptam igaz. - Ezt nem hiszem el! - támaszkodtam meg a sminkelő asztalban. - Ez számodra tényleg egy kérés volt? Egy utasítás?!

    - Akaru figyelj megtudom magyarázni!

    - Mit kell itt magyarázni? Értem én, hogy kedves vagy Kame, sőt nagyon is szeretem benned ezt a kedvességet. De miért nem mondtal el nekem? Első naptól kezdve amióta itt vagyok... nem... első perctől ahogy találkoztunk, te már tudtad, hogy kik a nagyszüleim.

    - Igen ez igaz de...

    - Ezért kezdtél ismerkedni velem, barátkozni, ezért vettél a szárnyad alá!

    - Igen... valóban ez volt, de...

     - És miért nem mondtad el?! Egész végig abba a tudatban voltam, hogy tényleg a sors hozta így, hogy találkozzunk, hogy idejöjjek és micsoda álom, hogy melletted lehetek. De közbe kiderül, hogy ezt ti mind elterveztétek a hátam mögött!

    - Akaru kérlek hallgass meg! - megálltam, hogy bármit is a fejéhez vágjak és hagytam, hogy mondjon valamit. De nem tekintettem a szemébe. Valamire vártam... hogy elmondja ez az egész tévedés, itt nem erről van szó és a nagyszüleim most kiakarják őt is használni... de nem ez történt. - Egy évvel ezelőtt, Kitagawa-sama behívatott az irodában. Nem volt egyedül egy idős házaspár is vele volt. A nagyszüleid voltak. Könny fakasztva mesélték el, hogy az unokájukkal nem találkozhatnak, mert az édesanya nem engedi. Nem is jöhet el Japánban csak rá egy évre, de még akkor sem biztos, hogy találkoznának. Szeretnének neked segíteni, hogy megadják mindazt, amit esetlegesen nem kaptál meg.

    - Amit esetleg nem kaptam meg?! Mégis mit hadováltak össze itt?! Te ennek hittél?

    - Akkor nem volt más választásom! Ahogy nagymamád könnyek között kérlelt, nem tudtam nemet mondani bele mentem. Azt mondták a rajongom vagy, hogy sikerül meggyőznöm gyere ide és pont milyen jó, hogy tudsz jelentkezni mint társam az új doramában.

    - Még ezt is ők intézték el?

    - Igen felhozták, de Akaru saját erődből került be. Saját képességeid miatt lettél te a társam. Saját képességeid miatt vagy ott, ahol most. Ne gondold, hogy elintézték a hátad mögött, mert nem így van.

    - Mióta tart ez az egész?

    - Már rég leálltam velük való kommunikációval. Amikor megtudtam a te változatodat. Nem tudtam, hogy kinek adjak először igazat, így úgy voltam vele, hogy visszalépek.

    - Nem tudtad, hogy kinek adj igazat? Anyám sosem lenne olyan kegyetlen, hogy eltiltson a nagyszüleimtől!

    - Tudom, tudom... - érintette meg a vállamat. - Tévedtem, ne haragudj! Ostoba voltam! - egész végig tudta. El sem hiszem! Tudta, hogy kik a nagyszüleim, összejátszottak mellettem. Az, hogy találkoztunk el volt rendezve!

    - Miért nem mondtad el nekem? Miért kellett titkoloznod? Nem te beszéltél őszinteségről.

    -De teljesen igazad van! Tévedtem. Korábban el kellett volna mondanom önszántamból. De féltem, hogy megutálsz. Aztán azt hittem, hogy megoldodik majd a helyzet és...

    - És? Kazuya ez nem egy olyan dolog ami csak úgy elfelejtődik!

    - Tudom! Tudom sajnálom! Én papoltam neked, közben én is ott voltam. 

    - Ezt nem hiszem el... - temettem az arcomba a kezeimet és ekkor eszembe ugrott valami. Anno amikor elment vásárolni de nem jött semmivel sem haza, sőt a pénztárcáját otthon hagyta, akkor is valoszínű vele beszélt. Azok a fura üzenet kapások és hívások... a nagy szüleim keresték őt!

    - Akaru... - érintett meg, de csak ellöktem a kezem.

    - Ne haragudj Kazuya, de ez most nem fog menni! - néztem rá összetörten, ugyanazt az összetört pillantást kaptam vissza. De nem érdekelt most. Én voltam aki megsérült. - Időre van szükségem. Talán nem is baj ha hazautazom!

    - Tessék? Akaru nem akarhatod ezt komolyan! Neked itt a helyed! Ezért nem éri meg, miattam ne...

   - Sajnálom Kazuya! - ezt a két szót mondtam, majd elléptem mellettem és kimentem a szobából. Sőt egyensen az épületből.

Az eső, hozta a hangulatomat, az érzéseimet, a bánatomat. Ugyanis velem együtt buslakodott, a nap eltűnt az égről, felhők borították be és esni kezdett az eső. Mindenki azon igyekezett, hogy fedezék alá álljon, én... csak sétáltam az esőben, leghajtott fejjel. Nem siettem. Hova sietnék? Hogy hazamenjek és önmagamat marcangoljam? Kame amugyis ott keresne először. És most nem akarom látni! Aztán biztos felhívja Midorit, Yanot és Okimit, esetlegesen el is megy hozzájuk, Keitat, Tatsuyat vagy a többieket. Nem akarok beszélni vele. Nem akarom végig hallgatni. Miért kellene? Egész végig hazudott nekem. Az elejétől kezdve. Azt hittem, hogy tényleg meglátott bennem valamit, de kiderült, hogy csak a nagyszüleim miatt kerültem ide. Azok miatt, akik úgy beszéltek anyámról. És annak ellenére, hogy elmondtam neki a múltunkat, nem monodtt ő nekem semmit. Ez olyan, mintha pusztán azért lett volna mellettem, mert arra utasították. Sőt, nem is jöttem volna Japánban, ő pedig nem járt volna Erdélyben, ha a nagymamámék nem keresik őt fel. Azaz, nem találkoztunk volna és nem tartanánk itt. Mindez azért történt mert ők így rendezték el. De miért? Miért avatkoztak bele az életemben? Jó,, azt amit elértem magam szántából értem el, nem? Vagy itt még valamit spkeultáltak a nagyszüleim? Tényleg arról lenne szó, hogy egész végig valaki hátam mögött rendezgetett, hogy elérjem mindazt, amit eddig elértem? Én nem értem... mire jó ez? Miért kellett megkeresniük a nagyszüleim Kazuyat? Miért kellett erre megkérniük? És mégis.... mégis hálás is vagyok, mert így megismerhettem Kamet. De... de... akkor sem normális amit tettek. Mi ez az egész? A közeli falnak támaszkodtam, mert hirtelenjében az éreztem, hogy menten összecsuklik a lábam:

    - Veled meg  mi a baj?